Blog

  • 70 civil szervezettel közösen állunk ki a Budapest Pride szervezői mellett

    70 civil szervezettel közösen állunk ki a Budapest Pride szervezői mellett

    71 civil szervezet közös nyilatkozatban áll ki a Budapest Pride szervezői és a békés gyülekezéshez való jog szabad gyakorlása mellett. A nyilatkozatot a Magyar LMBT Szövetség is aláírta.

    „Mi, alulírott civil szervezetek, a 30. Budapest Pride Közösségi Fesztivál alkalmából kiállunk amellett, hogy minden embert azonos jogok és szabadságok illetnek meg. Kiállunk a Pride és minden békés gyülekezés mellett, és elutasítjuk a gyülekezési jog önkényes korlátozását. Kiállunk egy olyan Magyarországért, ahol a nyitottság, szolidaritás és szabadság határozza meg a mindennapokat; az utcán, az iskolában, a munkahelyeken, a közösségeinkben. Teljes támogatásunkról biztosítjuk a magyarországi LMBTQI+ embereket és Budapest Pride szervezőit. 

    Az április 15-én hatályba lépett szabályok lehetővé teszik azon gyűlések betiltását, amelyek kiállnak a szexuális és nemi kisebbséghez tartozó emberek jogai mellett. Emellett minden szabálysértés esetén lehetővé teszi a hatóságok számára az arcképelemzéssel való azonosítást. Ez a törvény az emberi jogok, köztük a békés gyülekezéshez, a véleménynyilvánításhoz, a magánélethez és a megkülönböztetésmentességhez való jog súlyos megsértését valósítja meg és az egész társadalom megfélemlítését szolgálja.  

    A kormány olyan országot próbál kialakítani, ahol meg akarják mondani, kik lehetnek egy család, hogyan kell élni, mit lehet látni, olvasni, gondolni. Ahol azt várják el, hogy hátat fordítsunk a kiszolgáltatottaknak, és ne álljunk ki egymás mellett. A többség azonban mi vagyunk. Elutasítunk és elítélünk minden erőszakos cselekményt, gyűlöletbeszédet, zaklatást, megbélyegzést és diszkriminációt. 

    Mi egy olyan Magyarországban hiszünk, ahol minden ember biztonságban önmaga lehet. Ahol az embereket nem bélyegzik meg nemi identitásuk, szexuális irányultságuk, világnézetük, anyagi helyzetük vagy bármi más tulajdonságuk miatt. A szabadság és a biztonság mindenkit megillet. Ezért nemet mondunk a gyűlöletre, a megfélemlítésre és az elhallgattatásra. Nemet mondunk arra, hogy a legnagyobb emberi jogi megmozdulást betiltsák.  

    Találkozunk június 28-án, a 30. Budapest Pride Felvonuláson!”

    Aláíró szervezetek:

