Blog

  • Újjáalakultak az Emberi Jogi Kerekasztal gyermekek és nők jogaival foglalkozó munkacsoportjai

    Újjáalakultak az Emberi Jogi Kerekasztal gyermekek és nők jogaival foglalkozó munkacsoportjai

    Újjáalakultak az Emberi Jogi Kerekasztal gyermekek és nők jogaival foglalkozó munkacsoportjai

    A 2014. áprilisi választások óta első alkalommal üléseztek a Kormány által létrehozott Emberi Jogi Kerekasztal nők és gyermekek jogaival foglalkozó tematikus munkacsoportjai.

    Az Emberi Jogi Kerekasztalt 2012-ben hozta létre a Kormány az emberi jogok területén aktív civil szervezetekkel való konzultációra. A Kerekasztalba pályázat útján kiválasztott szervezetek 12 tematikus munkacsoportban folytatják munkájukat: Szövetségünk az LMBT emberek, a nők és a gyermekek jogaival foglalkozó munkacsoportokba kapcsolódott be. Az LMBT munkacsoport a választások óta már két alkalommal is ülésezett, a másik két munkacsoport ülését viszont az elmúlt egy évben most először hívták össze. 

    Az ülések témája a munkacsoportok ügyrendjének elfogadása és a munkacsoport által megvitatandó témák listájának összeállítása volt. A nők jogaival foglalkozó munkacsoportban konzervatív nőszervezetek javasolták, hogy a munkacsoport céljai között kiemelten szerepeljen a házasság és a család védelme, ez ellen azonban Szövetségünk képviselője tiltakozott, és a javaslatot a munkacsoport tagjai elvetették. 

    A gyermekek jogaival foglalkozó munkacsoport ülésén Szövetségünk képviselője az ENSZ Gyermkjogi Bizottsága ajánlásai megvalósulásának nyomon követését javasolta felvenni a munkacsoport feladatai közé, és felhívta a figyelmet az ajánlásokban is említett két téma, az LMBTI gyermekek és az azonos nemű szülőkkel nevelkedő gyermekek hátrányos megkülönböztetése elleni fellépés fontosságára. 

  • Felhívás: vegyél részt kampányfotózásunkon!

    Felhívás: vegyél részt kampányfotózásunkon!

    Felhívás: vegyél részt kampányfotózásunkon!

    Részt vennél egy kampányfotózáson egy fontos emberi jogi projekt keretében? Jelentkezz itt május 6. szerda 12 óráig, ha egy színes csapat tagjaként szívesen szerepelnél szórólapokon, a közösségi médiában, vagy többedmagaddal egy plakátkampányban!

    Csatlakozz a Magyar LMBT Szövetség “Itt vagyunk” országos szemléletformáló kampányához és segíts növelni az LMBT emberek láthatóságát! Ha LMBT emberként vagy szövetségesként arcoddal hozzájárulnál a projekt népszerűsítéséhez, töltsd ki ezt az űrlapot és jelentkezz: http://lmbtszovetseg.hu/ittvagyunk/kampanyfotozas!

    Az is nagy segítség, ha megosztod ezt a felhívást, hogy minél több emberhez eljuthassunk!

     

  • LMBTQ civil szervezetek várják az 1%-os felajánlásokat

    LMBTQ civil szervezetek várják az 1%-os felajánlásokat

    LMBTQ civil szervezetek várják az 1%-os felajánlásokat

    Mint minden évben, az adóbevallási időszakban idén is lehetőség van a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására civil szervezetek, egyesületek, alapítványok számára. A határidő (magánszemélyeknek): május 20.

    Az 1%-os bevételek rendkívül fontosak a hazai civil szervezetek számára, ám ma Magyarországon csupán minden harmadik adófizető állampolgár ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át.

    Ha úgy gondolod, hogy LMBTQ szervezetet szeretnél támogatni az 1%-oddal, akkor a következő szervezetek közül választhatsz:

    Atlasz Sportegyesület (18183722-1-43): az Atlasz Törzskártya működtetése, az Atlasz Sportnap és a BANG – Budapest All Nations' Games" nemzetközi sportverseny költségei, új szakosztályok indítása és a Pataki Lívia Emlékalap működtetése.

    Háttér Társaság (18071872-1-41): a szervezet fő programjainak (lelkisegélyszolgálat, jogsegélyszolgálat, archívum, HIV-vonal, Személyes Segítő Szolgálat) költségei.

