Blog

  • „Itt vagyunk!” érdekérvényesítési képzés – Jelentkezz Te is!

    „Itt vagyunk!” érdekérvényesítési képzés – Jelentkezz Te is!

    "Itt vagyunk!" érdekérvényesítési képzés - Jelentkezz Te is!

    Vegyél részt a Magyar LMBT Szövetség “Itt vagyunk!” országos emberi jogi kampányának ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSI KÉPZÉSÉN (Bánk, 2015. november 13-15.)! A tréningre elsősorban vidéken élő LMBTQI-embereket és támogatókat várunk, akik saját városukban szeretnének tenni valamit az LMBTQI-jogok érvényesítéséért és a többségi társadalom szemléletformálásáért. Ugyanakkor – limitált létszámban – budapesti aktivisták számára is tudunk helyet biztosítani a résztvevők között. Jelentkezési határidő: 2015. november 3.

    "Itt vagyunk!" érdekérvényesítési képzés

    Időpont: 2015. november 13-15. (péntek esti érkezés)
    Helyszín: Bánk
    Trénerek: Dombos Tamás és Karsay Dodó, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivői

    Gyere el Te is, ha:

    • szeretnél helyi döntéshozókat meggyőzni az LMBTQI-jogok fontosságáról
    • szívesen részt vennél a városodban helyi érdekérvényesítési projekt megvalósításában
    • LMBTQI-témában szeretnél elérni valamit városod önkormányzatával, egyetemével, iskoláival, írnál lobbilevelet, szerveznél többségi társadalmat megcélzó kampányt, figyelemfelhívó performanszt
    • egy lelkes csapat tagjaként velünk együtt dolgoznál az LMBTQI-emberek jog- és társadalmi egyenlőségéért!

    Mi segítünk terveid megvalósításában és végigkísérünk a helyi közösség által meghatározott célok mentén zajló munkában!

    A képzésen megtanulhatod, hogy:

    • mik a hatékony érdekérvényesítés eszközei és lépései
    • milyen LMBTQI-emberekkel kapcsolatos emberi jogi normák vonatkoznak Magyarországra
    • milyen állami intézmények felelősek Magyarországon az LMBTQI-emberek jogainak érvényesítéséért

    Továbbá együtt ötletelünk arról, hogy városodban milyen érdekérvényesítési projektet lehetne megvalósítani!

    A képzésen való részvétel ingyenes, az úti-, étkezési- és szállásköltséget megtérítjük.

    Jelentkezni 2015. november 3-ig az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével lehet.
    A regisztráció elfogadásáról és a képzés részleteiről minden jelentkezőt legkésőbb november 6-án értesítünk. 

    Kérdéseiddel írj bátran az info@lmbtszovetseg.hu email címre, vagy keresd a projekt koordinátorát a milanovich.dominika@lmbtszovetseg.hu címen!

    Várjuk jelentkezésedet,
    az “Itt vagyunk!” csapata

     

  • Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ-nek

    Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ-nek

    Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ-nek

    Árnyékjelentést készített Magyarország második ENSZ egyetemes időszakos felülvizsgálata keretében öt magyarországi LMBTQI szervezet. A munkát a Magyar LMBT Szövetség koordinálta.

    Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa négyévente minden tagállam emberi jogi teljesítményét megvizsgálja az ún. egyetemes időszakos felülvizsgálat (universal periodic review, UPR) keretében. Magyarország utoljára 2011-ben volt soron, a következő vizsgálat 2016 januárjában várható. A vizsgálat keretében az államok országjelentést készítenek, amelyhez a civil szervezeteket árnyékjelentéseket adhatnak le. A Tanács aztán személyesen meghallgatja a tagállamok képviselőit, és ütközteti az állami álláspontot a civillel. A felülvizsgálat egy ajánláslistával zárul. 

