Welcome to WordPress. This is your first post. Edit or delete it, then start writing!
Blog
-

Az LMBTQ+ közösség tudásának is helye kell, hogy legyen a magyar kormányzati döntéshozatalban
A Magyar LMBT Szövetség és tagszervezetei üdvözlik az LMBTQ+ emberek jogegyenlősége felé tett legutóbbi kormányzati lépéseket. Miközben hosszú idő után végre olyan változások körvonalazódnak, amelyek okot adnak a bizakodásra, fontosnak tartjuk, hogy a következő időszakban maguk az érintettek és az őket képviselő szakmai és civil szervezetek is aktív részesei legyenek az őket érintő döntések előkészítésének.
Fontos előrelépések
Üdvözöljük, hogy a Tisza-kormány változtatni kíván az egyedüli örökbefogadásra vonatkozó szabályozáson, amelyet 2020 őszén úgy módosítottak, hogy az jelentősen megnehezítette az azonos nemű párkapcsolatban élők egyéni örökbefogadását. Magyar Péter miniszterelnök bejelentése szerint a döntésekben a politikai szempontok helyett a szakmai mérlegelésnek és mindenekelőtt a gyermek érdekének kell érvényesülnie.
Hasonlóan fontos előrelépésnek tartjuk, hogy az Országgyűlés elé került törvényjavaslat eltörölné a 2021-ben elfogadott, úgynevezett „gyermekvédelmi” törvény több, az LMBTQ+ embereket hátrányosan érintő rendelkezését. A javaslat többek között megszüntetné a homoszexualitás és a transzneműség „megjelenítésére” és „népszerűsítésére” vonatkozó korlátozásokat a gyermekvédelmi, média-, reklám- és oktatási szabályozásban, ugyanakkor nem tűntetné el teljesen a szabályt a jogrendszerből.
Örömünk azonban nem lehet teljes
A közösséget képviselő civil szervezetek érdemi bevonását egyelőre nem tapasztaltuk. A Magyar LMBT Szövetség és tagszervezetei az elmúlt hónapokban több alkalommal kezdeményeztek párbeszédet a döntéshozókkal: parlamenti és kormányzati szereplőket kerestünk meg szakpolitikai javaslatainkkal, és személyes egyeztetést kezdeményeztünk az oktatási, az igazságügyi, a kulturális, valamint a szociális és családügyi tárcával. Több megkeresésünkre továbbra is várjuk a választ.
Tisztában vagyunk azzal, hogy egy új kormányzati rendszer felállása, a feladatok és problémák feltérképezése, valamint a szakpolitikai prioritások kialakítása időt igényel. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy miközben már elindult az LMBTQ+ embereket közvetlenül érintő jogszabályok átalakítása, ezzel párhuzamosan kezdődjön meg az intézményes párbeszéd is az érintett közösségekkel.
A Magyar LMBT Szövetséget alkotó civil szervezetek között több évtizedes múltra visszatekintő szervezetek vannak. Az Orbán-kormányok időszakában ezek a szervezetek sokszor rendkívül nehéz jogi és társadalmi környezetben képviselték az LMBTQ+ embereket, segítették az érintetteket, végeztek kutatásokat, szerveztek közösségeket és eseményeket, dolgoztak szakemberekkel, és álltak ki az alapvető jogok mellett.
„Ezek a szervezetek aktívan hozzájárultak az LMBTQ közösséget megbélyegző, kirekesztő, antidemokratikus rendszer leváltásához” – mondta Rédai Dorottya, a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvezetője.
Ennek a több évtizedes munkának az eredményeként olyan egyedülálló tudás és szakmai tapasztalat halmozódott fel a civil szervezeteknél, amelynek helye van a döntéshozatalban. Mélyrehatóan ismerjük azokat az élethelyzeteket, amelyekkel LMBTQ+ emberek Magyarországon nap mint nap találkoznak, a közösség problémáit, igényeit és félelmeit, valamint azokat a szakpolitikai és szociális megoldásokat is, amelyek valódi változást hozhatnak.
Ezt a tudást szeretnénk felajánlani Magyarországnak.