    • 10 millió Fa Alapítvány
    • aHang Platform
    • Altalap _ Alternatíva Alapítvány
    • Amnesty International Magyarország
    • ARC
    • Artemisszió Alapítvány
    • Atlasz LMBTQ Sportegyesület
    • Autonómia Alapítvány
    • Civil Kollégium Alapítvány
    • Civil Közoktatási Platform
    • Civilizáció koalíció
    • Cromo Alapítvány
    • Csobi Egyesület
    • Drog Stop Budapest Egyesület
    • Duna Kör
    • Egyesület az Inklúzióért
    • Emberség Erejével Alapítvány
    • EMMA Egyesület
    • Energiaklub Szakpolitikai Intézet
    • Értékmentő Közösségek
    • Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete
    • Európai Újságírók Szervezete Magyar Tagozat
    • Független Előadó-művészeti Szövetség
    • Gerjen Jövőjéért Alapítvány
    • Greenpeace Magyarország Egyesület
    • Gyökerek és Szárnyak Alapítvány
    • Habitat for Humanity Magyarország
    • Háttér Társaság
    • Haver Alapítvány
    • Hívatlanul Hálózat
    • Hősök Tere Alapítvány
    • Humán Platform Egyesület
    • Igazgyöngy Alapítvány
    • K-Monitor Közhasznú Egyesület
    • KecsUP Hírek
    • Könyvvel Anyanyelvünkért Alapítvány
    • Közélet Iskolája
    • Labrisz Leszbikus Egyesület
    • Levegő Munkacsoport
    • Magyar Helsinki Bizottság
    • Magyar LMBT Szövetség
    • Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
    • Magyarországi Európa Társaság
    • Magyarországi Terre des hommes Alapitvány „Lausanne”
    • MASZK Egyesület (Szeged)
    • MENŐK-Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület
    • MiskolcÉrt Közösségi Alapítvány
    • Modern Alkotók és Gondolkodók Asztaltársasága Magyarország
    • Motiváció Műhely
    • Nyomtass te is!
    • OFF-Biennále Egyesület
    • Oktatással a Demokráciáért Alapítvány
    • Oktatói Hálózat (OHA)
    • Ökotárs Alapítvány
    • Partners Hungary Alapítvány
    • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
    • Polgár Alapítvány az Esélyekért
    • Political Capital
    • Roma Sajtóközpont Egyesület
    • Sádt Győző Alapítvány
    • Szabad Pécs
    • Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete
    • Szülői Hang
    • Tanítanék Mozgalom
    • Társaság a Szabadságjogokért
    • Történelemtanárok Egylete
    • Transparency International Magyarország
    • Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány
    • Utcáról Lakásba! Egyesület
    • Validity Foundation – Mental Disability advocacy Centre
    • Várunk Egyesület
  • Tiltakozunk a gyülekezési törvény módosítása ellen!

    Tiltakozunk a gyülekezési törvény módosítása ellen!

    A Fidesz 2025. március 17-én benyújtotta A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról című javaslatot, mely egyértelműen arra irányul, hogy betiltsák a Pride felvonulást. Ráadásul a törvénymódosítást már március 18-án el akarják fogadtatni.

    Ez a törvényjavaslat nem gyermekvédelmi intézkedés, hanem jogkorlátozás, amely veszélyes precedenst teremt. Nemcsak a gyülekezési jogot sérti, hanem a szülők nevelési szabadságát és a gyermekek jogát is, hogy szabadon tájékozódhassanak és véleményt alkothassanak. A javaslat egyetlen nézőpontot akar elhallgattatni: az LMBTQI-közösség jogegyenlősége melletti kiállást.

    Ezzel a kormány nem a gyermekeket védi, hanem politikai célokra használja őket, miközben minden állampolgár szabadságjogait veszélyezteti. A demokratikus társadalom alapja a szólás- és gyülekezési szabadság, ezért tiltakozunk minden olyan intézkedés ellen, amely ezeket korlátozni próbálja.

    Aláírók:

    Atlasz LMBT Sportegyesület
    Háttér Társaság
    Labrisz Leszbikus Egyesület
    Magyar Aszexuális Közösség
    Magyar LMBT Szövetség
    Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért
    qLit – Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület
    Szabadnem Közéleti Egyesület
    Szimpozion Egyesület
    Szivárvány Misszió Alapítvány (Budapest Pride)

  • Idén is LMBTQI Fórum

    Idén is LMBTQI Fórum

    Idén hatodik alkalommal, március 29-én és 30-án várjuk a hazai LMBTQI közösség tagjait, partnereinket és barátainkat az LMBTQI Fórumra. Az esemény célja idén is, hogy platformot biztosítson a hazai aktivistáknak, civileknek, hogy a közösségünket érintő legfontosabb, legégetőbb kérdésekkel, problémákkal kapcsolatban beszélgessünk, közösen ötleteljünk, szükség esetén pedig stratégiákat dolgozhassunk ki a minket érintő ügyekben. Úgy gondoljuk, hogy mindez a jelenlegi helyzetben, az LMBTQI közösséget érő folyamatos támadások közepette kulcsfontosságú.

    Az idei fórumon többek között a következő témákkal találkozhatsz:

    • beszélgetés a közösséget érintő társadalmi problémákról, kihívásokról
    • mentális egészség és az LMBTQI közösség
    • a transznemű emberek helyzete
    • egyház és az elfogadás
    • erőszakmentes kommunikáció
    • civil szervezetek kommunikációja
    • forrásteremtés, adománygyűjtés
    • kiégés, és hogy mit tehetünk ellen

    és még sok minden más!

