Blog

  • Mellébeszélés a Sargentini-jelentés állításait cáfolni hivatatott kormányzati dokumentum

    Mellébeszélés a Sargentini-jelentés állításait cáfolni hivatatott kormányzati dokumentum

    A magyar kormány szerint “minősített hazugságok gyűjteménye” a Sargentini-jelentés, és 108 oldalas cáfolatot tettek közzé. Megvizsgáltuk, az LMBTI embereket érintő megállapítások kapcsán kinek van igaza.

    2018. szeptember 12-én az Európai Parlament több mint kétharmados többséggel elfogadta az Unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértését elemző, ún. Sargentini-jelentést. A jelentés több LMBTI emberekkel kapcsolatos állítást is megfogalmazott. A jelentés a nemzetközi szervezetekkel, akadémiai intézményekkel, civil szervezetekkel folytatott konzultáción alapul, amely során többek között tagszervezetünk, a Háttér Társaság véleményét is kikérték.

    A magyar kormány a jelentést “minősített hazugságok gyűjteményének” titulálta, és részletes, 108 oldalas dokumentumot tett közzé, amelyben a jelentésben szereplő állításokat próbálta cáfolni. Az alábbiakban megvizsgáljuk, vajon megalapozottak-e a Sargentini jelentésben szereplő állítások, vagy a magyar kormánynak van igaza.

    Sargentini jelentés: “A magyarországi látogatását követően 2014. december 16-én közzétett jelentésében az Európa Tanács emberi jogi biztosa jelezte, hogy aggasztónak tartja a rasszizmussal és az intoleranciával kapcsolatos magyarországi helyzet romlását, amelyen belül a cigányellenesség az intolerancia legkirívóbb formája, amiről a romákkal szembeni különösen durva, akár erőszakos cselekmények, félkatonai szervezetek felvonulásai, valamint a romák lakta falvakban tartott őrjáratai is tanúskodnak. Kiemelte továbbá, hogy a magyar hatóságok által tett, az antiszemita beszédet elítélő nyilatkozatok ellenére visszatérő probléma az antiszemitizmus, amely gyűlöletbeszéd, valamint a zsidók és a zsidó tulajdon ellen elkövetett erőszakos cselekmények formájában nyilvánul meg. Ezen kívül megemlítette a migránsok, köztük a menedékkérők és a menekültek ellen irányuló idegengyűlölet, valamint az egyéb társadalmi csoportokkal, köztük az LMBTI személyekkel, a szegényekkel és a hajléktalanokkal szembeni intolerancia kiújulását. A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság hasonló aggályokat fogalmazott meg a Magyarországról szóló, 2015. június 9-én közzétett jelentésében.”

    A kormány válasza: “Magyarország elkötelezett a rasszizmus és a cigányellenesség, valamint az uszítás minden formája elleni küzdelem terén.” Majd pedig 9 oldalon keresztül sorolják a romák és a zsidók védelmében tett intézkedéseket.

    A homofóbia és a transzfóbia, az LMBTI emberek elleni előítéletek és gyűlöletbeszéd egyetlen említést sem kap. A dokumentum kitér arra, hogy a helyi önkormányzatoknak települési esélyegyenlőségi programot kell elfogadniuk, de arra már nem, hogy a programokban kötelezően szerepeltetendő társadalmi csoportok között az LMBTI emberek nem jelennek meg. A dokumentum kiemeli, hogy az Alaptörvény szerint a szólásszabadság nem irányulhat a közösségek méltóságának megsértésére, de arra már nem tér ki, hogy ezt a védelmet csak a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségeknek biztosítják, a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti csoportoknak nem. A dokumentum megemlíti, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény a diszkrimináció valamennyi formáját tiltja, de itt sem hivatkozik külön a szexuális irányultságra és nemi identitásra, és arra sem tér ki, hogy a törvényt 2003-ban a korábbi parlamenti többség fogadta el. A dokumentum kiemeli ugyan, hogy 2013-ban változott a közösség elleni uszítás tényállása, és ebben új célcsoportok kerültek nevesítésre (így üdvözlendő módon a szexuális irányultság és a nemi identitás szerinti csoportok is), de az LMBTI közösségről itt sem tesz említést.

    Mindeközben az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének több mint 2267 magyar LMBT válaszadó megkérdezésével zajló kutatása szerint a magyar válaszadók 45%-át érte hátrányos megkülönböztetés szexuális irányultsága miatt a kutatást megelőző 12 hónapban, 28%-ukat érte fizikai/szexuális támadás vagy erőszakos fenyegetés a kutatást megelőző 5 évben, és 65% számolt be róla, hogy nem meri azonos nemű párja kezét nyilvánosan megfogni, attól tartva, hogy bántalmazásnak, fenyegetésnek vagy zaklatásnak lesz kitéve.

    Míg a romák és zsidó emberek terhére elkövetett gyűlölet-bűncselekmények kapcsán a kormányzat rendszeresen tesz közzé elítélő nyilatkozatokat, ezt homofób vagy transzfób támadás esetén az elmúlt 8 évben csak egyszer tette meg, egy roma meleg férfiakból álló társaság megtámadása esetén. Vezető kormánypárti politikusok eközben a buzilobbi elleni harcról, a Budapest Pride Felvonulás nagybani piacra száműzéséről és az azonos nemű párok kapcsolatáról mint aberrációról beszélnek. Mindezek hatására a kétezres évek eleje óta rendszeresen felvett Európai Társadalmi Elemzések kutatás másfél évtizednyi lassú javulás után 2015 és 2017 között 12%-os romlást (49%-ről 37%-ra) mért Magyarországon a meleg és leszbikus személyek elfogadottsága terén.