„Nem azt várjuk a döntéshozóktól, hogy minden kérdésben automatikusan értsenek velünk egyet. Azt viszont igen, hogy amikor rólunk születnek döntések, beszéljenek velünk. Mi nem kívülről szeretnénk figyelni a változásokat: szeretnénk részt venni a folyamatokban” – mondta Kanicsár Ádám András, a Magyar LMBT Szövetség kommunikációs vezetője.
Hiszünk a „Semmit rólunk nélkülünk” elvében. Abban, hogy egy demokratikus társadalomban azoknak, akiknek az életét egy döntés közvetlenül érinti, lehetőséget kell kapniuk arra, hogy tudásukkal és tapasztalataikkal hozzájáruljanak annak megszületéséhez.
Ez nem kizárólag LMBTQ+ ügy. Arról is szól, milyen döntéshozatali kultúrát szeretnénk Magyarországon. Olyat, amely felismeri, hogy a tudás nem kizárólag az állami intézményekben létezik: ott van a civil szervezetekben, a szakmai közösségekben és maguknál az érintetteknél is. Egy erős állam nem veszít, hanem nyer azzal, ha meghallgatja ezeket a hangokat.
Egyelőre ennyi nem elég
A párbeszéd azért is fontos, mert a jogszabályok megváltoztatása önmagában nem old meg minden problémát. Az LMBTQ+ fiataloknak továbbra is szükségük van arra, hogy életkoruknak megfelelő, hiteles információkhoz juthassanak, és olyan közegben nőhessenek fel, amelyben a különbözőség nem válik megbélyegzés, kirekesztés vagy bántalmazás forrásává. A mostani törvényjavaslat jelentős változtatásokat tartalmaz, ugyanakkor több, az LMBTQ+ embereket hátrányosan érintő rendelkezést nem érint.
Mi megtettük és továbbra is megtesszük az első lépést. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre és az információmegosztásra, és arra kérjük a kormányt és valamennyi döntéshozót: használják azt a tudást, amelyet az LMBTQ+ közösség és az érte dolgozó szervezetek évtizedek alatt felhalmoztak.
Mert ha valóban egy olyan Magyarországot szeretnénk építeni, amelyben mindenki számít, akkor mindenki hangját meg kell hallani.
Magyar LMBT Szövetség
Atlasz Sportegyesület
Budapest Pride
Diverse Youth Network
Háttér Társaság
Labrisz Leszbikus Egyesület
Magyar Aszexuális Közösség
Partiscum Egyesület
Prizma közösség
Szabadnem Egyesület
Szimpozion Egyesület
-

Találkozzunk 2026-ban is a Sziget Fesztiválon
Találkozz a Szövetség tagszervezeteivel a Sziget Fesztivál Civil Falujában 2026. augusztus 11-15. között. Ismerd meg a Magyarországon működő LMBT civil szervezeteket. A Magyar LMBT Szövetség, az Atlasz Sportegyesület, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Mozaik Keresztény Közösség és a Szimpozion Egyesület vár téged. Térj be hozzánk a sátorba és házasodj a szivárvány alatt!
————————————————————————
Részletes program:A Magyar LMBT Szövetség programjai
- Infópult.
- Képben vagy? műveltségi társasjáték: Bárki felmérheti, hogy mennyire van otthon az LMBTQI történelemben, irodalomban vagy éppen a popkultúrában
- Híres LMBT emberek kártyajáték, magyar és angol nyelven egyaránt.
- Azonos nemű esküvő
Az Atlasz Sportegyesület programjai:
- LMBT emberek és sport információs pult, játék és kvíz nyereményekkel, az egyesület szakosztályainak bemutatása
- Találkozás és beszélgetés néhány sportolóval
- Jelentkezési lehetőség az edzésekre.
A Háttér Társaság programjai:
- Ismeretterjesztő társasjáték
- fotófal
- queer zine készítés
- ideiglenes tetoválások
- ismeretterjesztő kiadványok és beszélgetések.
A Labrisz Leszbikus Egyesület programjai:
- Infópult
- Személyes beszélgetés az egyesület képviselőivel
- az Egyesület munkája és jelenléte köré épülő beszélgetések, képek
- Labrisz-kvíz
- Meseország Mindenkié-kvíz (magyarul és angolul)
A Magyar Aszexuális Közösség programjai:
- Infópult.
