Blog

  • Kinevezték az ENSZ első LMBTI jelentéstevőjét

    Szövetségünk is lobbizott azért, hogy az ENSZ-ben létrejöjjön az új pozíció, amelyet mostantól három évig Vitit Muntarbhorn bangkoki professzor fog betölteni.

    2016. szeptember 30-án az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kinevezte az első olyan független szakértőt (jelentéstevőt), akinek a feladata a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetés vizsgálata. 

    A pozíciót a thai Vitit Muntarbhorn, a bangkoki Chulalongkorn Egyetem nemzetközijog-tanára tölti be. Muntarbhorn a Yogyakarta alapelveket kidolgozó bizottság társelnöke volt.

    A jelentéstevői pozíciót, amelynek létrehozásáért az LMBT Szövetség is lobbizott, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának júliusi határozata hozta létre: a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetést elítélő határozatot 23 ország képviselője támogatta, míg 18 ellene szavazott és 6 tartózkodott.

    A jelentéstevő feladata, hogy értékelje a meglevő nemzetközi emberi jogi eszközök gyakorlati érvényesülését, hogy azonosítsa a jó gyakorlatokat és a hiányosságokat a jogvédelem területén, és hogy párbeszédet folytasson államokkal és más szervezetekkel, valamint éves jelentést állítson össze az LMBT emberek jogairól a világ országaiban.

    A jelentéstevő pozíciójának létrehozásáról szóló határozat az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának egy korábbi, 2014. szeptember 26-án kelt határozatán alapul, amely megerősítette, hogy az LMBT jogok emberi jogok. A határozat-tervezetet Brazília, Chile, Uruguay és további 42 támogatója terjesztette elő, és a Bizottság meggyőző többséggel fogadta el: 25 állam képviselője támogatta, 14 ellenezte és 7 tartózkodott.

  • Ne parázz! Mikrocenzus kampány

    Ne parázz! Mikrocenzus kampány

    Ne parázz! Mikrocenzus kampány

    Kampányt indított Szövetségünk, hogy minél több azonos nemű pár vállalja fel párkapcsolatát a 2016. október 1. és 31. között zajló mikrocenzus során.

    Szerinted is kizárt, hogy Magyarországon mindössze 3685 személy él együtt azonos nemű párjával? Most itt a lehetőség, hogy MEGMUTASSUK MILYEN SOKAN VAGYUNK.

    2016. október 1. és október 31. között Magyarországon mikrocenzust tartanak. A mikrocenzus egy kis népszámlálás, amely két teljes körű összeírás között követi nyomon a társadalmi folyamatokat, úgy hogy nem mindenkit, hanem csak a népesség 10%-át kérdezik meg lakás- és életkörülményeiről. A mikrocenzusban való részvétel a kiválasztott háztartásokban élőknek kötelező.

    Ne parázz! Mikrocenzus kampány

    A mikrocenzus rákérdez az emberek hivatalos családi állapotára és élettársi kapcsolatára is, így az adatfelvételből kiderül az azonos nemű együttélő párok száma is. A 2001-es népszámlálás során mindössze 3685 fő jelezte, hogy azonos nemű párjával él élettársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban. Azzal mindenki tisztában van, ha bejegyzett élettársi kapcsolatot kötött, de sokan nem tudják, hogy ha párjukkal együtt élnek (akár azonos, akár különnemű párról van szó) ÉLETTÁRSNAK MINŐSÜLNEK.

    A mikrocenzus felvétele során az adatvédelmi szempontokat messzemenőkig érvényesítik: a kérdőív anonim, az adatok nem lesznek összekapcsolhatóak a lakcímmel sem. Október 1. és 9. között a mikrocenzus kérdőívet az interneten keresztül is ki lehet tölteni, így a kérdezőbiztos előtt sem kell felvállalnod magad.

    Ha fontosnak tartod, hogy ne lehessen bennünket a szőnyeg alá söpörni, VÁLLALD FEL PÁRKAPCSOLATOD a mikrocenzus során!

    A kampány a KSH Mikrocenzus 2016 Civil Partner Program keretében valósul meg.