    Sargentini jelentés: “Az O.M. kontra Magyarország ügyben 2016. július 5-én hozott ítéletében az EJEB megállapította, hogy az önkényességet súroló fogva tartás miatt sérült a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog. A hatóságok ugyanis nem jártak el körültekintően, amikor anélkül rendelték el a kérelmező őrizetbe vételét, hogy figyelembe vették volna, hogy a kiszolgáltatott személyek, például a kérelmezőhöz hasonló LMBT személyek mennyire vannak biztonságban a többi fogva tartott személy között, akik közül sokan olyan országokból származnak, ahol széles körben elterjedtek az ilyen személyekkel szembeni kulturális vagy vallási előítéletek. Az ítélet végrehajtása még folyamatban van.”

    A kormány válasza: A jelentés ezen pontját a kormány nem kommentálta.

    A helyzet ráadásul a hivatkozott ítéletben tárgyalt eset óta még romlott is: míg korábban csak a menedékkérők egy része került menekültügyi őrizetbe, ma már a menedékkérőként érkező valamennyi személynek a határon kialakított, zárt konténertáborban (“tranzitzóna”) kell tartózkodnia, amelyet az Emberi Jogok Európai Bírósága jogszerűtlen fogvatartásnak minősített.

    A kormány a jelentés egy későbbi pontja kapcsán megjegyzi, hogy “Az idegenrendészeti őrizet során a különleges bánásmódot igénylő személyekre speciális feltételek vonatkoznak. Ebbe beletartozik valamennyi kisebbség, ide értve az LMBT embereket is.”

    A valóság ezzel szemben az, hogy a különleges bánásmódot igénylő személyek menedékjogi törvényben meghatározott fogalmában sem az LMBT emberek, sem általában a kisebbségek nem szerepelnek; abban csak a kiskorúak, az idősek, a fogyatékkal élő személyek, a várandós nők, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülők, valamint a kínzást, nemi erőszakot vagy a pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formáját elszenvedett személyek vannak nevesítve.

    Sargentini-jelentés: “Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága a 2018. április 5-i záró következtetéseiben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a diszkrimináció alkotmányos tilalma nem említi explicit módon a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló megkülönböztetést, és hogy a család fogalmának alkotmány általi korlátozó meghatározása megkülönböztetéshez vezethet, mivel nem terjed ki bizonyos típusú családmodellekre, köztük az azonos nemű párokra. Az Emberi Jogi Bizottság amiatt is aggodalmát fejezte ki, hogy erőszakos cselekmények, negatív sztereotípiák és előítéletek sújtják a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyeket, különösen a foglalkoztatásban és az oktatásban.”

    A kormány válasza: “Magyarország Alaptörvénye nyílt listát tartalmaz, amely az ‘egyéb helyzet” szerinti megkülönböztetést is tiltja. Így a szexuális irányultság és nemi identitás szigorú alkotmányos védelmet élvez Magyarországon. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény pedig mindkét tulajdonság alapján explicit módon tilta a megkülönböztetést 2004 óta.”

    A kormány tehát azzal védekezik, hogy az Alaptörvény ‘egyéb helyzet’ fogalmába akár bele lehet érteni a szexuális irányultságot és nemi identitást is. A jelentés nem is ezt hiányolta, hanem azt, hogy ha egyszer az Alaptörvény tíz tulajdonságot (“faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési helyzet”) kifejezetten nevesít, akkor a szexuális irányultságot és nemi identitást miért hagyja ki? Ahogy a kérdés kapcsán a Velencei Bizottság fogalmaz: “A magyar Alkotmány emiatt azt a látszatot keltheti, hogy az ezen [szexuális irányultságon] alapuló megkülönböztetés nem elítélendő.”

    Az egyenlő bánásmódról szóló törvény ugyan valóban nevesítve tiltja a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetést, ez a törvény azonban a jogalkotó kezét nem köti: a törvény nem terjed ki az állami szervek közhatalmi döntéseire és intézkedéseire. Tehát míg egy munkáltató számára tilos hátrányosan megkülönböztetni pl. egy transznemű jelentkezőt, egy miniszter (legalábbis az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján) minden további nélkül fogadhat el olyan rendeletet, amely bizonyos szakmák gyakorlásából kizárja a transznemű embereket (mint ahogy teszi is: a transznemű emberek Magyarországon nem lehetnek katonák vagy rendőrök). Míg egy kórház nem utasíthatja el egy leszbikus nő kezelését, a Parlament (legalábbis az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján) minden további nélkül fogadhat el olyan törvényt, amely a leszbikus nőket kizárja egy egészségügyi szolgáltatás igénybevételéből (mint ahogy teszi is: a leszbikus párkapcsolatban élő nők nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben).