    Labrisz Leszbikus Egyesület (18169012-1-42): a X-XI. LIFT (Leszbikus Identitások Fesztiválja), a Gobbi Hilda Filmklub és a közösségi programoknak otthont adó iroda fenntartására.

    Magyar LMBT Szövetség (18274374-1-41): LMBT emberek érdekeinek képviselet a kormányzat felé, az LMBT emberek jogait tematizáláló kampányok

    Szimpozion Egyesület (18107171-1-41): az egyesület honlapjának fenntartása és korszerűsítése, a Melegség és Megismerés iskolai toleranciaprogram honlapjának kialakítása, az önkéntesek útiköltsége, szóróanyagok és kiadványok terjesztése, a Meleg szemmel videoblog készítése, tolerancia-kisfilmek forgatása és működési költségek.

    Szivárvány Misszió Alapítvány (18174803-1-41): a nyári Budapest Pride Fesztivál, a Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál, az Előbújás Napja és további évközi programok, tüntetések és események lebonyolítása.

  • Csatlakoztunk a Civil AIDS Fórumhoz

    Csatlakoztunk a Civil AIDS Fórumhoz

    Csatlakoztunk a Civil AIDS Fórumhoz

    Szövetségünk is belépett a hazai HIV/AIDS területen működő civil szervezeteket összefogó Civil AIDS Fórum ernyőszervezetbe.

    Szövetségünk alapvető célkitűzéseinek egyike az LMBT emberek egészségének fejlesztése. A HIV/AIDS fertőzés természetesen nem csak az LMBT embereket érinti, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kiszűrt HIV-fertőzöttek döntő többsége ma Magyarországon a férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiak közül kerül ki. Ezért Szövetségünk fontos feladatának tekinti a hazai HIV-prevenciós tevékenységek megerősítését, a HIV-fertőzötteket érő stigmatizáció elleni fellépést és az elérhető legmagasabb szintű egészségügyi ellátás biztosítását. 

    Magyarországon több civil szervezet és állami szerv is foglalkozik HIV-prevencióval, ugyanakkor e szervezetek közötti együttműködés nem elégséges: hiányzik a programok összehangolása, a közös fellépés. Ezért tartjuk kifejezetten fontosnak a HIV/AIDS területen működő civil szervezetek összefogását, és ezért csatlakoztunk az ezt célül kitűző ernyőszervezethez, a Civil AIDS Fórumhoz. 

    A Civil AIDS Fórumról bővebb információk honlapjukon érhetőek el.

  • Vegyél részt az első magyar nyelvű LMBT műveltségi társasjáték összeállításában!

    Vegyél részt az első magyar nyelvű LMBT műveltségi társasjáték összeállításában!

    Vegyél részt az első magyar nyelvű LMBT műveltségi társasjáték összeállításában!

    Érdekel az LMBT történelem, művészet és tudomány? Jártas vagy az LMBT popkultúrában? Vetélkednél a témában, de nem ismersz ilyen játékot?

    Most itt a lehetőség: vegyél részt az első magyar nyelvű LMBT műveltségi társasjáték összeállításában! Küldd be kérdésjavaslataidat az alábbi űrlapon, és nyerd meg nyereményeink egyikét: a társasjáték egy példányát vagy a kérdésekből összeállított kártyacsomagot! Minél több kérdést küldesz be, annál nagyobb az esélyed arra, hogy nyerj. Kiváló szórakozás a barátokkal töltött estéken!

    Ha a játék elnevezésére is lenne ötleted, oszd meg velünk! Minden kreatív javaslatnak örülünk!

    A kérdéseket ÁPRILIS 19-ig várjuk!

  • Munkalehetőség Szövetségünknél

    Munkalehetőség Szövetségünknél

    Munkalehetőség Szövetségünknél

    Szívesen dolgoznál egy LMBT emberek jogaiért küzdő civilszervezetnek? Most induló 14 hónapos projektünkhöz keresünk projektvezetőt és projektasszisztenst.

     

    A Magyar LMBT Szövetség pályázatot hirdet “Itt vagyunk”: országos emberi jogi kampány az LMBT emberek láthatóságáért és társadalmi befogadásáért c. projektjében
    projektvezetői
    feladatkör betöltésére.