    Bővebben a mikrocenzusról: http://www.ksh.hu/mikrocenzus2016

     
  • Hungary: Campaign calls on LGBT people to vote invalid in the upcoming migrant quota referendum

    Hungary: Campaign calls on LGBT people to vote invalid in the upcoming migrant quota referendum

    Hungary: Campaign calls on LGBT people to vote invalid in the upcoming migrant quota referendum

    A social media campaign launched by the Hungarian LGBT Alliance calls on members of the LGBT community to participate in the upcoming referendum on migrant quotas, but cast an invalid vote to send a clear message to the government that hate mongering against any social group is unacceptable.

    On 2 October  2016 Hungarian voters are called to the ballot box to cast their vote on the question: “Do you want to allow the European Union to mandate the resettlement of non-Hungarian citizens to Hungary without the approval of the National Assembly?” The referendum was announced by Prime Minister Viktor Orbán on 24 February 2016, as the culmination of a series of anti-migration and anti-refugee measures introduced in the preceding months.

    The “refugee crisis” hit Hungary in the summer of 2015: while in 2012 2,157 persons applied for asylum in Hungary, between January and September 2015 175,963 did. Most of the asylum seekers did not want to remain in Hungary, but were heading to Western and Northern European countries. To avoid being sent back to Hungary, where they first entered the European Union (according to the so called Dublin procedure), many of those fleeing persecution entered the country illegally hoping to reach their target country without being registered. The Hungarian Government responded by erecting a barbed-wire fence on the Serbian-Hungarian border and introducing legislation that makes it practically impossible for people entering the country through its Southern border to apply for asylum in Hungary.

    The Government also started an intensive media campaign to make the fight against immigration the number one political issue in the country. PM Orbán came out strongly against any forms of immigration: “We do not want our daughters, our wives to be harassed like in Cologne. We do not want to import homophobia, antisemitism and criminality, we do not want masses of migrants”. Government-published booklets were sent to each household emphasizing the negative impact of immigration, thousands of billboard posters were set up around the country with messages like: “Since the migration crisis started harassment against women has risen drastically”, “Brussels wants to settle a large number of migrants in Hungary equal to the size of a whole city”, “The Paris attacks were committed by migrants.” So far, the Government has spent 11,3 billion forints (c. 36.5 million euros) on the quota referendum campaign.

    The Hungarian LGBT Alliance, the national umbrella organization bringing together registered LGBT organizations in the country launched a social media campaign on 23 September 2016 calling on members of the LGBT community to participate in the upcoming referendum, but cast an invalid vote. The question posed in the referendum makes no sense, as there is no policy proposal on the agenda of the EU that would make forced resettlement the solution to the migration crisis, thus no meaningful answer can be provided. By participating in the referendum and casting an invalid vote people can be active citizens, but express their discontent with hate campaign surrounding the referendum. A similar call has been put forward by dozens of other Hungarian NGOs working on various issues including migration, women’s rights, children’s rights, education and culture.

    The campaign of the Alliance focuses on LGBT asylum seekers, and emphasizes our shared responsibility to provide a safe home for people who are persecuted in their home country due to their sexual orientation or gender identity. The campaign uses the central message “Your vote, their life” and carries the documentary image of a Syrian gay man thrown off from a tall building by ISIS warriors.

  • Róla is döntesz – érvénytelen szavazásra buzdítjuk az LMBT embereket

    Róla is döntesz – érvénytelen szavazásra buzdítjuk az LMBT embereket

    Róla is döntesz - érvénytelen szavazásra buzdítjuk az LMBT embereket

    “Róla is szavazol” címmel kampányt indított a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) szervezetek tömörítő ernyőszervezet, a Magyar LMBT Szövetség az október 2-i kvótanépszavazás kapcsán. A kampányban arra hívják fel a figyelmet, hogy a menekültek közül sokan szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt kénytelenek elhagyni hazájukat.

    Az elmúlt hónapok során a kormány példátlan gyűlöletkeltő kampányban próbálta a magyar társadalomban meglévő félelmekre alapozva a menekültek ellen hangolni a közvéleményt. A csúsztatásokra, félinformációkra építő kampány csak pont azokról nem szólt, akikről egy hét múlva szavazunk: a menekültekről.