    A kormány a család kirekesztő fogalmára, az oktatási és foglalkoztatási diszkriminációra, az erőszakos cselekmények elterjedtségére vonatkozó megállapításokat nem kommentálta.

    Megállapítható tehát, hogy a Sargentini-jelentésben szereplő, az LMBTI emberek helyzetére vonatkozó megállapításokat a kormány vagy egyáltalán nem cáfolja, vagy olyan általános rendelkezésekre hivatkozik, amelyek nem biztosítanak hatékony védelmet az LMBTI embereket érő jogsérelmekkel szemben.

  • Melegeket diszkriminált a Debreceni Egyetem, bírságolt az EBH

    Melegeket diszkriminált a Debreceni Egyetem, bírságolt az EBH

    Szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg a Debreceni Egyetem és a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., amikor 2016 áprilisában kitiltott egy LMBT témájú kerekasztal-beszélgetést az egyetemről – mondta ki jogerősen az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely 100 ezer Ft bírságot szabott ki az Egyetemre.

    A Magyar LMBT Szövetség 2015-2016 során Itt vagyunk! címmel valósított meg országjáró kampányt, amelynek keretében helyi csoportokkal együttműködésben vidéki városok főterein beszélgettek a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek helyzetéről a járókelőkkel; és a helyi egyetemekkel együttműködésben előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek.

    A programsorozat részeként a Szövetség 2016 áprilisában Debrecenben a CívisColors helyi LMBT csoporttal együttműködésben, a Debreceni Német Kulturális Fórum támogatásával tervezett kerekasztal-beszélgetést tartani az Egyetem egyik előadójában az előbújás témájáról szakemberek és érintettek részvételével. A teremfoglalás a szokásos módon történt, ám amikor az egyetem vezetése értesült a rendezvény témájáról, kitiltotta azt nem csak az egyetem főépületéből, de a kampusz teljes területéről. A szervezők ekkor új helyszínt kerestek, a Nagyerdei Víztorony be is fogadta rendezvényüket, ám az Egyetem vezetésének hozzáállása miatt végül ők is elálltak a helyszín biztosításától, a beszélgetés így elmaradt.

    A Magyar LMBT Szövetség a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának segítségével az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. A Hatóság alapos vizsgálata során az Egyetem azt állította, hogy nem a rendezvény tartalma, hanem a teremfoglalás mikéntje miatt tiltották ki az eseményt, arra azonban nem adtak magyarázatot, ha a szervezők csak eljárási hibát vétettek, miért nem biztosítottak lehetőséget annak korrigálására. A Nagyerdei Víztoronyt működtető Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. az eljárásban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett többek között arról, hogy szükséges-e a minden, a Víztoronyban tartott esemény esetén az Egyetem jóváhagyása. A Hatóság az ügy összes körülményeinek mérlegelésével arra jutott, hogy a rendezvény kitiltására annak témája miatt került sor, vagyis az eljárás alá vontak szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósítottak meg. A Hatóság az Egyetemre 100 ezer Ft bírságot szabott ki, eltiltotta az eljárás alá vontakat a jövőbeni jogsértéstől és előírta a határozat nyilvánosságra hozatalát.

    “Nagyon örülünk a Hatóság döntésének” nyilatkozta Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője. “Sajnos az eset jól mutatja, milyen rossz a helyzet Debrecenben. Míg más városokban Miskolcon, Szegeden, Egerben, Zalaegerszegen minden probléma nélkül meg lehetett egy ilyen előadást tartani, Debrecenben mereven elzárkózott tőle az Egyetem vezetése. Fontos, hogy az esemény szervezői nem adták fel, és megmutatták, hogy az LMBT embereknek is vannak jogai Magyarországon.”

    A Hatóság határozata ellen az Egyetem bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, 2018 május 30-i ítéletében azonban a Fővárosi Törvényszék az EBH határozatát helyben hagyta.

  • Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának

    Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának

    Hazai LMBTQI szervezetek Szövetségünk koordinálásával jelentést készítettek a magyar LMBTQI helyzetről az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának.

    Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága rendszeresen felülvizsgálja, hogyan felelnek meg a tagállamok jogszabályai és intézkedései a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának. A vizsgálat keretében az államok országjelentést készítenek, amelyhez a civil szervezetek árnyékjelentéseket adhatnak le. A Bizottság azután személyesen meghallgatja a tagállamok képviselőit, és ütközteti az állami álláspontot a civillel. A felülvizsgálat egy ajánláslistával zárul.

    Magyarországnak meghallgatására az Emberi Jogi Bizottság előtt 2018 tavaszán kerül sor. A kormány már korábban elkészítette válaszait a neki megküldött kérdésekre: többek között arra, hogy milyen intézkedésekkel lép fel a szexuális irányultság miatti hátrányos megkülönböztetés ellen a társadalomban és a közoktatásban, és hogyan segíti elő, hogy az LMBT emberek ellen irányuló hátrányos megkülönböztetés és zaklatás elkövetői megfelelő büntetést kapjanak. A kérdések kitértek a civil szervezetek elleni kormányzati fellépésre is.

    A kormány minderre érdemben annyit válaszolt, hogy a 2013-ban hatályba lépett Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli a közösség tagja elleni erőszakot és a közösség elleni uszítást, és a két tényállás nevesítetten tartalmazza a szexuális irányultságot és a nemi identitást mint a bűncselekmények lehetséges célcsoportját, illetve hogy a civil szervezetek korábbi vizsgálata jogszerű volt.