    Feladatkör:

    Az országos emberi jogi kampány koordinálása. Ennek részeként az országjáró kampány megszervezése és lebonyolítása; vidéki LMBT csoportok, illetve aktivisták támogatása, tájékoztatása, bevonása; tréningek megszervezése és lebonyolítása; kapcsolattartás a Magyar LMBT Szövetség tagszervezeteivel; projektbeszámolók elkészítése.

    Időtartam: 2015. április 1. – 2016. április 30.

    Foglalkoztatás jellege: részmunkaidős (heti 25 óra)

    Pályázati feltételek:

    • egyetemi végzettség
    • kiváló szervezői készség
    • kiváló íráskészség
    • érdekérvényesítés vagy emberi jogi aktivizmus terén szerzett tapasztalat
    • számítógépes tudás (Microsoft Office, Google Drive)
    • önálló munkavégzésre és csapatmunkára való képesség
    • különböző célközönséggel való kommunikáció képessége (döntéshozók, aktivitsták, civil szervezetek, média)

    Előnyt jelent:

    • LMBT aktivizmus terén szerzett tapasztalat
    • vidéki LMBT élet ismerete
    • projektvezetés terén szerzett tapasztalat
    • közösségszervezői tapasztalat
    • tréneri tapasztalat
    • tartós munkanélküliség

    A pályázat részeként benyújtandó iratok:

    • motivációs levél (400-500 szó)
    • szakmai önéletrajz

    A pályázat benyújtásának határideje: 2015. március 18.

    A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton a info@lmbtszovetseg.hu címen. A  kiválasztott jelentkezőkkel a március 23-i héten személyes interjúkat tartunk.

    A pályázat elbírálásának végső határideje: 2015. március 31.

     


    A Magyar LMBT Szövetség pályázatot hirdet “Itt vagyunk”: országos emberi jogi kampány az LMBT emberek láthatóságáért és társadalmi befogadásáért c. projektjében
    projektasszisztensi
    feladatkör betöltésére.

    Feladatkör:

    Az országos emberi jogi kampány adminisztrátori feladatainak ellátása; a projekt koordinátorának támogatása.

    Időtartam: 2015. április 1. – 2016. április 30.

    Foglalkoztatás jellege: részmunkaidős (heti 25 óra)

    Pályázati feltételek:

    • főiskolai vagy egyetemi végzettség (vagy folyamatban lévő tanulmányok)
    • kiváló kommunikációs készség
    • kiváló íráskészség
    • számítógépes tudás (Microsoft Office, Google Drive)
    • önállóság, pontosság, csapatmunka

    Előnyt jelent:

    • LMBT aktivizmus terén szerzett tapasztalat
    • vidéki LMBT élet ismerete
    • projektek adminisztrálása terén szerzett tapasztalat
    • tartós munkanélküliség

    A pályázat részeként benyújtandó iratok:

    • motivációs levél (400-500 szó)
    • szakmai önéletrajz

    A pályázat benyújtásának határideje: 2015. március 18.

    A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton a info@lmbtszovetseg.hu címen. A  kiválasztott jelentkezőkkel a március 23-i héten személyes interjúkat tartunk.

    A pályázat elbírálásának végső határideje: 2015. március 31.

  • Szövetségünk is csatlakozott a Gyermekjogi Civil Koalícióhoz

    Szövetségünk is csatlakozott a Gyermekjogi Civil Koalícióhoz

    Szövetségünk is csatlakozott a Gyermekjogi Civil Koalícióhoz

    Szövetségünk is csatlakozott az az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány kezdeményezésére megalakult Gyermekjogi Civil Koalícióhoz. A szakmai fórum célja a párbeszéd és az aktív együttműködés előmozdítása a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakértők között, valamint a gyermekjogokkal kapcsolatos egységes fogalomrendszer kidolgozása, továbbá az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által, Magyarország számára megfogalmazott ajánlások végrehajtásának és az ENSZ emberi jogi bizottságai számára küldendő következő jelentések előkészületeinek elősegítése.