- Személyes beszélgetés lehetősége az egyesület képviselőivel, az egyesület céljairól, tevékenységeiről.
- Kvíz az aszexualitásról.
A Mozaik Közösség programjai:
- Beszélgetés a szervezet képviselőivel az LMBTQ közösség és a kereszténység kapcsolatáról
- Infópult szóróanyagokkal.
A Szimpozion Egyesület programjai:
- Infópult
- Személyes beszélgetés az egyesület képviselőivel
- Szimpozion-totó
- Videó forgatása az egyesület Meleg szemmel videoblogjának keretén belül.
Találkozzunk a Szigeten!
-

Jön a hetedik LMBTQI Fórum
Idén hetedik alkalommal, május 16-án és 17-én várjuk a hazai LMBTQI közösség tagjait, partnereinket és barátainkat az LMBTQI Fórumra. Az esemény célja idén is, hogy platformot biztosítson a hazai aktivistáknak, civileknek, hogy a közösségünket érintő legfontosabb, legégetőbb kérdésekkel, problémákkal kapcsolatban beszélgessünk, közösen ötleteljünk, szükség esetén pedig stratégiákat dolgozhassunk ki a minket érintő ügyekben. Úgy gondoljuk, hogy mindez a jelenlegi helyzetben, az LMBTQI közösséget az elmúlt másfél évtizedben ért folyamatos támadások után, valamint a választások fényében kulcsfontosságú.
Az idei fórum programja a következő:
Sokszínűségben az erő
VII. Országos LMBTQI Fórum
2026. május 16-17.
helyszín: Osztrák Kulturális Fórum Budapest (Budapest, Benczúr u. 16, 1068)Szombat
9:30 – 10:00
Gyülekezés
10:00 – 11:15
2026 után: lehetőségek és felelősségek – merre tovább az LMBTQI mozgalom? Stratégiai nyitóbeszélgetés a választások utáni helyzetről: milyen új mozgástér nyílhat, milyen kockázatok maradnak, és mi a civil szervezetek szerepe egy változó politikai környezetben. Résztvevők: Radványi Viktória (Budapest Pride), Zsirka Hella (Háttér Társaság). Moderál: Hanzli Péter.
11:15 – 11:45
Kávészünet
11:45 – 13:00
Rendszerváltás a civil térben? – Mit jelent a gyakorlatban. Beszélgetés arról, hogy egy politikai változás mit jelent valójában a civil szervezetek számára: jogszabályok, intézményi működés, ellenállás és visszarendeződés lehetőségei. Résztvevők: a Háttér Társaság (Polgári Eszter), a Magyar Helsinki Bizottság (Parvadi Márta) és a TASZ képviselői. Moderál: Kanicsár Ádám András.
13:00 – 14:00
Ebédszünet
14:00 – 15:15
Hogyan működik egy LMBTQI szervezet működő demokráciában? – Tapasztalatok a HOSI Wien-től. Gyakorlati betekintés abba, hogyan dolgozik egy LMBTQI szervezet stabil demokratikus környezetben: érdekképviselet, állami kapcsolatok, finanszírozás és közösségépítés. / How Does an LGBTQI Organization Operate in a Functioning Democracy? – Lessons from HOSI Wien. Practical insights into advocacy, partnerships, funding, and community-building in a stable democratic context.
15:15 – 15:45
Kávészünet
15:45 – 17:15
Párhuzamos szekciók
1. Testkép, identitás, támogatás: evészavarok az LMBTQI közösségben személyes és mentorálási tapasztalatok alapján (Lovas Sándor)
2. LMBTQ kórusok és közösségépítés. Ismerd meg az LMBTQ kórusok történetét! Vegyél részt a Pride Kórus Budapest előadásán és workshopján, ahol közös éneklésre is sor kerül.
Vasárnap
9:30 – 10:00
Gyülekezés
10:00 – 11:00
Mi a 3-5 legfontosabb közös ügyünk? – Prioritások meghatározása. Facilitált plenáris munka a következő 2-3 év legfontosabb közös céljainak kijelölésére.