    2015-ben öt magyarországi LMBTQI szervezet, a Magyar LMBT Szövetség, a Háttér Társaság, a TransVanilla Transznemű Egyesület, a Budapest Pride és a Labrisz Leszbikus egyesület civil árnyékjelentést készített az LMBTQI embereket érintő emberi jogi helyzetről. A jelentés áttekinti a Magyarország által 2011-ben kapott ajánlások végrehajtását, valamint kilenc tématerületen (egyenlőség és diszkriminációmentesség, magánélet védelme, családi élet, személyes biztonság, egyesülési és gyülekezési jog, foglalkoztatás, oktatás, egészségügy, menedékjog ) veszi számba a legfontosabb emberi jogi problémákat. 

    A kifejezetten LMBTQI témájú árnyékjelentés mellett a Magyar LMBT Szövetség részt vett a Gyermekjogi Civil Koalíció árnyékjelentésének összeállításában is, amelyben az azonos nemű szülőkkel nevelkedő, illetve az LMBTQI gyermekek helyzetére hívtuk fel a figyelmet. 

    A kormány által készített országjelentéshez az Emberi Jogi Kerekasztal munkacsoportjainak 2015. szeptember-október folyamán tartott ülésein szolgáltattunk információkat. 

    Letölthető mellékletek

  • Projektasszisztenst keresünk

    Projektasszisztenst keresünk

    Projektasszisztenst keresünk

    Szívesen dolgoznál egy LMBTQI emberek jogaiért küzdő civilszervezetnek? Itt vagyunk! országos emberi jogi kampányunkhoz keresünk projektasszisztenst.

     

    A Magyar LMBT Szövetség pályázatot hirdet “Itt vagyunk!”: országos emberi jogi kampány az LMBTQI-emberek láthatóságáért és társadalmi befogadásáért c. projektjében

    projektasszisztensi

    feladatkör betöltésére.

    Feladatkör:

    Az országos emberi jogi kampány pénzügyi és adminisztrátori feladatainak ellátása; a projekt koordinátorának támogatása.

    Időtartam: 2015. október 1. – 2016. április 30.

    Foglalkoztatás jellege: részmunkaidős (heti 25 óra)

    Pályázati feltételek:

    • főiskolai vagy egyetemi végzettség (vagy folyamatban lévő tanulmányok)
    • kiváló kommunikációs készség
    • kiváló íráskészség
    • számítógépes tudás (Microsoft Office, Google Drive)
    • önállóság, pontosság, csapatmunka

    Előnyt jelent:

    • LMBTQI-aktivizmus terén szerzett tapasztalat
    • vidéki LMBTQI-élet ismerete
    • projektek pénzügyi és adminisztratív feladatainak ellátása terén szerzett tapasztalat
    • “B” kategóriás jogosítvány
    • tartós munkanélküliség

    A pályázat részeként benyújtandó iratok:

    • motivációs levél (400-500 szó)
    • szakmai önéletrajz

    Kérjük, hogy a pályázó, amennyiben rendelkezik LMBTQI-aktivizmus terén szerzett tapasztalattal, a benyújtandó iratokban tüntesse fel, hogy melyik LMBTQI-szervezetnél/ csoportnál és milyen feladatkörben dolgozott.

    A pályázat benyújtásának határideje: 2015. szeptember 24. 20 óra

    A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton az info@lmbtszovetseg.hu címen. A  kiválasztott jelentkezőket szeptember 28-án hétfőn délelőtt írásbeli feladatok megoldására hívjuk be, délután pedig személyes interjúkat tartunk velük.

    A pályázat elbírálásának végső határideje: 2015. szeptember 29.

     
  • Nemzetközi fejlemények az LMBTI jogok területén

    Nemzetközi fejlemények az LMBTI jogok területén

    Nemzetközi fejlemények az LMBTI jogok területén

    Összeállítást készítettünk a különböző nemzetközi szervezetek (Európai Unió, Európa Tanács, Egyesült Nemzetek Szervezete) által az elmúlt hónapokban közzétett LMBTI témájú jelentésekről, állásfoglalásokról, ajánlásokról.