    Jelentésünkben, amelyet a Magyar LMBT Szövetség a Transvanilla Transznemű Egyesület, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület közreműködésével állított össze, kitérünk az LMBTQI emberek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények és hatósági kezelésük kérdéskörére, a munkahelyi és iskolai hátrányos megkülönböztetésre, az azonos nemű szülők és gyermekeik helyzetére, a transz emberek jogaira, valamint a civil szervezetek ellen irányuló politikai diskurzusra és intézkedésekre.  

    Letölthető mellékletek

  • Kiállunk az Isztambuli Egyezmény mellett

    Kiállunk az Isztambuli Egyezmény mellett

    Szövetségünk is csatlakozott ahhoz a több mint 40 civil szervezethez, akik közösen kérik a kormányt a nők elleni erőszakról szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálására. 

     

    Nem engedjük, hogy a további halogatás újabb áldozatokat követeljen!

    Felhívás és nyílt levél az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért

    A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó Isztambuli Egyezmény ratifikációja – törvénybe iktatása – érdekében fordulunk a kormányzat, a döntéshozók, a politikai pártok, valamint a civil társadalom, az állampolgárok felé.

    Az Isztambuli Egyezmény több évtizedes bevált módszereken alapul. Meghatározza továbbá a legfőbb szükséges beavatkozási területeket és feladatokat. A fellépés csak ilyen átfogó szemlélettel lesz hatékony – egy-egy egyébként fontos és szükséges intézkedés önmagában nem tud rendszerszintű, átütő eredményt hozni. Egy, a nők elleni erőszakkal szembeni szakszerű és hatékony fellépés iránt valóban elkötelezett kormányzat tehát késlekedés és halogatás nélkül csatlakozna az Egyezményhez.

    Az Egyezményt Magyarország 2014. március 14-én aláírta. A ratifikációra – mellyel a jogrendszer részévé válna az Egyezmény – mind a mai napig, tehát közel 4 éve nem került sor. A ratifikáció előkészítésére alakult egy kormányzati munkacsoport, ide azonban a témával évtizedek óta foglalkozó civil szervezeteket nem hívták meg. Ez is egyértelművé teszi, hogy a kormányzat nem kívánta hasznosítani e szervezeteknek a nemzetközi jó gyakorlatot és az áldozatok valóságát és szükségleteit is ismerő szakmai tapasztalatait. Nem lehet megtudni továbbá, hogy a munkacsoport mire jutott, milyen szükséges kormányzati lépéseket határoztak meg, illetve hogy pontosan milyen intézkedésekre került sor a ratifikáció érdekében.

    A kormányzat korábban a kommunikáció szintjén elköteleződést mutatott a nők elleni és családon belüli erőszakkal szembeni fellépés, illetve az Egyezmény ratifikációja iránt. Ugyanakkor döntéshozói körökben a közelmúltban ezzel ellenkező tartalmú kijelentések is megjelentek, a ratifikációs folyamat eközben nem halad.

    A reprezentatív kutatásokból tudjuk, hogy milliós nagyságrendű azon magyar nők száma, akik a nők elleni erőszak különböző formáit szenvedik el, a szexuális zaklatások ügye pedig a magyar társadalomban is tabut döntött. Az egyezmény aláírásától a mai napig százas nagyságrendben követelt halálos áldozatokat a családon belüli erőszak. 2014 és 2016 között 167 nőnemű hozzátartozó sérelmére elkövetett emberölési ügyet regisztráltak. (A valós szám ennél is magasabb, vannak olyan halállal végződő bántalmazásos esetek, melyek nem kerülnek be a statisztikákba.) Hatékony fellépéssel még a halálos végű cselekmények is jó eséllyel megelőzhetők. A szakszerű fellépésért – illetve annak hiányáért – pedig az állam, a kormányzat felelősséggel tartozik.   


    Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!
    Tisztelt dr. Trócsányi László Miniszter Úr!
    Tisztelt  Balog Zoltán Miniszter Úr!

    Ezúton a kormány mielőbbi válaszát és a nyilvánosság tájékoztatását várjuk az alábbi kérdésekben:

    Az Isztambuli Egyezmény aláírása óta – az elmúlt közel négy évben – pontosan milyen intézkedések, lépések, jogszabályi és egyéb változások történtek az Egyezmény ratifikációja érdekében? Hol tart a még szükséges lépések megtételének folyamata?

    Tervezi-e a kormány, és ha igen, pontosan mikor az Országgyűlés elé terjeszteni a törvényjavaslatot?

    Számít-e a jövőre nézve a témával foglalkozó nőjogi szervezetek, civil szervezetek érdemi bevonására a kapcsolódó munkába?

    Meggyőződésünk, hogy a ratifikációhoz elsődlegesen a politikai akarat, egy komoly elhatározás szükséges. Ezúton felhívjuk a kormányzatot, hogy további késlekedés nélkül tegye meg a szükséges lépéseket az Egyezmény törvénybe iktatása érdekében, s ezzel adja kézzel fogható jelét a politikai akaratnak.