11:00 – 11:30
Kávészünet
11:30 – 13:00
Realitás és kockázatok – Mi akadályozhat minket? Közös gondolkodás a megvalósítás akadályairól: kapacitás, finanszírozás, kiégés, szervezeti együttműködés.
13:00 – 14:00
Kávészünet
14:00 – 15:00
Közös vállalások és következő lépések. A munkacsoportok eredményeinek bemutatása és közös vállalások megfogalmazása: konkrét lépések, felelősök és következő találkozási pontok.
15:00 – 16:15
Szövetségi működés és közös felelősség – zárt tagszervezeti egyeztetés. Facilitált, zárt körű beszélgetés a tagszervezetek között a Szövetség szerepéről, feladatairól és működéséről a következő időszakban. Fókuszban: elvárások a Szövetséggel szemben, közös prioritások képviselete, együttműködési keretek és felelősségek tisztázása.
Regisztráció:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScef9qQ1SVL9ATLUyWE77IILzNspMJ4yx7oQifuoJ00bMpjww/viewform
Tehát az időpont: 2025. május 16-17. (szombat-vasárnap). Gyülekező mindkét nap 9:30-kor.
Helyszín: Osztrák Kulturális Fórum (1068 Budapest, Benczúr utca 16.)
Várunk minden érdeklődőt szeretettel!
A Magyar LMBT Szövetség rendezvényein a következő házirend érvényes
A Magyar LMBT Szövetségnek a következő adatkezelési tájékoztatója
-

Mit ígérnek a választáson induló pártok az LMBT+ embereknek?
Március elején közzétettük, mik azok a jogi-közpolitikai lépések, amelyek megtételét Szövetségünk elvárja a 2026-ban felálló kormányzattól. Most azt szedtük össze, mit várhatunk a választáson induló pártoktól választási programjuk, nyilvános megszólalásaik, korábbi tevékenységük alapján.
(A pártok álláspontját a szavazólapon szereplő sorrendben ismertetjük.)
Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP)
A párt választási programja az LMBTQ egyenjogúság, az azonos nemű párok házassága, örökbefogadása, gyerekvállalása, valamint a nem- és névváltoztatás biztosítására tesz ígéretet. A 2026-os választásra külön LMBTQ+ programot is közzétettek, ami a fentiek mellett az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a nemi identitáson alapuló diszkrimináció elleni védelem visszaállítását, az Alaptörvény kirekesztő passzusainak törlését, az egészségügyi dolgozók képzését, transzbarát egészségügyet és TB-finanszírozott PrEP-et ígérnek. A párt rendszeresen részt vesz a Budapest Pride és a Pécs Pride felvonulásokon. Az LMBTQ+ emberekkel kapcsolatos tevékenységüknek a honlapjukon külön oldalt szentelnek.
Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA)
A párt választási programja az LMBT+ témát nem érinti. A párt vezetője, Magyar Péter többször említette, hogy „olyan országért dolgoznak, ahol nem az számít, hogy ki hol született, hol nőtt fel, miben hisz vagy kit szeret, hanem, hogy mit tesz a közösségéért, a társaiért és a hazájáért”, illetve hogy egy TISZA-kormány alatt a gyülekezési jogával mindenki élhet majd. Újságírói kérdésre elmondta, személyes véleménye szerint egy gyermeknek jobb helye van egy azonos nemű párnál, mint a gyermekvédelmi rendszerben. A párt országos listájának 12. helyén az a Bódis Kriszta található, aki a Falusi románc (meleg szerelem) című dokumentumfilmet rendezte, illetve ajánlót írt a Meseország mindenkié című könyvhöz.
Mi Hazánk Mozgalom (Mi Hazánk)
A párt választási programja az LMBT+ témát részletesen tárgyalja. A „genderideológiáról, a hagyományos nemi szerepek felszámolásáról” mint „deviáns propagandáról”, „kultúrmarxista, fehérellenes, keresztényellenes, családellenes világképről” beszélnek. Homoszexuális kapcsolat esetén 18 évre emelnék a beleegyezési korhatárt. Kizárnák az „LMBTQ-propagandát” tartalmazó alkotások állami támogatását; adókkal, büntetésekkel, korlátozásokkal állítanák meg „a kereskedelmi felületekről ránk zúduló életellenes propagandát”. A párt vezetőjét, Toroczkai Lászlót a bíróság 2011-ben bűnösnek mondta ki gyülekezési szabadság megsértése bűncselekményében, mivel 2009-ben a „Meleg Méltóság Menet” erőszakos megakadályozására hívott fel.