    Az elmúlt hónapokban több nemzetközi szervezet, köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Egyesült Nemzetek Szervezete számos, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszex (LMBTI) emberek szempontjából fontos jelentést, állásfoglalást, illetve ajánlást fogadott el.

    A Magyar LMBT Szövetség összeállítást készített ezen dokumentumokból, kiemelve a magyar kormány számára is fontos jelentőséggel bíró ajánlásokat.

    A dokumentumot megküldtük a kormány által működtetett Emberi Jogi Munkacsoport vezetése részére. 

    Letölthető mellékletek

  • Közös nyilatkozatban kérik a civilek a menekültválság humánus kezelését

    Közös nyilatkozatban kérik a civilek a menekültválság humánus kezelését

    Közös nyilatkozatban kérik a civilek a menekültválság humánus kezelését

    22 magyar civil szervezet, köztük Szövetségünk közös nyilatkozatban kérte a kormányt a menekültválság humánus kezelésére.

    A szemünk előtt zajló menekültválság ma Magyarországon olyan kritikus helyzetet teremt, amelyben kötelességünknek érezzük megszólalni. Alulírottak arra kérjük a magyar kormányt, hogy az alapvető emberiességnek megfelelően kezelje a menekültügy kapcsán kialakult humanitárius válsághelyzetet, és a menekültek kriminalizálása helyett nyújtson valódi segítséget.

    Nem tagadjuk, hogy az európai menekültügyi rendszer komoly válságon megy át ezekben a napokban, és a megoldás kulcsa nem csak a magyar kormány kezében van. Ez viszont nem ad felmentést az alól, hogy a menekültek nehéz helyzetét enyhíteni próbáljuk. Ez nem menekültügyi vagy idegenrendészeti kérdés, hanem az emberiesség minimuma. Segíteni annak, aki segítségre szorul, és mindent megtenni, amire lehetőségünk van – ez minden ember és kormány erkölcsi felelőssége.

    Mégis, a kormány tehetetlensége vagy szándékos tétlensége miatt krízishelyzet alakult ki Budapest utcáin, terein, majd most többek között Röszkénél is. A helyzet kezelése hónapok óta azokon a civil csoportokon és magánembereken múlik, akik szabadidejüket, munkájukat, tudásukat, pénzüket áldozzák arra, hogy szükségben levő embertársaiknak segítsenek. Tiszteletünket és szolidaritásunkat fejezzük ki azokkal a formális és informális civil közösségekkel, akik elképesztő elszántsággal és kitartással teszik meg azt, ami az állami intézményrendszer feladata lenne: emberséges körülményeket biztosítani a rászorulóknak.

    A Röszkén kialakult helyzetet a nemzetközi és a hazai szakmai szervezetek bevonásával az államnak kell megoldania. Kérjük Magyarország kormányát, hogy cselekedjen úgy, ahogy az egy krízisben elvárható: humánusan, tisztességesen, és az emberi jogokat tiszteletben tartva. A menekültek kriminalizálása helyett koncentráljon sérelmeik és szenvedéseik enyhítésére.

    Amnesty International Magyarország
    Artemisszió Alapítvány
    Autonómia Alapítvány
    Az Emberség Erejével Alapítvány
    Civil Kollégium Alapítvány
    Cromo Alapítvány
    Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet)
    Emberség Erejével Alapítvány
    Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF)
    Európai Hálózat a Rasszizmus Ellen Magyarország
    Greenpeace Magyarország
    Háttér Társaság
    Humán Platform
    Kárpátok Alapítvány – Magyarország
    K-Monitor
    Közösségfejlesztők Egyesülete
    Levegő Munkacsoport
    Magyar Helsinki Bizottság
    Magyar LMBT Szövetség
    Magyarországi Európa Társaság
    Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület
    Mérték Médiaelemző Műhely
    Nem tehetsz róla, tehetsz ellene (anemaznem.blog.hu)
    Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
    Nő az Esély Egyesület
    Ökotárs Alapítvány
    Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
    Szivárvány Misszió Alapítvány – Budapest Pride
    Szubjektív Értékek Alapítvány
    Születésház Egyesület
    Társaság a Szabadságjogokért
    Védegylet