    Itt jegyezzük meg, hogy az Egyezményt támadók által terjesztett téves értelmezéseket és tévhiteket maga az Egyezmény végrehajtását ellenőrző GREVIO Bizottság cáfolta meg. Azokra a kritikákra válaszolva, melyek a család intézményét féltik az Egyezménytől, a GREVIO rámutatott például, hogy a családokat az erőszak rombolja le, nem pedig az Egyezmény. A ratifikáció elodázása a tévhitekre való hivatkozással valójában az áldozatok hatékony védelmét, az elkövetők következetes felelősségre vonását és az erőszak megelőzését akadályozza.

    Ezúton felhívjuk a politikai pártokat, a politikusokat – pártállástól függetlenül –, hogy használják ki a rendelkezésükre álló lehetőségeket a ratifikáció érdekében. Az ügy pártokon átívelő, a hatékony fellépésért való kiállás is lehetne ilyen – ahogy ezt más országok jó példáján is láthatjuk.

    A különböző intézményeket, szakmai, civil és egyéb szervezeteket arra kérjük, hogy  a nyílt levélhez csatlakozva fejezzék ki egyetértésüket a hatékony, szakszerű fellépés szükségességével.   

    Az állampolgárokat pedig arra biztatjuk, hogy írják alá azt a petíciót, ami az Egyezmény mielőbbi magyarországi ratifikálását követeli.

    Mutassuk meg, hogy érdemi, hatékony és azonnali lépéseket várunk: az áldozatok számára valódi védelmet és segítséget, az elkövetők felelősségre vonását, s a nők, gyermekek és családok védelmének és biztonságának garantálását.  

    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
    NANE Egyesület
    PATENT Egyesület

    Színes Gyöngyök Egyesület
    REGINA Alapítvány Miskolc
    Emberség Erejével Alapítvány
    Labrisz Leszbikus Egyesület
    Eleven Gyál közössége
    Nőkért Egyesület
    Ökotárs Alapítvány
    Üvegplafon
    Háttér társaság
    Szülői Hang Közösség
    Magyar LMBT Szövetség
    Magyar Cserkészleány Szövetség
    Közélet Iskolája
    Budapest Pride
    Szivárványcsaládokért Alapítvány
    SZÁD – Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete
    Mi Nők Országos Szervezet
    MENŐK – Magyar Európai Nők Fóruma
    Zöld Terasz Alapítvány
    Amnesty International Magyarország
    Levegő Munkacsoport
    Egészségért és Elviselhetőbb Életért Kiszombor és Vidéke Alapítvány
    „RÉS” Szociális és Kulturális Alapítvány
    Gendertudományi Központ, Debrecen
    Védegylet
    Másállapotot a szülészetben mozgalom
    Anyacsavar blog
    Közös Ország Mozgalom
    Magyar Ateista Társaság
    Cordelia Alapítvány
    Civil AIDS Fórum
    EMMA Egyesület
    Alternatíva Alapítvány
    Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE)
    Transvanilla Transznemű Egyesület
    Útilapu Hálózat
    Eleven Emlékmű
    JÓL-LÉT Alapítvány
    Közéleti Roma Nők Egyesülete

    Ha szervezetként csatlakoznátok, írjatok a rendezveny@nane.hu e-mailcímre!

    Ha magánszemélyként csatlakoznátok, írjátok alá az online petíciót!

  • Projektmunkatársat keresünk

    Projektmunkatársat keresünk

    Szívesen dolgoznál egy LMBT emberek jogaiért küzdő civilszervezetnek? Most induló projektjeinkez keresünk projektmunkatársat.

    A Magyar LMBT Szövetség pályázatot hirdet
    projektmunkatárs
    feladatkör betöltésére.

    Feladatkör:

    A Szövetség projektjeinek végrehajtásában való részvétel. Ennek keretében: társadalmi elfogadással kapcsolatos kutatások másodelemzése; érzékenyítő játékok kidolgozása; tanárokat és diákokat megcélzó kiadványok készítése és kampányok lebonyolítása; kapcsolattartás szakmai szervezetekkel; projektekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása.

    Időtartam: 2018. január 29. – 2019. december 31.

    Foglalkoztatás jellege: részmunkaidős (heti 30 óra)

    Pályázati feltételek:

    • egyetemi végzettség
    • kiváló szervezői készség
    • kiváló íráskészség
    • számítógépes tudás (Microsoft Office, Google Drive)
    • önálló munkavégzésre és csapatmunkára való képesség
    • különböző célközönséggel való kommunikáció képessége (döntéshozók, civil szervezetek, szakemberek, média)
    • legalább középfokú angol nyelvismeret
    • LMBTQI téma iránti elkötelezettség

    Előnyt jelent:

    • LMBTQI aktivizmus terén szerzett tapasztalat
    • érdekérvényesítés, emberi jogi aktivizmus terén szerzett tapasztalat
    • kommunikációs kampányok kivitelezése terén szerzett tapasztalat
    • kutatás, adatelemzés terén szerzett tapasztalat
    • formális és informális oktatás terén szerzett tapasztalat
    • Európai Uniós projektek végrehajtása terén szerzett tapasztalat

    A pályázat részeként benyújtandó iratok:

    • motivációs levél (400-500 szó)
    • szakmai önéletrajz

    A pályázat benyújtásának határideje: 2018. január 12.