    Idén kötetlenebb, játékos programokkal is készülünk.

    A részletes programot hamarosan közzétesszük a Facebook oldalunkon!

    Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/13yzv2R37-ayS6_srLe3X1ntALozeFl4sX0zSZHSZkvo/

    Tehát az időpont: 2025. március 29-30. (szombat-vasárnap). Gyülekező mindkét nap 9:30-kor.

    Helyszín: Central European University (CEU), Budapest 1051, Nádor utca 15.

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

  • Részt vettünk az ILGA-Europe éves konferenciáján

    Részt vettünk az ILGA-Europe éves konferenciáján

    Idén október 16. és 19. között Bukarestben került sor, az ACCEPT és a MozaiQ közreműködésével az ILGA-Europe éves konferenciájára. Az eseményen egyik ügyvivőnk, Hanzli Péter is részt vett, valamint több magyar aktivistával közösen egy beszélgetést is szerveztünk az LMBT közösségi központok létrehozásáról és fenntartásáról.

    Az idei konferencia témája a bátorság volt – bátorság a nézeteltérések leküzdésére, bátorság új szövetségek létrehozására, bátorság új stratégiák keresésére, amikor nehézségekkel szembesülünk. „Határozottan hiszünk abban, hogy a bátorságunk képes formálni a mozgalmainkat, és ez az összetevője annak a változásnak, amelyet a közösségeinkben látni szeretnénk. Stratégiai gondolkodás és szövetségépítés nélkül nem lehetünk sikeresek. Ezért hisszük, hogy Bukarest lehet a megfelelő hely arra, hogy beássuk magunkat, megalapozzuk magunkat abban a munkában, amelyet mozgalmunk az elmúlt évtizedekben közösen végzett, és bátran tervezzük a jövőt” – fogalmazták meg a román szervezők gondolataikat üdvözlő levelükben.

    Az európai LMBT ernyőszervezet konferenciáján több mint 430 aktivista és szövetséges vett részt, több mint 70 különböző foglalkozás volt, beleértve workshopokat és inspirációs lehetőségeket, önszerveződő foglalkozásokat, a terek összekapcsolását, egyéb társasági eseményeket. A Magyar LMBT Szövetséget Hanzli Péter ügyvivőnk képviselte, aki részt vett a konferencia plenáris ülésein, az ILGA-Europe költségvetésének elfogadásában és az új vezetőségi tagok megválasztásában. Lehetőség volt több érdekes beszélgetésen, workshopon való részvételre, egyebek mellett olyan témákban, mint az egyenlő házasságért folytatott küzdelem Bulgáriában, Csehországban, Romániában és Szlovéniában, új stratégiák keresése az Európai Bizottság és az Európai Tanács képviselője, valamint egy bolgár és egy lengyel aktivista szemszögéből, a mesterséges intelligencia és a mozgalom jövője vagy éppen az adománygyűjtés elfogadásának etikai problémái. A konferenciát két állandó kiállítás kísérte, valamint olyan további kísérőprogramokon lehetett részt venni, mint egy LMBT történeti városi séta Bukarest belvárosában, egy az ILGA történetéről szóló kvízjáték vagy az ILGA-Europe konferenciák esetében immár hagyományos közös karaoke est.

    A konferencián több magyarországi LMBT Szervezet képviselői is részt vettek, a Szövetség ügyvivőjén kívül az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szivárvány Misszió Alapítvány aktivistái. A konferencia zárónapján – közös kezdeményezésre – Segíts nekünk elindítani egy közösségi központot címmel önszerveződő beszélgetést szerveztünk. A beszélgetés indíttatója az a körülmény volt, hogy a magyar LMBT szervezeteknek még mindig nincs dedikált queer közösségi központjuk, és nemrég elindultunk azon az úton, hogy közösen nyissunk egyet. Szükségünk volt minden olyan ötletre, tippre és jó gyakorlatra, amit felhasználhatunk. Legnagyobb örömünkre többen is eljöttek a másfél órás beszélgetésre, többek között Brassóból, Kassáról és Krakkóból érkezett aktivisták, amely városokban már működik LMBT közösségi tér. Reményeink szerint az itt hallott tapasztalatok segíteni fognak nekünk, hogy Budapesten is létrehozhassunk egy LMBT közösségi teret.