  • Beszélgetés a roma LMBTQI emberek helyzetéről

    Halmozottan a társadalom peremén – a roma LMBTQI közösség szemszögéből

    A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont – Kisebbségkutató Intézet és a Magyar LMBT Szövetség közös programja  

    Időpont: 2014. szeptember 8. (kedd) 11.00

    Helyszín: Kisebbségkutató Intézet (1014 Budapest, Országház u. 30., 3. emelet)

    Regisztráció: kisebbsegkutato@tk.mta.hu

    Bővebb információ: http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/esemeny/2015/08/faced-with-multiple-valueses

    Facebook: http://fb.com/events/1634640893478477/

    Az első roma LMBTQI konferenciát 2015 augusztusában rendezték meg Prágában, a témában érintett aktivisták, civil szervezeti képviselők és tudományos szakemberek részvételével. A mostani eseményünk célja, hogy folytassuk az ott megkezdett tudományos vitát.

    Mind a roma, mind az LMBTQI emberekkel kapcsolatban jelentős számban léteznek tudományos kutatások, nagy számban állnak rendelkezésre publikációk, és rendszeresek mindkét témában a nyilvános viták. Ennek ellenére a roma LMBTQI embereket, mint társadalmi csoportot, továbbra is a jelentős peremre szorítás és tabu övezi, így ez a csoport társadalmi szinten gyakorlatilag láthatatlan. Némelyek azt állítják, hogy a két csoport (a romák és az LMBTQI emberek) tagjai genetikailag kódoltan “deviánsak”. Mások a többségtől való eltérés okát a társadalmi-gazdasági, kulturális, nyelvi és „életvitelbeli” különbségekben látják.

    A szeptemberi 8-i találkozó és tudományos eszmecsere a többszörös (vagy interszekcionális) diszkrimináció szemszögéből tárgyalja a roma LMBTQI emberek helyzetét, akik az elnyomás sajátos formáival szembesülnek a társadalomban – amit a rasszizmus, az idegengyűlölet, a homofóbia és transzfóbia egyszerre jellemez.

    Az előadások a marginalizált identitások összetettségére fókuszálnak, és részletesen tárgyalják az elnyomás és az annak következtében megvalósuló identitásformálódás sajátos működését a roma LMBTQI emberek közösségében. Példaként egy konkrét esetet is elemzünk Csehországból, ahol az első roma LMBT szervezet alakult.

    Az esemény nyelve angol, tolmácsolást nem tudunk biztosítani.

    Moderátor:

    Takács Judit, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont – Szociológiai Intézet

    Előadók:

    Karsay Dodó, emberi jogi szakértő, kutató, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője

    Overview: intersectional identities and movement building

    Lucie Fremlova, PhD, kutató (University of Brighton)

    Multiple marginalisations, intersectionality and identity: research with LGBT Roma

    David Tišer, az AraArt igazgatója, kutató, filmes (Csehország):

    Roma LGBT in Czech Republic

    Kerekasztal-beszélgetés (20 perc)

    Zárómegjegyzések: Takács Judit

     

    Letölthető mellékletek

  • Európai uniós intézményeket látogattunk

    Európai uniós intézményeket látogattunk

    Európai uniós intézményeket látogattunk

    Az Európai Bizottság munkatársaival és több európai parlamenti képviselővel, köztük dr. Szájer Józseffel találkoztak Brüsszelben Szövetségünk képviselői. A találkozókon a civil szervezeteket érő támadások és az európai szintű LMBTI cselekvési terv volt a fókuszban.

    A kétnapos intézménylátogatást az ILGA-Europe európai ernyőszervezet szervezte bolgár, litván, román és magyar aktivisták részére. Magyar részről Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség és a Háttér Társaság ügyvivője, és Balta Flóris Olaf, a Transzpont aktivistája vett részt.