    A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton a info@lmbtszovetseg.hu címen. A  kiválasztott jelentkezőkkel a január 15-i héten személyes interjúkat tartunk.

    A pályázat elbírálásának végső határideje: 2018. január 21.

  • Jó évet zárunk, folytatjuk 2018-ban is!

    Jó évet zárunk, folytatjuk 2018-ban is!

    A Magyarországon működő LMBT szervezeteket összefogó ernyőszervezet, a Magyar LMBT Szövetség 2017-ben is egy olyan Magyarországért dolgozott, ahol szexuális irányultságát és nemi identitását mindenki szabadon vállalhatja, ahol mindenkit megillet az emberi jogok védelme, a törvény előtti egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetéstől mentes élet.

    Munkánk és eredményeink 2017-ben:

    Folytatjuk tehát munkánkat, és sok sikert kívánunk minden barátunknak és támogatónknak is 2018-ra!

  • A gyermek az első, nem az örökbefogadók szexuális irányultsága

    A Gyermekjogi Civil Koalíció tagjaiként azon álláspontunknak adunk hangot, hogy az örökbefogadásról szóló döntések meghozatala során az örökbefogadásra váró gyermek legfőbb érdekének megfelelően kell eljárni, ezt pedig az szolgálja legjobban, ha a hatóságok az érintett gyermek szükségleteit és alapvető jogait szem előtt tartva csak az örökbefogadásra való alkalmasságot vizsgálják, és nem diszkriminálnak az örökbefogadó szülők között szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk alapján.

    Szervezeteink megdöbbenéssel értesültek róla, hogy 2016 tavaszán egy jól indult örökbefogadási eljárás szakadt meg azért, mert a hatóságok – felülírva a szakemberek korábbi döntését, mely szerint az örökbefogadásra jelentkező nő és élettársa alkalmasak a gyermek örökbefogadására – visszaléptek az örökbefogadás jóváhagyásától, felmérhetetlen károkat okozva ezzel az örökbefogadásra váró, új szüleihez már kötődő gyermeknek.

    Az alapvető jogok biztosa 2017. november 20-án hozta nyilvánosságra az ügyhöz kapcsolódó átfogó vizsgálata alapján készült jelentését. A jelentés az üggyel kapcsolatban feltárt tények alapján egyebek között megállapítja, hogy az eljáró gyámhatóságok eljárása hatásában alkalmas volt arra, hogy az érintett gyermeknek a védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozzon; hogy figyelmen kívül hagyta az érintett gyermek érdekeinek fokozott figyelembevételére vonatkozó eljárási alapelvet; továbbá az eljárás során nem érvényesült a gyermek legjobb érdekét figyelembe vevő eljárás követelménye sem; hogy a gyámhatósági eljárás és döntés összességében alkalmas volt arra, hogy a panaszos szexuális irányultságán mint védett tulajdonságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközzön; hogy a tényleges családi kapcsolatok azonos szintű védelmet érdemelnek a szülő-gyermek kapcsolaton vagy házasságon alapuló családdal; és hogy az örökbefogadásra irányuló eljárás középpontjában a gyermek, a gyermek családban való nevelkedésének joga, illetve a gyermek legjobb érdekének védelme áll.

    Támogatjuk tehát, hogy az azonos nemű párjukkal élő, a Tegyesz, az alkalmasságot vizsgáló pszichológus és a Gyámhatóság egyetértésével örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánított örökbefogadni szándékozókat ne érje hátrányos megkülönböztetés a többi hasonló helyzetben levő örökbefogadni szándékozóhoz képest,

    • mert az örökbefogadásra váró gyermekek legjobb érdeke az, hogy őket arra alkalmasnak talált, családjukba örömmel fogadó szülők neveljék;
    • mert minden olyan megkülönböztetés, amely nem a gyermek szükségletei szerint értékeli az örökbefogadni kívánó szülőket, hátrányos a gyermekre nézve;
    • mert tanulmányok sora bizonyítja, hogy az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek semmilyen hátrányt nem szenvednek a heteroszexuális szülők által nevelt gyermekekhez képest,
    • mert a megkülönböztetés tilalmát támogatja az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó gyakorlata is, és mindennek megfelelően egyre több európai országban nyílik meg az azonos nemű szülők előtt a közös örökbefogadás lehetősége is.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció részéről:

    Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 
    Európai Szülők Magyarországi Egyesülete
    European Roma Rights Centre
    Gyerekesély Közhasznú Egyesület
    Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
    Igazgyöngy Alapítvány
    Magyar LMBT Szövetség
    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
    Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak Munkabizottság
    Pressley Ridge Magyarország Alapítvány 
    valamint Bíró Dalma és dr. Lux Ágnes egyéni szakértők

  • Az interszex emberek jogai – nemzetközi ajánlások

    Az interszex emberek jogai csak az elmúlt években kerültek a nemzetközi intézmények fókuszába, amelyek az alábbi jelentéseket, állásfoglalásokat, ajánlásokat tették közzé. 

    Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) interszex emberekkel kapcsolatos jelentése

    Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2008 óta rendszeresen tesz közzé jelentéseket az LMBTI emberek jogi és társadalmi helyzetéről az Európai Unióban. Az országjelentésekre épülő adatgyűjtés 2014-ben újdonságként már az interszex emberek helyzetére is kitért, 2015 áprilisában az FRA egy kifejezetten erre a kérdésre összpontosító jelentést tett közzé The fundamental rights situation of intersex people címmel. A jelentés egy nem-semleges harmadik opció bevezetését javasolja a férfi-nő megjelölés mellett a személyazonosító dokumentumokban. A jelentés emellett az interszex gyermekeken beleegyezés nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek beszüntetését javasolja a tagállamoknak.

    Az Európa Tanács emberi jogi biztosának interszex emberekkel kapcsolatos jelentése

    Az FRA-hoz hasonlóan az Európa Tanács emberi jogi biztosa is jelentést tett közzé 2015 áprilisában az interszex emberek emberi jogainak érvényesüléséről Human rights and intersex people címmel. A jelentés nyolc ajánlást fogalmaz meg a tagállamoknak, amelyben többek között az interszex gyermekeken beleegyezés nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek beszüntetését és az anyakönyvi eljárások rugalmassá tételét javasolja. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy egy új védett tulajdonság bevezetése vagy a „nem” mint védett tulajdonság megfelelő értelmezése révén biztosítani kell, hogy az egyenlő bánásmódra és a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokat az interszex emberekre is alkalmazzák.

    Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének interszex emberekkel kapcsolatos határozata

    Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése már 2013-ban foglalkozott az interszex gyermekek helyzetével: a gyermekek fizikai integritásáról szóló határozat felszólítja a tagállamokat az interszex gyermekekkel kapcsolatos kutatások folytatására és az interszex gyermeket családjainak nyújtandó támogatásra. 2017 októberében a Közgyűlés egy önálló határozatat is elfogadott Promoting the human rights of and eliminating discrimination against intersex people címmel. A határozat felszólítja a tagállamokat, hogy tiltsák be az egészségügyileg indokolatlan, ún. „normalizáló” műtéteket; növeljék az interszex emberek számára elérhető egészségügyi ellátások színvonalát és előrhetőségét; biztosítsanak rugalmasságot az anyakönyvi eljárások során; tegyék választhatóvá a nemre vonatkozó információ feltüntetését a születési anyakönyvben és a személyazonosító iratokban; valamint biztosítsanak pszichoszociális támogatást az interszex embereknek és családjuknak. 

    Az ENSZ szerveinek közös állásfoglalása a kényszersterilizálásról

    Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala, az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége (UN Women), a Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS), az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világegészségügyi Szervezet (WHO) 2014-ben Eliminating forced, coercive and otherwise involuntary sterilization címmel közös állásfoglalásban álltak ki a kényszersterilizálás ellen. A dokumentum kényszersterilizálásnak tekinti az interszex gyermekeken, beleegyezésük nélkül végzett ún. „normalizáló” műtéteket; felszólította az egészségügyi szolgáltatókat, hogy halasszák el ezen műtétek elvégzését mindaddig, amíg az érintettek saját maguk nem tudnak azokról dönteni; és felhívta a figyelmet az interszex gyermekek és szüleik számára elérhető pszichoszociális támogatás és önsegítő csoportok fontosságára. 

  • Képzés az LMBTQI menekültekről Olaszországban

    Képzés az LMBTQI menekültekről Olaszországban

    A képzés résztvevői

    A Háttér Társaság négy önkéntese július elején részt vett a Magyar LMBT Szövetség és a palermói Arcigay Palermo rendezésében „United Colors” címmel tartott, az LMBTQI menekültek integrációjával foglalkozó tréningen.

    2017. július 2-9. között az olaszországi Palermo adott otthont a „United Colours – Creating a European support network for LGBTI migrants” címet viselő egyhetes képzésnek, amelyen olasz, török, görög, észt és magyar aktivisták cserélték ki tapasztalataikat a témában.

    Alább közzétesszük a magyar résztvevők beszámolóját az eseményről:

    A képzés és a szállás a Ballaro negyedben, az ősi Palermo szívében volt, közvetlenül a több utcára kiterjedő piac mellett. Megérkezésünk előtt annyit tudtunk, hogy igazi multikulturális élményben lesz részünk. Mégis, amikor odafelé igyekezve a bőröndünket ugrasztottuk át a középkori eredetű és korának megfelelő állapotú kockaköveken, eleinte kicsit ellentmondásos érzések öntöttek el minket a helyet látva. Fullasztó hőséggel és rengeteg emberrel, a piacról megmaradt étellel és felgyülemlett szeméttel találtunk szembe magunkat. Igazi multikulturális tréning volt a környéket járva találkozni színesbőrű emberekkel, férfiakkal muszlim és afrikai ruhákban, fekete nőkkel, hátukon a gyermekükkel, robogóval és ütött-kopott autóval ordítva száguldozó helyiekkel, portékájukat kínáló piaci árusokkal. A nap végére azonban megtapasztaltuk, hogy a hely teljesen biztonságos és nagyon élettel teli, és így szembe kellett néznünk mélyen ülő előítéleteinkkel, amelyek hamar eloszlottak.