    Magyarországon sokan nincsenek vele tisztában, de a világ 72 országában még ma is bűncselekménynek számít az azonos neművel létesített szexuális kapcsolat, közülük 13-ban halálbüntetés jár érte. További számos állam nem biztosít megfelelő védelmet LMBT állampolgárainak az őket érő erőszakkal vagy diszkriminációval szemben. Az ezen országokban élő LMBT embereknek nincs más lehetősége, mint hogy hazájukat, családjukat, barátaikat otthagyva egy olyan államban kérjenek menedékjogot, ahol garantáljak biztonságukat.

    Az elmúlt időszakban az LMBT menedékkérők száma Európában megugrott: ennek egyik oka, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet által uralt területeken napi gyakorlattá vált, hogy a meleg vagy melegnek vélt embereket nyilvános kivégzik, úgy hogy egy magas épület tetejéről ledobják őket. Ez a példátlanul kegyetlen erőszak sok LMBT embert menekülésre késztetett. Biztonságuk ráadásul a környékbeli országokban sem garantálható, hiszen a homoszexualitást azok ugyanúgy üldözik. Az LMBT menedékkérők biztonsága még a homoszexualitást hivatalosan megtűrő Törökországban sem biztosított: egy szír meleg menekültet Isztambulban augusztusban megcsonkítva, lefejezve találtak meg lakásától nem messze. Korábban többször jelezte a rendőrségnek, hogy halálos fenyegetések érték, de a hatóságok semmit sem tettek.

    Az emberség, a szolidaritás és egymás tisztelete alapvető közös értékeink, amelyek megkövetelik, hogy védelmet nyújtsunk azok számára, akiknek élete, biztonsága veszélyben van. A népszavazás és az azt megelőző kampány ezeket az értékeket veszi semmibe, szít gyűlöletet a menekültek ellen, mindezt egy olyan népszavazási kérdés kapcsán, ami teljesen értelmetlen, hiszen az abban szereplő javaslat nem is szerepel az Európai Unió napirendjén.

    “Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy LMBT szervezetként meg kell-e szólalnunk ebben a vitában, végül arra jutottunk, igen, hiszen a gyűlöletkeltés semmilyen formája kapcsán sem maradhatunk csendben, ma a menekültek, holnap akár az LMBT emberek kerülhetnek napirendre” – mondta Dombos Tamás a Szövetség egyik ügyvivője. “Ráadásul maga Miniszterelnök kötötte össze a migráció kérdését a homofóbiával: szerinte a bevándorlókkal együtt a homofóbiát is importáljuk. Mi nem így érezzük: van abból elég itthon is, nem az import a probléma. Visszautasítjuk, hogy a kormánypártok a kisebbségek egymás elleni kijátszásával próbálnak politikai tőkét kovácsolni maguknak”.

    A közösségi médiában zajló kampány keretében a Szövetség az LMBT menedékkérőkkel kapcsolatos információkat, történeteket tesz közzé. A kampány célja elsősorban az LMBT emberek figyelmének felhívása arra, hogy szavazatukkal az LMBT menedékkérők sorsáról is döntenek. A Szövetség más civil szervezetekhez hasonlóan érvénytelen szavazásra buzdít: ezzel lehet legjobban kifejezni egyet nem értésünket a politikai haszonszerzésre irányuló gyűlöletkeltéssel.

  • Strasbourgi bírójelölés: továbbra is tiltakoznak a civilek

    Strasbourgi bírójelölés: továbbra is tiltakoznak a civilek

    Strasbourgi bírójelölés: továbbra is tiltakoznak a civilek

    Tíz magyar civil szervezet továbbra is elhibázottnak tartja a strasbourgi bírójelöltek jelölésének módját. A kormány teljes titokban választott ki három jelöltet a kontinens legfontosabb bíróságának magyar tisztségére. A kiválasztási folyamat önkényessége a jelölteket – alkalmasságuk megítélésétől függetlenül – mindenképpen támadhatóvá teszi. A tíz magyar civil szervezet ezért arra kéri az Európa Tanácsot: utasítsa el a magyar listát, hogy a magyar kormány kénytelen legyen tisztességes és nyilvános pályázatot kiírni.