    A lobbilátogatás során az aktivisták találkoztak Frans Timmermans jogállamiságért, Marianne Thyssen foglalkoztatási és szociális ügyekért és Vytenis Andriukaitis egészségügyért felelős biztosok kabinetjének tagjaival, a Jogérvényesítési Főigazgatóság alapjogi és esélyegyenlőségi főosztályainak munkatársaival, az LMBTI Intergroup tagjaival, valamint a zöldpárti képviselőcsoport frakcióvezetőjével. Az aktivistáknak lehetőségük nyílt saját országuk egy-egy európai parlamenti képviselőjét is felkeresniük, Szövetségünk képviselői dr. Szájer Józseffel, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának egyik alelnökével találkoztak. 

    A találkozók során a magyar aktivisták a civileket ért támadásokról, a magyar politikai közbeszédben elharapódzott homofób és transzfób megnyilvánulásokról, a transz emberek egészségügyi és munkaerő-piaci helyzetéről, az európai uniós pénzek homofób szervezetekhez áramlásáról számoltak be. A különböző közép- és kelet-európai országokból érkező aktivisták egyetértettek benne, hogy az Európai Uniónak fokozottabb figyelmet kellene szentelnie a tagállamok emberi jogi teljesítményének értékelésére, és hogy a tagállami szintű LMBTI közpolitikákra is komoly pozitív hatással lenne egy uniós szintű LMBTI menetrend vagy cselekvési terv elfogadása, amelyet korábban az Európai Parlament is megfontolásra javasolt.

  • Kérdőjelek helyett: LMBTQI-útmutató a médiának

    Kérdőjelek helyett: LMBTQI-útmutató a médiának

    Kérdőjelek helyett: LMBTQI-útmutató a médiának

    Szövetségünk “Itt vagyunk!” országos emberi jogi kampánya keretében készítettük el az "Kérdőjelek helyett: LMBTQI-útmutató a médiának" című kiadványt. Az útmutató segítséget kíván nyújtani az újságíróknak abban, hogy még pontosabban és érzékenyebben tudjanak írni a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI) közösséget érintő kérdésekről, hogy kiismerjék magukat az alapvető kifejezések között és legyenek a kezükben források, melyekhez bármikor nyúlhatnak. 

    Az útmutató letölthető ITT!

    Az útmutatóhoz tartozó függelékek a Szövetség Médiasarok oldalán érhetőek el. A függelék folyamatosan frissülő anyagai között találod:

  • Európa Tanács: homofóbia és transzfóbia elleni cselekvési terv kell Magyarországon

    Európa Tanács: homofóbia és transzfóbia elleni cselekvési terv kell Magyarországon

    Európa Tanács: homofóbia és transzfóbia elleni cselekvési terv kell Magyarországon

    A gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályozás kiterjesztését, az LMBT emberekkel kapcsolatos kutatások folytatását és egy homofóbia és transzfóbia elleni cselekvési terv elfogadását javasolja a magyar kormánynak az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottsága.

    Az 1993-ban létrehozott, független szakértőkből álló grémium ötévente valamennyi tagállamban felméri a rasszizmussal és más intoleranciával kapcsolatos helyzetet. A szervezet mandátumának bővítését követően első ízben a jelentés nemcsak a faji, etnikai és vallási kisebbségekre, hanem a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek helyzetére is kitért.

    A kedden közzétett Magyarországgal foglalkozó jelentés megállapítja: az egyenlő bánásmódra, gyűlölet-bűncselekményekre és a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó pozitív szabályozás ellenére továbbra is jellemző a diszkrimináció, az előítéletesség, a gyűlöletbeszéd és az erőszakos támadások. A jelentés kiemeli: az Alaptörvény és a Polgári Törvénykönyv gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályai nem terjednek ki a szexuális irányultságra és nemi identitásra, hogy a Nemzeti Alaptantervben nem jelenik meg megfelelőn a szexuális és nemi kisebbségekkel kapcsolatos elfogadás, hogy nincs orvosi protokoll a transznemű személyek ellátására és a társadalombiztosítás az egészségügyileg indokolt orvosi beavatkozásokat is csak 10%-ban finanszírozza.