Demokratikus Koalíció (DK)
A párt választási programja szerint törvénybe foglalnák a különböző családformák hátrányos megkülönböztetésének tilalmát, hatályon kívül helyeznék a „gyermekvédelminek hazudott” homofób törvényeket, az azonos nemű párok számára is lehetővé tennék az örökbefogadást. A párt egyes politikusai meghatározó szerepet játszottak a 2002-2010 közötti kormányzati időszakban. Ez alatt az időszak alatt fogadták el a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetést tiltó egyenlő bánásmódról szóló törvényt, illetve vezették be az azonos nemű párok számára a házassággal közel azonos jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. A párt rendszeresen részt vesz a Budapest Pride és a Pécs Pride felvonulásokon. Egyik alapítói és aktív tagjai az LMBTQ jogegyenlőségért dolgozó parlamenti képviselőket összefogó Sokszínű Magyarországért Országgyűlési Képviselői Csoportnak. A párt országos listájának 107. helyén a melegségét nyíltan vállaló Sebián-Petrovszki László áll.
Fidesz Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt (FIDESZ-KDNP)
A pártszövetség 2010 óta nem tett közzé választási programot. 2010 óta tartó kormányzása során a pártszövetség olyan Alaptörvényt, illetve Alaptörvény-módosításokat fogadott el, amelyek a házasságot heteroszexuális intézményként határozzák meg, a család alapjaként pedig a házasságot és a gyermekvállalást jelölik meg; kimondják, hogy az ember férfi vagy nő, illetve hogy az anya nő, az apa férfi, és hogy a gyermeknek joga van „a születési nemének megfelelő önazonossághoz”. Betiltották a nem jogi elismerését a transz és interszex emberek számára, törölték a nemi identitást mint védett tulajdonságot az egyenlő bánásmódról szóló törvényből, megszüntették az önálló Egyenlő Bánásmód Hatóságot. Korlátozták a nem házasok, így az azonos nemű párkapcsolatban élők örökbefogadási lehetőségeit. Betiltották a kiskorúak hozzáférését az LMBT+ tartalmakhoz, e tárgyban homofób és transzfób kérdéseket tartalmazó népszavazást kezdeményeztek, valamint betiltották az LMBT+ témájú gyűléseket (mint pl. a Pride felvonulások). Ugyanakkor nem nyúltak a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményéhez, 2012 óta pedig explicit büntetőjogi védelmet biztosítanak a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekményekkel és gyűlöletbeszéddel szemben, és 2020 óta nem zárják ki a férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiakat a véradásból. A pártot vezető Orbán Viktor szerint „Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni (…): hagyják békén a gyerekeinket”. Szerinte „nagyon nagy vita” van arról, hogy a homoszexualitás „elvezet-e a pedofíliához”. A legutóbbi pártkongresszuson elmondott beszéde szerint az Európai Unióban „a ferdeségek propagandája (…) mindenkit elér”, de ők megvédik a magyar embereket a „gender-veszedelemtől”.
-

12 pont: Jogi-közpolitikai javaslatok
Egyenlőség, láthatóság, elfogadás.
A Magyar LMBT Szövetség jogi-közpolitikai javaslatai a 2026-ban felálló kormányzat részére- A jogállamiság helyreállítása, az Alaptörvény diszkriminatív rendelkezéseinek törlése, beleértve a kirekesztő házasság- és családfogalmat, a transznemű és interszex emberek megbélyegzését. Az Alaptörvény nevesítetten tiltsa a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetést.
- Az LMBT+ tartalmakhoz való hozzáférést korlátozó jogszabályok eltörlése, az LMBT+ témájú gyűlések törvényi tilalmának megszüntetése.
- A nem jogi elismerését tiltó rendelkezések eltörlése; önmeghatározáson alapuló, gyors, átlátható és hozzáférhető eljárás a nem és név hivatalos iratokban történő megváltoztatására.