    Múlt pénteken derült ki, hogy kiket jelöl a magyar kormány az emberi jogok európai érvényesülése felett őrködő bíróság magyar tagjának. A három jelölt közül a negyvenhét országot tömörítő Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése választja ki a bírót. A jelenleg hivatalban lévő strasbourgi magyar bíró, Sajó András mandátuma 2017. január végén jár le. A magyar kormány Dr. Füzi-Rozsnyai Krisztinát, Prof. Dr. Schanda Balázst és Dr. Tallódi Zoltánt jelölte a tisztségre.

    A strasbourgi bíróság a kontinens legfontosabb emberi jogi szerve, hitelességének és jelentőségének megőrzésében a demokratikus, átlátható és diszkriminációmentes bírójelölési és -választási folyamatnak kulcsszerepe van. Hiába alkalmas akár egy bíró a tisztségre, ha titkos és önkényes eljárásban választották ki, támadható marad. A Parlamenti Közgyűlés és a Miniszteri Bizottság szabályzatai ezért nemcsak arra helyeznek hangsúlyt, hogy a jelöltek szakmailag alkalmasak legyenek, hanem a jelöltek kiválasztásának folyamatával kapcsolatban is követelményeket támasztanak. A tagállamok kötelesek állandó, előre megismerhető szabályok alapján zajló nemzeti kiválasztási eljárást létrehozni, és ezen belül nyilvános és mindenki számára nyitva álló pályázatot kiírni a jelöltaspiránsok számára, megfelelő időt biztosítva a pályázatok benyújtására. A magyar lista azonban nem így készült el.

    A Magyar Helsinki Bizottság már februárban kérte Trócsányi László igazságügyi minisztert, árulja el, hogy a kormányzat milyen módon kíván eleget tenni a jelöltállítás átláthatósági és szakmai követelményeinek. A miniszter érdemi választ nem adott. A többfordulós levelezés során csak annyit sikerült megtudni, hogy a lista összeállítása során a kormány szakértőkkel konzultált, és ennél lényegesen több a jelölésről szóló közleményből sem derült ki.

    A magyar jelöltek kiválasztásával az alábbiak a legfőbb problémák:

    • nincs semmilyen előre lefektetett, megismerhető szabályzat a jelöltek kiválasztásának módjáról, így az teljesen esetleges módon zajlott;
    • nem volt nyilvános pályázat a bírói tisztségre;
    • a jelöltek kiválasztása teljes titokban történt;
    • a kormány titokban tartja azt is, hogy kik azok a szakértők, akiknek a véleményét kikérték a jelölés előtt, még azt sem árulták el, hogy hány szakértővel konzultáltak.

    Mindezek miatt a jelölési folyamat továbbra is elfogadhatatlan a civilek számára. A Parlamenti Közgyűlés kapcsolódó határozata számol azzal a lehetőséggel, hogy kifogásolható eljárásban elfogadható jelöltekre esik a kormányok választása, és úgy rendelkezik, hogy míg a jelöltek alkalmatlansága esetén a közgyűlésnek mindenképpen el kell utasítani a listát, addig, ha a nemzeti kiválasztási folyamat nem volt tisztességes és átlátható, akkor a közgyűlésnek mérlegelési lehetősége van – elutasíthatja, de el is fogadhatja a jelölteket.

    Tizenöt civil szervezet eredetileg még a jelöltek kilétének megismerése előtt úgy döntött, hogy az Európa Tanácsnál megpróbálja elérni a teljes magyar lista elutasítását, ami rászorítaná Magyarországot arra, hogy tisztességes és átlátható eljárásban válassza ki a jelölteket. Tíz magyar szervezet most is úgy látja, a jelöltállítási eljárás olyan mértékben vette semmibe az Európa tanácsi követelményeket, hogy továbbra is a lista elutasítása az egyetlen elfogadható megoldás. Ha ugyanis a Parlamenti Közgyűlés egy ilyen hazai eljárás után befogadja a magyar listát, minden tagállami kormánynak azt üzeni: következmények nélkül semmibe vehetik a szabályokat.

    A szervezetek ezen álláspontjukat az Európa Tanács megfelelő szerveinek tudomására fogják hozni és továbbra is azt kérik, hogy a Parlamenti Közgyűlés utasítsa el a magyar jelölteket tartalmazó listát. 