    A Bizottság konkrét ajánlásokat fogalmazott meg a magyar kormány számára, amelyek közül a legfontosabb egy átfogó homofóbia és transzfóbia elleni cselekvési terv elfogadása.

    “Teljesen egyetértünk az ECRI álláspontjával, Szövetségünk is évek óta szorgalmazza egy ilyen stratégiai és cselekvési terv kidolgozását” – mondta Karsay Dodó a Szövetség egyik ügyvivője. “Egy ilyen dokumentum elfogadása nem lenne példa nélküli, az országnak van már romaügyi, idősügyi, fogyatékosügyi, illetve a nők és férfiak egyenlőségével foglalkozó stratégiája. Elfogadhatatlan, hogy az egyik hátrányos megkülönböztetésnek leginkább kitett társadalmi csoport esetén hiányzik egy ilyen cselekvési terv.”

    A jelentés elérhető az ECRI honlapján. 

  • Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap: Magyarország rossz irányba halad

    Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap: Magyarország rossz irányba halad

    Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap: Magyarország rossz irányba halad

    A mai napon tartjuk a Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnapot (#IDAHOT) – világszerte több ezer esemény és kampány hívja fel a figyelmünket erre a fontos napra. Hol tart Magyarország a homofóbia és transzfóbia elleni küzdelemben?

    Az Európa Tanács főtitkára, Thorbjørn Jagland friss közleményében üdvözli azt a jelentős fejlődést, amelyet Európa országai az utóbbi évtizedekben az LMBT jogok területén elértek és elmondja: “Nem tehetjük meg, hogy innen visszafordulunk”. A főtitkár felszólítja Európa vezetőit, hogy továbbra is tegyenek meg mindent azért, hogy visszaszorítsák az LMBT embereket érő erőszakot és diszkriminációt.

    Magyarország úgy tűnik, hogy nem ebbe az irányba halad. Az elmúlt években az LMBT emberek élete hazánkban még nehezebbé vált az azonos nemű párok jogait korlátozó törvények (például a házasság és a család kirekesztő fogalma az új Alaptörvényben), az LMBT civil szervezeteket mint “idegen politikai ügynököket” megbélyegző kormányzati támadások, és a szélsőjobboldali ideológiák és az LMBT nyilvános eseményeket erőszakkal fenyegető politikai csoportok térnyerése miatt.

    Hazánk tavalyhoz képest két helyet esett vissza az ILGA-Europe LMBT jogi indexén és most csak a 16. helyen szerepel az európai összehasonlításban.  A Transgender Europe (TGEU) szintén nemrég publikált transzjogi térképén a középmezőnyben mozgunk.

    A homofóbia és transzfóbia kézzel fogható következményei szomorú képet mutatnak:

    • Magyarországon minden harmadik LMBT embert ért már hátrányos megkülönböztetés, leggyakrabban köztereken és szórakozóhelyeken.
    • A diszkriminációt tapasztaltak közül minden ötödik ember munkahelyén vagy az iskolában is tapasztalt megkülönböztetést. 
    • Az LMBT emberek 16%-a homofób vagy transzfób erőszakot is elszenvedett.
    • Az LMB emberek kétharmada életének valamely szakaszában megpróbálta elfojtani szexuális irányultságát.
    • Hazánkban a transz emberek közel fele tett már öngyilkossági kísérletet.
    • Minden ötödik transz embertől megtagadták már orvosi kezelést – csupán transz státuszuk miatt.

    2014-ben a magyar kormány közleményben állt ki a homofóbia és transzfóbia ellen, idén azonban ez a lépés már elmaradt. A mindenkori politikai vezetés felelőssége is, hogy az LMBT embereket a többségi társadalom mennyire fogadja el. Arra sürgetjük tehát a kormányt, hogy nyilvánosan álljanak ki az LMBT emberek jogai mellett és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a homofób és transzfób megkülönböztetés és erőszak ne maradjon közösségünk mindennapjainak része.