    Az idén 40 éves UNICEF Magyarország kezdeményezésére és közreműködésével megalakult a Gyermekjogi Civil Koalíció. A koalícióhoz olyan a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezet és szakember csatlakozott, akik az ENSZ Gyermekjogi egyezményének rendelkezéseivel teljes összhangban végzik tevékenységüket, és aktív szerepet vállaltak a szakmai együttműködésbe.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció céljai között szerepel egy közös szakmai fórum létrehozása a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó szakemberek részvételével, a párbeszéd megteremtésén túl azért, hogy egy összehangoltabb civil álláspontot képviselve segítsen az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának és az ENSZ emberi jogi bizottságainak küldendő jelentések előkészületeiben, valamint, hogy hatékonyabbá tegye a hazai és nemzetközi gyermekjogi érdekérvényesítést. A koalíció a tervek szerint 2015-ben negyedévente tartana szakmai találkozót, és egy új platform létrehozásával aktívan egyeztethetne a szakmai kérdésekben.

    Szövetségünk kiemelten fontos feladatának tekinti az azonos nemű szülőkkel nevelkedő gyermekek, valamint az LMBT fiatalok jogainak érvényesítését, ezért örömmel csatlakoztunk a Koalícióhoz. Fontos előrelépésnek tartjuk, hogy az ENSZ intézményeiben egyre nagyobb figyelmet kap ez a kérdés is, az UNICEF nemrégiben adott ki állásfoglalást a témában, az ENSZ Gyermekogi Bizottsága pedig felszólította Magyarországot az azonos nemű szülőkkel nevelkedő gyermekek hátrányos megkülönböztetésének felszámolására.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció tagjai: UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány; SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa; Nagycsaládosok Országos Egyesülete; Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat; Igazgyöngy Alapítvány; Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF); Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ); Magyar Ökumenikus Segélyszervezet; ESZTER Alapítvány; Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány; Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ); Gyerekesély Egyesület; Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület (CSAGYI); Menedék Egyesület; Magyar LMBT Szövetség; Mental Disability Advocacy Center (MDAC); Európai Szülők Magyarországi Egyesülete; Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért; Magyar Kriminológiai Társaság Fk. szekciója; Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya-Korczak Munkabizottság; Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület; Pressley Ridge Magyarország Alapítvány; Jogismeret Alapítvány; Perspektíva Alapítvány, valamint mások mellett Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke; Cserey Miklós, a Szülőnek lenni Program vezetője; dr. Gyurkó Szilvia; dr. Hegedűs Judit; dr. Tausz Katalin; dr. Erdősné dr. Szeibert Orsolya; dr. Virág György, dr. Vaskuti András szakértők.

  • Ismét ülésezett az Emberi Jogi Kerekasztal

    Ismét ülésezett az Emberi Jogi Kerekasztal

    Ismét ülésezett az Emberi Jogi Kerekasztal

    Hatodik alkalommal került sor a Kormány által létrehozott Emberi Jogi Kerekasztal LMBT munkacsoportjának ülésére, ezúttal a romák jogaival, illetve az egyéb polgári és politikai jogok munkacsoportokkal közös ülésen a gyűlölet-bűncselekmények és a gyülekezési jog volt a téma.

    A közös ülésre az adott okot, hogy két olyan téma is felmerült a különböző tematikus munkacsoportok ülésén, amely több társadalmi csoportot egyaránt érint. Az egyik ilyen téma a gyűlölet-bűncselekmények, amelynek ma Magyarországon leginkább a romák, a bevándorlók és az LMBT emberek vannak kitéve. A napirend felvezetőjét Dombos Tamás, a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport szakértője (egyben Szövetségünk egyik ügyvivője) tartotta, amelyben a Munkacsoport által készített, 24 jogesetet feldolgozó tanulmány főbb megállapításaival ismertette meg a résztvevőket.

    Az előadást követő vitán ismét bebizonyosodott, hogy gyűlölet-bűncselekmények elleni erőtlen fellépés mögött sokszor a hatóságok együttműködési képtelensége áll: a rendőrség, az ügyészség és a bíróság a beszélgetésen is egymásra mutogatott az ún. alulminősítés (a gyűlölet-motiváció figyelmen kívül hagyása) tárgyában. 

    A második napirendi pont is több csoportot érintett, hiszen a szélsőjobboldali vonulások, ellentüntetések a romák lakta településrészek mellett a Pride felvonulások kapcsán is gyakoriak. Hajas Barnabás, az ombudsmani hivatal korábbi munkatársa a rendőrség elmúlt 10 éves gyakorlatát elemezte. Üdvözölte, hogy egyre inkább megjelenik a rendőrség gyakorlatában a kommunikáció fontossága.