    Aláírók:

    Amnesty International Magyarország

    Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT)

    Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC)

    Háttér Társaság

    Társaság a Szabadságjogokért

    Magyar Helsinki Bizottság

    Magyar LMBT Szövetség (8 tagszervezet)

    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (22 tagszervezet)

    Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)

    Transparency International Magyarország

  • Projektkoordinátort keresünk

    Projektkoordinátort keresünk

    Projektkoordinátort keresünk

    Szívesen dolgoznál egy LMBT emberek jogaiért küzdő civilszervezetnek? Most induló projektünkhöz keresünk projektkoordinátort.

     

     

    A Magyar LMBT Szövetség pályázatot hirdet
    projektkoordinátori
    feladatkör betöltésére.

    Feladatkör:

    A Szövetség Civil összefogással az LMBT emberek emberi jogaiért c. projektjének koordinálása, ennek keretében különösen az első országos LMBT Fórum, ill. civil szervezeteknek szóló képzések megszervezése, kapcsolatépítés kisebbségi és emberi jogi civil szervezetekkel.  

    Időtartam: 2016. szeptember – 2017. március

    Foglalkoztatás jellege: részmunkaidős (havi 5 nap)

    Pályázati feltételek:

    • kiváló szervezői és kommunikációs készség
    • képesség mások motiválására
    • számítógépes ismeretek (Microsoft Office, Google Drive)
    • önálló munkavégzésre és csapatmunkára való képesség
    • LMBT-aktivizmus terén szerzett tapasztalat

    Előnyt jelent:

    • rendezvény- és képzésszervezés terén szerzett tapasztalat
    • a magyarországi LMBT-helyzet ismerete
    • a Magyar LMBT Szövetség munkájának ismerete

    A pályázat részeként benyújtandó iratok:

    • motivációs levél (400-500 szó)
    • szakmai önéletrajz

    A pályázat benyújtásának határideje: 2016. szeptember 4.

    A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton az info@lmbtszovetseg.hu címen. Szükség esetén a kiválasztott jelentkezőkkel a szeptember 5-i héten személyes interjúkat tartunk.

    A pályázat elbírálásának végső határideje: 2016. szeptember 11.

  • Helyi esélyegyenlőségi programot véleményeztünk

    Helyi esélyegyenlőségi programot véleményeztünk

    Helyi esélyegyenlőségi programot véleményeztünk

    Részletes véleményt készítettünk Budapest következő hat évre szóló települési esélyegyenlőségi programjáról, amelyben javaslatot tettünk a szexuális és nemi kisebbségek külön célcsoportként való szerepeltetésére. 

    Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy a településen élő hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében helyi esélyegyenlőségi programot fogadjanak el. A program elemzi a településen élő hátrányos helyzetű csoportok helyzetét, és intézkedéseket tartalmaz a helyzetelemzés során feltárt problémák komplex kezelésére. A helyi esélyegyenlőségi program elfogadása bizonyos állami és EU-s pályázatokon való indulás előfeltétele. 

    Budapesten jelenleg zajlik a második, a 2017-2022 közötti időszakra vonatkozó helyi esélyegyenlőségi program kidolgozása. Bár a tervezet az alapelvek között a korábbi programhoz hasonlóan megemlíti a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés elkerülésének szükségességét, továbbra sem kezeli kiemelt célcsoportként az LMBT embereket. 

    Szövetségünk részletes véleményt készített a program társadalmi vitára bocsátott helyzetfelmérési és probléma-feltárási fejezeteiről, amelyben javaslatot tettünk a szexuális és nemi kisebbségek mint kiemelt esélyegyenlőségi célcsoport szerepeltetésére, a többszörös hátrányos megkülönböztetés problémájának áttekintésére és a hivatkozások listájának bővítésére. 

    Letölthető mellékletek

  • Kiállunk az örökbefogadásért!

    Kiállunk az örökbefogadásért!

    Kiállunk az örökbefogadásért!

    Sajtóközleményben állt ki 11 civil szervezet az azonos nemű párok örökbefogadása mellett azt követően, hogy egy pécsi leszbikus pár örökbefogadását ellehetetlenítették a hatóságok. 