- A nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmának visszaállítása az egyenlő bánásmódról szóló törvényben; az önálló Egyenlő Bánásmód Hatóság visszaállítása.
- A házasság intézményének megnyitása az azonos nemű párok számára.
- Az örökbefogadásra és a mesterséges megtermékenyítésre vonatkozó diszkriminatív szabályok eltörlése, az azonos nemű párok és gyermekeik alkotta családok jogi elismerésének megteremtése.
- A szexuális és emberi jogi nevelés megerősítése a Nemzeti Alaptantervben és a kerettantervekben, az LMBT+ emberekkel kapcsolatos ismeretek beépítése a tanulók életkorának megfelelően.
- Az interszex embereken beleegyezésük nélkül végzett ún. „normalizáló műtétek” és a szexuális irányultság vagy nemi identitás megváltoztatását célzó ún. „konverziós terápiák” betiltása.
- Modern HIV- és STI-stratégia kidolgozása és végrehajtása, a HIV-fertőzés gyógyszeres megelőzéséhez (PrEP) és a szűrésekhez való hozzáférés bővítése.
- Modern orvosi protokollok kidolgozása és alkalmazása a transznemű és interszex emberek ellátásában, a nemi megerősítő beavatkozások hozzáférhetőségének javítása.
- Országos stratégia és cselekvési terv az LMBT+ emberek egyenlőségének és befogadásának előmozdítására, valamint a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés és erőszak elleni fellépésre.
- Rendszeres párbeszéd az LMBT+ civil szervezetekkel, célzott bevonásuk az LMBT+ embereket érintő jogszabályok előkészítésébe és végrehajtásuk nyomon követésébe.
-

Magyar LMBTQI szervezetek állnak ki Buzás-Hábel Géza mellett
A Magyar LMBT Szövetség, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület egységesen kiáll Buzás-Hábel Géza, a Pécs Pride szervezője mellett, akivel szemben a hatalom az Európai Unióban példátlan módon indított eljárást a felvonulás megszervezése miatt.
2025. október 4-én Pécsen több mint ötezer ember vonult fel a város utcáin az ötödik alkalommal megtartott, és eddigi legnagyobb Pécs Pride-on. Valljuk, hogy ez valódi diadal volt: nemcsak a szervezők – Buzás-Hábel Géza és a mögötte álló csapat –, hanem a résztvevők és a magyar társadalom diadala is.
A Pécs Pride-ot a rendőrség szeptember 25-én a gyülekezési törvény tavaszi módosítására hivatkozva megtiltotta, és a döntés ellen benyújtott keresetet szeptember 14-én a Kúria is elutasította. Arról a módosításról van szó, amelyet a hatalom a gyermekek védelmére hivatkozva vezetett be – valójában azonban csak egyike annak a számos homofób, transzfób és demokráciaellenes intézkedésnek, amelyek célja a civil hangok és kormánykritikus vélemények elhallgattatása és a demokratikus jogok, köztük a gyülekezés szabadságának korlátozása.
Buzás-Hábel Géza nem érdemel büntetést. Példátlanul hősies módon vállalta a szervezés minden lehetséges következményét azért, hogy szolgálja a magyar LMBTQI-közösséget, amelynek tagjai ugyanolyan magyar állampolgárok, mint heteroszexuális vagy cisznemű társaik – ugyanazok a jogok illetik meg őket, ugyanúgy hallathatják a hangjukat, és ugyanúgy küzdhetnek az egyenlőségért, mint bárki más Magyarországon vagy Európában.
Az államhatalom éppen azt akarja megbüntetni, akinek rendezvényén ötezer magyar polgár üzente meg jelenlétével: a Pécs Pride-nak helye és létjogosultsága van Magyarországon. Ezzel szemben a hatalom feladata az lenne, hogy az állampolgárok véleményét komolyan vegye, aszerint cselekedjen, szolgálja és védje őket.
Az V. Pécs Pride céljai között szerepelt az is, hogy emléket állítson a náci rezsim leszbikus, meleg, biszexuális, transz és queer áldozatainak. Az, hogy a világtörténelem tragikus eseményeinek ártatlan áldozatairól ne lehessen szabadon és következmények nélkül megemlékezni, minden érintett tragédiája – és szembemegy mindazzal, amire egy modern társadalomnak építkeznie kellene.