    Az előadó jó gyakorlatként említette a közösségi mediátorok alkalmazását, akik a közösség elismert tagjai közül kerülnek ki, így képesek a tömegre hatni, ugyanakkor a rendőrséggel is szót értenek. Hajas e téren elismerően szólt Rózsa Milánról, Szövetségünk korábbi ügyvivőjéről, aki számos tüntetésen töltötte be ezt a funkciót.

  • HírTV és a norvég pénzek

    HírTV és a norvég pénzek

    HírTV és a norvég pénzek

    Az LMBT emberek jogaival foglalkozó civilszervezeteknek juttatott pénzekkel kampányol a HírTV Híradója a Norvég Civil Támogatási Alap ellen. Ironikus hangvételű helyreigazítási kérelemben reagáltunk.

    A HírTV és más jobboldali médiumok eddig is komoly részt vállaltak a Norvég Civil Támogatási Alap elleni kormányzati hajtóvadászatban. A harmadik pályázati forduló tegnap közzétett eredményei kapcsán a HírTV Híradója azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a 146 nyertes pályázó közül három az LMBT emberek jogaiért küzdő civilszervezet, köztük Szövetségünk. A csatorna a "homoszexuálisok jogait védő szervezeteknek" juttatott pénzeket szembeállította azzal, hogy a legkevesebb pénzt a társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése pályázati cél kapcsán osztották ki. 

    Az LMBT szervezetek kiemelésének nyilvánvaló célja az volt, hogy a magyar társadalom széles rétegeiben népszerűtlen téma révén fordítsa a közvéleményt a Norvég Civil Támogatási Alap pénzosztási gyakorlata ellen.

    Írhattunk volna felháborodott hangú levelet a HírTV-nek, amelyben a tényszerű tájékoztatás és a kisebbségek elleni hangulatkeltés elkerülésének fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Ehelyett inkább úgy döntöttünk, ironikus hangvételű helyreigazítási kérelemben hívjuk fel a figyelmet a Magyar Kormány LMBT emberek jogaival kapcsolatos kétszínű politikájára.

     

    Letölthető mellékletek

  • Pályázati siker: támogatja kampányunkat a Norvég Alap

    Pályázati siker: támogatja kampányunkat a Norvég Alap

    Pályázati siker: támogatja kampányunkat a Norvég Alap

    Szövetségünk sikerrel pályázott a Norvég Civil Támogatási Alap harmadik pályázati fordulójában, a közel 50.000 eurós támogatásból az LMBT emberek jogaival foglalkozó országjáró kampányt valósítunk meg.

    A Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) Norvégia, Izland és Lichtenstein által finanszírozott, a magyar civil szervezetek támogató alap, amelynek átfogó célja, hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában”. Az Alap 2008 óta működik Magyarországon, a jelenlegi finanszírozási ciklus 2013 és 2015 között tart, amelynek keretében összesen 3.5 milliárd forint támogatást ostanak ki. 

    Szövetségünk most először pályázott támogatásra az NCTA-tól, amelyet az Alap támogatásra érdemesnek ítélt. Pályázatunk címe: “Itt vagyunk”: országos emberi jogi kampány az LMBT emberek láthatóságáért és társadalmi befogadásáért. 

    A projekt célja egy országos kampány és helyi érdekérvényesítési projektek révén növelni a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek láthatóságát, serkenteni részvételüket helyi döntéshozatali folyamatokban és formálni a többségi társadalom LMBT emberekkel kapcsolatos szemléletét. Köztéri plakátkampányt, vidéki főterekre való kitelepüléseket, egyetemi előadássorozatot valósítunk meg; útmutatót készítünk a médiának; képzések, mentorálás segítségével serkentjük a vidéki LMBT csoportokat fokozottabb médiajelenlétre, a helyi döntéshozatalban való fenntartható részvételre. Utóbbit helyi érdekérvényesítési projektek finanszírozásával is segítjük. A közös tevékenységek elősegítik a fővárosi és vidéki aktivisták közti együttműködést. A projektnek köszönhetően nő az LMBT emberek láthatósága, csökken az őket érő kirekesztés, a vidéki csoportok képessé válnak a helyi érdekérvényesítésre. A projektben létrejött kampányanyagok, interaktív játékok más érzékenyítő projektekben is jól használhatóak.

    A Norvég Civil Támogatási Alap a projekt megvalósítását 49.672 euróval támogatja.