    2016. április 28-án egy pécsi leszbikus pártól megtagadták, hogy örökbe fogadhassanak egy másfél éves roma kislányt. A folyamatot felügyelő szakemberek korábban a legteljesebb mértékben alkalmasnak találták őket arra, hogy örökbefogadó szülők legyenek. Az örökbefogadást két héttel az után tagadták meg tőlük, hogy megkapták a határozatot: a gyereket hazavihetik, családként élhetnek vele együtt. A visszautasítást nem kísérte semmilyen szakmai indoklás.

    A kislány, akitől így elvették annak a lehetőségét, hogy otthonra találhasson azoknál az embereknél, akiket az ismerkedés és az örökbefogadásra készülés folyamatában megszeretett, többszörösen hátrányos helyzetű. Nem kellett az örökbefogadáskor előnyben részesített házaspároknak Baranya megyében – mert roma, mert az édesanyja szenvedélybeteg tüneteket mutatott a terhesség alatt, s mert idő előtt jött a világra. E pár viszont vállalta és akarta őt.

    Indoklás nélkül tagadták meg a leszbikus pár örökbefogadó szülőségre jelentkező tagjától a kislányt, s a kislánytól a szerető szülőket. Világos ugyanakkor, hogy két dolog motiválta azokat, akik végül megakadályozták, hogy ez a család létrejöjjön. Egyfelől: a homofóbia. Másfelől: a halmozottan hátrányos, roma gyerekek érdekeinek semmibe vétele. És e kettőnek a gyökere közös: az a hatalom, amelyik diszkriminál, amelyik nem tiszteli az állampolgárt, érzéketlen annak vágyaira és szükségleteire, ugyanakkor méltánytalanul s akár az emberi jogokat is semmibe véve avatkozik bele az általa másodrendűnek tekintett állampolgárok életébe. Jelen esetben: egy takarásban maradó minisztériumi döntnök gyereket nevelni vágyó nőket alázott porig a szexuális orientációjuk miatt, és súlyos lelki sérüléseket okozott egy roma kislánynak, akit eddig senki sem akart, s most sem élhet azokkal, akik viszont akarták őt.

    Kiállunk azért a Baranya megyei családért, amelynek létrejöttét megakadályozták! Követeljük, hogy Magyarországon a hivatalos örökbefogadási eljárást úgy alakítsák ki, hogy az minden örökbefogadásra váró gyerek érdekeit, beleértve a legnagyobb hátránnyal indulókét is, szem előtt tartsa, és ne vegye el tőlük egy jobb élet esélyét!

    Követeljük, hogy sem nyílt, sem burkolt homofóbia ne akadályozza az azonos nemű kapcsolatban élők örökbefogadó szülővé válását! Követeljük, hogy tartsák be a kialakított eljárási módot. Az új Polgári Törvénykönyv Családjogi törvénye, az ehhez kapcsolódó kormányrendeletek és a TEGYESZ Módszertani kiadványa az örökbefogadásról világosan leírja az eljárás folyamatát és az örökbefogadáshoz szükséges feltételeket, az örökbefogadási rendszert és az örökbefogadás hatálytalanná válását, amelybe nem tartozik bele a felülről lefelé jövő, a szabályokat felülíró utasítás. Követeljük az elutasító döntések kötelező érvényű szakmai indoklását.

    A törvény nem vizsgálja a jelentkező szexuális orientációját, ugyanakkor homofób módon jár el azáltal, hogy a házastársi és az élettársi kapcsolat/bejegyzett élettársi kapcsolat között különbséget tesz az örökbefogadási eljárásban. Követeljük, hogy az élettársi kapcsolatban élők egymás gyerekeit törvényesen örökbe fogadhassák, és a magyar állam ismerje el, hogy ezek: családok!

    Kijelentjük, hogy egyetlen államnak sem áll jogában beleszólni abba, ahogyan a nők a gyerekvállalásról döntenek. Minden nőnek joga van ahhoz, hogy ne vállaljon gyereket, s joga van ahhoz is, hogy anya legyen. Az állam dolga e döntések teljes mértékű támogatása, nem pedig az akadályozása!