    Köszönjük az ILGA-Europe támogatását, hogy szövetségünk ügyvivője és több magyar aktivista is részt vehetett a konferencián.

    Reméljük, jövőre is találkozhatunk európai és közép-ázsiai aktivistatársainkkal Vilniusban!

  • LMBT szervezetek a Szigeten

    LMBT szervezetek a Szigeten

    Találkozz a Szövetség tagszervezeteivel a Sziget Fesztivál Civil Falujában 2024. augusztus 7-12 között. Ismerd meg a Magyar LMBT Szövetség, a Szimpozion Egyesület, az Atlasz Sportegyesület, a Háttér Társaság, a Magyar Aszexuális Közösség, a Partiscum Egyesület és a Szabadnem Egyesület munkáját! Játssz velünk, kölcsönözz élő könyveket és ha van kedved, házasodj a szivárvány alatt!

    ————————————————————————
    Részletes program:

    A Magyar LMBT Szövetség tervezett programjai

    • Infópult
    • Itt vagyunk és itt leszünk! kitelepülés
    • Képben vagy? műveltségi társasjáték: Bárki felmérheti, hogy mennyire van otthon az LMBTQI történelemben, irodalomban vagy éppen a popkultúrában. Diszkriminációs érzékenyítő játék. Híres LMBT emberek kártyajáték. Magyar és angol nyelven.
    • Élő könyvtár.

    Az Atlasz Sportegyesület tervezett programjai

    • Infopult
    • Személyes beszélgetés az Atlasz Eurogames-en induló sportolóival
    • 20 éves munkánkat bemutató fotókiállítás (várhatóan laptopon).

    A Háttér Társaság tervezett programjai

    • Infópult: tájékoztatás a Háttér munkájáról
    • Totók: HIV- és STD, LMBT jogok, LMBT mozgalom- és kultúrtörténet témákban.

    A Magyar Aszexuális Közösség tervezett programjai

    • Infopult az egyesületről
    • Személyes beszélgetés lehetősége az egyesület képviselőivel, az egyesület céljairól, tevékenységeiről
    • Kvíz az aszexualitásról

    A Partiscum Egyesület tervezett programjai:

    • Infopult: szóróanyagokkal, matricákkal
    • Szegedi LMBT Körkép: plakátkiállítás
    • Beszélgetés: LMBTQ+ aktivizmus vidéken

    Szabadnem Egyesület tervezett programjai:

    • Önismeret és önkifejezés: Erőszakmentes kommunikáció minitréning. Élményalapú játékos foglalkozás keretében ismerhetik meg a betérő személyek és párok az erőszakmentes kommunikáció alapjait, és szerezhetnek rögtön sajátélményt róla. Angol és magyar nyelven egyaránt.

    A Szimpozion Egyesület tervezett programjai

    • Infópult az egyesületről: szóróanyagok, kiadványok bemutatása
    • Személyes beszélgetés az egyesület képviselőivel
    • Szimpozion-totó kitöltése
    • Videó forgatása az egyesület “Meleg szemmel” videoblogjának keretén belül

    Találkozzunk a Szigeten!

  • Egyenlőség, láthatóság, elfogadás

    Egyenlőség, láthatóság, elfogadás

    Egyenlőség, láthatóság, elfogadás.
    A Magyar LMBT Szövetség javaslatai politikai pártoknak és jelölteknek a 2024-es önkormányzati választásokra