    A tréningen sokat beszéltünk saját magunkról, munkánkról, az országunk menekült- és LMBTQI-helyzetéről és -politikáiról. Minden résztvevő ország beszámolt arról, milyen lehetőségei vannak egy LMBTQI menekültnek az ő országában, milyen szervezetek állnak rendelkezésre az emberek megsegítésére.

    A képzés hat napja alatt reggel 9 órától este 6-ig folyamatosan előadásokon, közös brainstormingokon vettünk részt. A többi európai országból érkezettek tapasztalatait nagyon tanulságos volt hallgatni; szembesültünk azzal is, hogy más helyeken a magyarországinál nagyobb problémákkal küzdenek, vagy hogy milyen megoldásokat találnak, és miképp szembesülnek a migráns LMBTQI emberek helyzetével.

    A feszes program mellett nem sok idő maradt élőben megtapasztalni, milyen bevándorlókkal találkozni Palermo városában. Igaz, az egyik este, amikor séta közben letértünk a nyugalmasabb mellékutcákba, egy bár előtt önfeledten beszélgető, majd búcsúzásképp egymást ölelgető fehér és színesbőrűekből álló vidám csoportosulásba botlottunk: a menekültek és a helyiek egyik találkozóhelyét fedeztük fel. Megtudtuk, hogy ez egy közösségi tér: támogató közeg, művészeti és alkotó helyszín egyben. A pultos büszkén mutogatta pólóján a feliratot: „NO RACISM JUST HUMAN”.

    Amikor már itthon meséltük az élményeinket, többen is, akik soha nem láttak migránsokat, azt kérdezték: „Vagyis nem igaz az, amit a tévében mondanak, hogy mind bűnöző vagy terrorista?” A hosszú válasz helyett javasoljuk másoknak is a sokszínű valóság tanulmányozását, például Palermóban, a manipulatív tartalmak feltétel nélküli elfogadása helyett.

  • Tizedik alkalommal ülésezett az LMBT munkacsoport

    2013-as létrehozása óta tizedik alkalommal ülésezett 2017. június 30-án a Kormány által létrehozott Emberi Jogi Kerekasztal LMBT Emberek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportja. A napirenden a UPR ajánlások, a gyermeket nevelő párok helyzete és a Budapest Pride voltak.

    A Kormány 2012 februárjában hozta létre az emberi jogok területén feladatkörrel rendelkező minisztériumok képviselőiből az Emberi Jogi Munkacsoportot, illetve az emellett civil tanácsadó testületként működő Emberi Jogi Kerekasztalt. A Kerekasztal tagjai tematikus munkacsoportokba szerveződve vitatják meg, illetve tesznek javaslatot a kormányzat számára az emberi jogi helyzet javítása érdekében. Szövetségünk három munkacsoport munkájába is bekapcsolódott, részt veszünk a LMBT emberek, a nők és a gyermekek jogaival foglalkozó munkacsoportban.

    A 2017. június 30-i ülésen három téma került napirendre: 2016 folyamán zajlott Magyarország második Egyetemes Időszakos Felülvizsgálata az ENSZ-ben, amelynek keretében számos, az LMBT emberek szempontjából is releváns ajánlást kapott a magyar Kormány. Szövetségünk részletes javaslatcsomagot készített a Kormány által elfogadott ajánlások végrehajtása érdekében szükséges lépésekről. Az ülésen a Kormány vállalta, hogy az illetékes állami szervek valamennyi ajánlási pontot írásban véleményezik.

    A második napirendi pont tagszervezetünk, a Háttér Társaság gyermekvállalással kapcsolatos kutatásának ismertetése volt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kutatást érdekesnek tartotta, ugyanakkor kifogásolta, hogy az nem reprezentatív. Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának (AJBH) munkatársa a jelentést kifejezetten hasznosnak ítélte, amely segíti a Hivatal jelenleg futó vizsgálatát az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségei kapcsán.

    A harmadik napirendi pont a Budapest Pride volt, különösen annak biztosítása és kormányzati kommunikációja. A Budapest Pride képviselő elmondta: kordon nélküli felvonulást szeretnének, és jó lenne, ha a Kormány pozitív kommunikációval segítené az eseményt. A biztosítás kapcsán a BRFK képviselője jelezte, hogy a kordonozás szükségességét csak az utolsó pillanatban fogják tudni eldönteni, amikorra információval rendelkeznek az esetleges ellentüntetésekről. Az AJBH munkatárs jelezte, hogy az ombudsman már 2009-es jelentésében is kitért a teljes kordonozás véleménnyilvánítási szabadságot korlátozó vetületére. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kormányzati kommunikáció kapcsán kifejtette: álláspontjuk szerint a Pride-ot támogató közlemény kiadása indulatokat gerjesztene, amely nem szolgálja felvonulók biztonságát. A Háttér Társaság képviselője felhívta a figyelmet, hogy a rendőrségnek fontos lenne kommunikálni, hogy a Pride résztvevők elleni erőszakos támadások bűncselekmények, amely ellen a rendőrség fel fog lépni.

    Az egyebek napirendi pont keretében a Belügyminisztérium képviselője jelezte, hogy a Háttér Társaság Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai (ENyÜBS) rendszerben szereplő családjogi kategóriák kapcsán tett javaslatát megvizsgálták, és azt a 2018-ban induló új ENyÜBS rendszerben érvényre is juttatják.