    Labrisz Leszbikus Egyesület

    Csatlakozó szervezetek:

    Budapesti Szociális Forrásközpont

    Háttér Társaság

    Közéleti Roma Nők Egyesülete

    Magyar LMBT Szövetség

    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

    NANE Egyesület

    Nőkért Egyesület

    Szimpozion Egyesület

    Szivárvány Misszió Alapítvány

    Szivárványcsaládokért Alapítvány

     
  • Strasbourgi bírójelölés: elfogadhatatlan a magyar lista

    Strasbourgi bírójelölés: elfogadhatatlan a magyar lista

    Strasbourgi bírójelölés: elfogadhatatlan a magyar lista

    A magyar strasbourgi bírójelöltek listájának elutasítását kéri az illetékes bizottságtól 15 magyarországi civil szervezet. A magyar kormány által lebonyolított kiválasztási folyamat nem volt tisztességes, átlátható és konzisztens, ezért az aláírók azt szeretnék elérni, hogy a bizottság tegyen javaslatot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésnek a lista visszautasítására.

    Az Emberi Jogok Európai Bíróságába a bírákat a nemzeti kormányok jelölik. A kormány által benyújtott háromfős listát a strasbourgi bírák kiválasztásával foglalkozó Európa tanácsi bizottság véleményezi, a Parlamenti Közgyűlés pedig erről a listáról választja ki a bírót.

    A strasbourgi bíróság hitelességének és jelentőségének megőrzésében a demokratikus, átlátható és diszkriminációmentes bírójelölési és -választási folyamatnak kulcsszerepe van. A tagállamok ezért a Parlamenti Közgyűlés és a Miniszteri Bizottság vonatkozó szabályzatai alapján kötelesek állandó, előre megismerhető szabályok alapján zajló nemzeti kiválasztási eljárást létrehozni, és ennek keretén belül nyilvános és mindenki számára nyitva álló pályázatot kiírni a jelöltaspiránsok számára. Magyarországon azonban mindezek máig hiányoznak.

    A jelenleg hivatalban lévő strasbourgi magyar bíró, Sajó András mandátuma 2017. január 31-én jár le. A magyar kormánynak 2016. augusztus 26-ig kell benyújtania a bírójelöltek névsorát. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a jelöltek listája elkészült.

    Nem a jelöltek személyével van gondja a civil szervezeteknek. Már csak azért sem, mert mindmáig nem tudható, kik ők. A probléma az, hogy a kiválasztás módját a kormány titokban tartja.

    A Magyar Helsinki Bizottság már februárban kérte Trócsányi László igazságügyi minisztert, árulja el, hogy a kormányzat milyen módon kíván eleget tenni a jelöltállítás átláthatósági és szakmai követelményeinek. A tárca érdemi választ nem adott. A többfordulós levelezés során csak annyit sikerült megtudni, hogy a kormány szakértőkkel konzultált. Abszurd módon személyiségi jogok védelmére hivatkozva azt sem közölték, hogy kik is lennének ők.

    2016. június 24-én immáron 11 civil szervezet írt az igazságügyi miniszternek. Azt szerették volna elérni, hogy vonja vissza a listát, és – a rendelkezésre álló két hónapot kihasználva – alkosson nyilvános szabályzatot, írjon ki nyilvános pályázatot a pozíció betöltésére, és ennek alapján terjessze fel a kormánynak döntésre a javasolt jelöltek listáját. A miniszter a levélre mind a mai napig nem válaszolt.

    15 civil szervezet – más lehetőséget nem látva – ezért döntött úgy, hogy az Európa Tanácsnál próbálja elérni a teljes magyar lista elutasítását, ami rászorítaná Magyarországot arra, hogy az Európa tanácsi normáknak megfelelő eljárásban válassza ki a jelölteket. A lista visszautasítása nem lenne példa nélküli, mert hasonló kormányzati manőverek miatt Azerbajdzsánnak egyszer, Szlovákiának kétszer utasították el az összes jelöltjét.

    Aláírók:

    Amnesty International Magyarország

    Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF)

    Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT)

    Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC)

    Háttér Társaság

    Társaság a Szabadságjogokért

    Magyar Helsinki Bizottság

    Magyar LMBT Szövetség (8 tagszervezet)

    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (22 tagszervezet)

    Jogismeret Alapítvány

    Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)

    Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC)

    PATENT Egyesület

    Igazgyöngy Alapítvány

    Transparency International

  • Támogatja-e a Kormány az LMBT diákok védelmét?