Buzás-Hábel Géza nem csupán egy felvonulást szervezett. A Pride világszerte az LMBTQI-emberek közös kultúrájának, történelmének és jogi harcainak egyik legfontosabb öröksége. A közösség büszkeségének, kiállásának és rendíthetetlenségének globális szimbóluma – annak a rendíthetetlenségnek, ami arról szól: ha el is akarnak hallgattatni minket, azt semmilyen körülmények között nem hagyjuk.
Buzás-Hábel Géza sem hagyta. Minden egyes magyart szolgált azzal, hogy szembement az elnyomással, a gyülekezési és a szólásszabadság korlátozásával. Nemcsak a saját közösségéért, hanem a magyar demokráciáért is küzdött. Neki köszönhető, hogy egy évek óta homofób és transzfób közhangulatban, egyre inkább autokrata berendezkedésben élő országban immár ötödjére is lehetett Pride-ot tartani Budapesten kívül – azok számára, akik egy szabadabb, nyitottabb és befogadóbb társadalomban hisznek. Géza sokaknak adott hitet abban, hogy Magyarország szívében továbbra is ott dobog a demokrácia, és hogy a magyarok hisznek abban: az ország jobb jövőt érdemel és a demokratikus értékek mellett akar kiállni.
Buzás-Hábel Géza, aki az egyenlőség, a demokrácia és az emberségesség jegyében szolgál másokat – összhangban az európai értékekkel –, nem válhat áldozatává a homo- és transzfób politikának és az azt diktáló hatalomnak. Buzás-Hábel Géza, ő egy igazságosabb magyar társadalomért dolgozik és ezért nem büntetést, hanem kitüntetést érdemel. Ez figyelemre méltó teljesítmény, amiért mindannyiunknak hálásnak kell lennünk.
Budapest, 2025. december 5.
Jelen sajtóközleményt a Magyar LMBT Szövetség adja ki, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Háttér Társaság, a Partiscum Egyesület, az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Queer Sportegyesület és a Magyar Aszexuális Közösség, a Budapest Pride, a Szimpozion Egyesület és az Amnesty International Magyarország közös nyilatkozataként.
-

Találkozzunk a Sziget Fesztiválon
Találkozz a Szövetség tagszervezeteivel a Sziget Fesztivál Civil Falujában 2025. augusztus 6-11. között. Ismerd meg a Magyarországon működő LMBT civil szervezeteket. A Magyar LMBT Szövetség, az Atlasz Sportegyesület, a Diverse Youth Network, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Partiscum Egyesület, a Szabadnem Egyesület és a Szimpozion Egyesület vár téged. Térj be hozzánk a sátorba és házasodj a szivárvány alatt!
————————————————————————
Részletes program:A Magyar LMBT Szövetség programjai (péntek):
- Infópult
- Személyes beszélgetés a Szövetség képviselőivel
- Képben vagy? műveltségi társasjáték: Bárki felmérheti, hogy mennyire van otthon az LMBTQI történelemben, irodalomban vagy éppen a popkultúrában.
- Híres LMBT emberek kártyajáték. Magyar és angol nyelven egyaránt.
Az Atlasz Sportegyesület programjai (szombat):
- Infópult
- Személyes beszélgetés az Atlasz sportolóival
A Diverse Youth Network programjai (vasárnap):
- Információs pult a szervezetről, a Pécs Pride-ról és a Fesztiválról
- Nemzetiségi és emberi jogi kvízjáték
A Háttér Társaság programjai (szerda és hétfő):
A Háttér Társaság, Magyarország legnagyobb LMBTQI szervezete idén 30 éves, ebből az alkalomból a következőkkel készül a Sziget Fesztiválra:
- Ismeretterjesztő társasjáték
- Fotófal
- Queer zine készítés
- Ideiglenes tetoválások
- Ismeretterjesztő kiadványok és beszélgetések
A Labrisz Leszbikus Egyesület programjai (csütörtök):
- Infópult
- Személyes beszélgetés lehetősége az egyesület képviselőivel
- Labrisz25: az Egyesület 25 éves munkája és jelenléte köré épülő beszélgetések, képek
- Labrisz-kvíz
- Meseország Mindenkié kvíz (magyarul és angolul)
A Magyar Aszexuális Közösség programjai (hétfő):
- Infópult.