    Támogatja-e a Kormány az LMBT diákok védelmét?

    Támogatja-e a Kormány az LMBT diákok védelmét?

    Júliusban levélben kerestük meg az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságát és az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy támogassák a magyar kormány csatlakozását a „Befogadó és méltányos oktatást minden tanulónak hátrányos megkülönböztetéstől és erőszaktól mentesen” című UNESCO-nyilatkozathoz.

    2016. május 18-án az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) Párizsban 18 ország részvételével kormányközi találkozót szervezett „Az oktatási szektor válaszai a szexuális irányultságon és nemi identitáson vagy nemi önkifejezésen alapuló erőszakra” címmel. A résztvevők egy nyilatkozatot fogadtak el, amelyben az egyes országok oktatásért felelős miniszterei konkrét lépésekre tesznek ígéretet az oktatási intézményekben előforduló hátrányos megkülönböztetés és erőszak kezelésére és megelőzésére; ennek címe: „Befogadó és méltányos oktatást minden tanulónak hátrányos megkülönböztetéstől és erőszaktól mentesen”. A nyilatkozathoz 2016. július végéig várják további kormányok csatlakozását.

    A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) diákokat érő iskolai erőszak világszerte súlyos problémát jelent. Az UNESCO a közelmúltban jelentést tett közzé az LMBTI diákok elleni iskolai homofób és transzfób erőszakról. A jelentés szerint a szexuális irányultságon és a nemi identitáson vagy önkifejezésen alapuló erőszak gyakrabban fordul elő iskolai környezetben, mint az érintettek otthonában vagy tágabb közösségében. Az erőszak áldozatai körében megnövekszik az iskolai hiányzás, a tanulmányi eredmények romlása, az iskolai programok elkerülése és a korai iskolaelhagyás.

    A fenti nyilatkozathoz, amelynek aláírói elkötelezik magukat annak biztosítása mellett, hogy az iskolák a gyerekek és a fiatalok számára az erőszaktól és a fenyegetettségtől mentes tanulást lehetővé tevő, biztonságos terek legyenek, információink szerint idáig 25 ország csatlakozott, közülük 14 európai ország – Magyarország azonban még nincs közöttük.

    A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) embereket érő iskolai diszkrimináció és erőszak Magyarországon is súlyos problémát jelent. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2012-es kutatása szerint (n=2267) a magyar LMBT válaszadók 24%-át érte a kutatást megelőző 12 hónapban hátrányos megkülönböztetés iskolai / egyetemi alkalmazott részéről. 60%-uk számolt be a személyüket, 90% a társaikat érő, szexuális irányultsággal vagy nemi identitással kapcsolatos negatív megjegyzésekről vagy viselkedésről iskolai környezetben. Az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér Társaság 2010-es kutatása (n=1991) szerint a tanárok mindössze az esetek 18%-ban léptek fel a homofób és/vagy transzfób zaklatók ellen; 59%-uk semmit sem tett, 17%-uk pedig kifejezetten a zaklató mellé állt. Az Együtt az iskolai zaklatás elleni koalíció (Háttér Társaság, Romaversitas, Társaság a Szabadságjogokért, Tett és Védelem Alapítvány) 2015-ben 331 középiskola részvételével zajlott kutatása szerint csak az iskolák töredékében (15 iskolában) van kidolgozott eljárásrend a zaklatásos esetek kezelésére.

    Levelünkben arra kértük Dr. Réthelyi Miklóst, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnökét, illetve Balog Zoltán minisztert (EMMI), hogy kezdeményezzék a Kormány csatlakozását a nyilatkozathoz, az oktatási kormányzat pedig aktívan lépjen fel a homofób és transzfób iskolai légkör felszámolása érdekében.

    Július 12-én kelt levelében Dr. Réthelyi Miklós arról tájékoztatta szervezetünket, hogy a cselekvési javaslathoz aláíróként való csatlakozást az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága kezdeményezte az EMMI-n belül, a hivatalos magyar álláspont kialakítása folyamatban van, annak eredményéről értesítést kapunk.