- Személyes beszélgetés lehetősége az egyesület képviselőivel, az egyesület céljairól, tevékenységeiről
- Kvíz az aszexualitásról
A Partiscum Egyesület programjai (szombat):
- Beszélgetés a szervezet képviselőivel
- Infópult szóróanyagokkal
- Vidéki LMBT+ kvíz
- Homofóbingo
A Szabadnem Egyesület programjai (szerda és vasárnap):
- Önismeret és önkifejezés: Erőszakmentes kommunikáció minitréning
- Élményalapú játékos foglalkozás keretében ismerhetik meg a betérő személyek és párok az erőszakmentes kommunikáció alapjait, és szerezhetnek rögtön sajátélményt róla. Angol és magyar nyelven egyaránt.
A Szimpozion Egyesület tervezett programjai (csütörtök, szombat és vasárnap):
- Infópult
- Személyes beszélgetés az egyesület képviselőivel
- Szimpozion-totó
- Videó forgatása az egyesület “Meleg szemmel” videoblogjának keretén belül.
Találkozzunk a Szigeten!
-

Elindult az Itt vagyunk és itt leszünk! kampány
Július 1-én elindult a Magyar LMBT Szövetség Itt vagyunk és itt leszünk! kampánya. A hónap végéig találkozhattok óriásplakátjainkkal és Citylight plakátjainkkal Budapesten és vidéken, valamint azok online változataival a Magyar LMBT Szövetség Facebook-oldalán.
A Szimpozion Egyesülettel együttműködésben, 2023-ban indult Itt vagyunk és itt leszünk! projekt célja, hogy felhívja a figyelmet az LMBTQ emberekre és szövetségeseikre, az őket érő hátrányos megkülönböztetésre, egyben hogy hozzájáruljon az érintettek és közösségeik megerősítéséhez.
A projekt keretében a Magyar LMBT Szövetség, tagszervezeteivel és a vidéki LMBTQ-szervezetekkel, csoportokkal karöltve kitelepüléseket szervezett és szervez Budapesten és 8 vidéki városban. A projekt kommunikációs kampánya pedig hosszú előkészítést követően, július 1-én vette kezdetét.
A kommunikációs kampány célja, hogy rámutasson, az LMBTQ emberek mindig is a társadalom részét képezték, és minden politikai indíttatású támadás ellenére ez továbbra is így lesz, hogy nem lehet az LMBTQ embereket láthatatlanná tenni és kiradírozni a múltból, a jelenből és a jövőből. Erre mutat rá a projekt címe is: Itt vagyunk és itt leszünk!
A kampány keretében tizenegy személyről, az LMBTQ közösségbe tartozó emberekről és támogatóikról készültek fotók. A kampány résztvevői az Itt vagyunk és itt leszünk! szlogenhez kapcsolódva mindannyian megfogalmazták saját gondolataikat is, melyek a plakátokon olvashatók.
A kampány előkészítése során kifejezetten törekedtünk arra, hogy megmutassuk közösségük sokszínűségét, így a kampányban leszbikusok, melegek, queerek és transznemű emberek, heteroszexuális támogatók, fiatalok, középkorúak és idősek, különböző foglalkozásokat végző személyek egyaránt megjelennek. Plakátkampányunk arcai a következők: Gyémánt Ágnes, Ivák Bence, Juhász Veronika, Kanicsár Ádám András, Kőnig Egres Ármin, Kövesi Györgyi, Milanovich Domi, Nádasdy Ádám, Rédai Dorottya, Waliduda Dániel és Zsirka Hella.
A kampány fotóit készítette: Nagy Szabolcs. A grafikai munkálatokat végezte: Petrekovits Márton.
Plakátjainkkal július hónapban Budapest mellett több vidéki városban, így Békéscsabán, Győrben, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon és Szolnokon is találkozhattok. A plakátok online verziói pedig a Magyar LMBT Szövetség Facebook-oldalán is megtekinthetők lesznek.
A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.