    1. Az LMBTQI emberek szerepeltetése kiemelt célcsoportként a helyi esélyegyenlőségi programban és más helyi stratégiákban; ahol már szerepel: a kapcsolódó tevékenységek körének bővítése, végrehajtásuk megerősítése
    2. LMBTQI témájú érzékenyítő programok és szakmai továbbképzések az önkormányzati fenntartású szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális intézmények dolgozóinak
    3. A helyi kulturális és közösségi terek megnyitása az LMBTQI témájú rendezvények, közösségi találkozók számára; Budapesten és nagyobb városokban LMBTQI közösségi tér kialakítása
    4. Az LMBTQI munkahelyi befogadás és esélyegyenlőség előmozdítása az önkormányzati intézményeknél és cégeknél
    5. Rendszeres HIV- és STI-szűrés népszerűsítése a helyi szakrendelőkben, a lakosság óvszerhez való hozzáférésének javítása, HIV és STI tudatosságnövelő és prevenciós programok támogatása
    6. A helyi LMBTQI programok, események, felvonulások anyagi és erkölcsi támogatása
    7. A helyi LMBTQI közösséggel kapcsolatos hírek az önkormányzati tulajdonban lévő nyomtatott, elektronikus és online sajtóban; az önkormányzati tulajdonú hirdetési felületek ingyenes / kedvezményes áron történő biztosítása LMBTQI témájú tudatosságnövelő kampányokhoz
    8. LMBTQI esélyegyenlőségért és az LMBTQI közösséggel való kapcsolattartásért felelős munkatárs kijelölése
    9. A helyi LMBTQI civil szervezetek és kezdeményezések megerősítése, bevonásuk az LMBTQI embereket érintő közpolitikák előkészítésébe és végrehajtásuk nyomon követésébe
    10. Az LMBTQI embereket érintő témák nevesített megjelenítése a pártok, jelöltállító civil szervezetek és jelöltek választási programjában és kampányában
  • Ilyen volt az V. LMBTQIA+ Fórum

    Ilyen volt az V. LMBTQIA+ Fórum

    Március 23-án és 24-én tartottuk az V. LMBTQIA+ Fórumot a CEU-n. A hétvégén számos olyan beszélgetésen és workshopon vehettek részt az érdeklődők, melyek a közösségünket érintő kérdéseket, problémákat, ügyeket járták körül. Az évente visszatérő konferencia lehetőséget biztosít a találkozásra, a közös gondolkodásra, a stratégiatervezésre és az ismeretterjesztésre is.

     

    Az idei fórumon 11 programon közel két tucat aktivista tartott előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket a szövetség tagszervezeteitől és partnereitől. Olyan témák kerültek terítékre mint a jelenlegi és közelmúlt-beli kormányzati és politikai narratíva hatása a közösségünkre, a transz emberek helyzete, a vallás és az LMBTQIA+ közösség kapcsolata, az önismeret és önkifejezés kérdései, az erőszakmentes kommunikáció, a civil szervezeteket érintő kihívások hazánkban és Lengyelországban, valamint a közeljövőre vonatkozó várakozásaink és terveink, különös tekintettel a júniusi önkormányzati és EP-választásokra. Fenti programokon kívül a Fórum továbbra is meghatározó platformja a kapcsolatok fejlesztésének, a találkozásoknak, az ötletek és tapasztalatok cseréjének. A majd 50 résztvevő gondolatébresztő beszélgetései, a közös munka viszi előre fentiek mellett az aktivisták és önkéntesek munkáját.

     

    A hétvége nem nélkülözte a nagy bejelentéseket sem. Több szervezet mutatta be nagyobb projektjeit, kampányait, megmozdulásait. A Magyar Aszexuális Közösség idén második alkalommal április 6-án tartja az Aszex Pride-ot. Hozzájuk hasonlóan a Prizma is bejelentette, hogy május 11-ére szervezi a Transz felvonulást. Az Atlasz Sportegyesület szokásos éves sportnapját április 7-én tartja. A Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért pedig immáron 7. alkalommal szervezi a Szivárvány Hét programsorozatot április 22-27. között.

     

    Köszönjük mindenkinek, aki eljött és részt vett a programjainkon, valamint szintén köszönet illeti önkénteseinket, partnereinket valamint a helyszínt! Jövőre találkozunk!

  • Idén is megnyitja kapuit az LMBTQIA+ Fórum

    Idén is megnyitja kapuit az LMBTQIA+ Fórum

    Idén ötödik alkalommal, március 23-án és 24-én várjuk a hazai LMBTQIA+ közösség tagjait, partnereinket és barátainkat az LMBTQIA+ Fórumra. Az esemény célja idén is, hogy platformot biztosítson a hazai aktivistáknak, civileknek, hogy a közösségünket érintő legfontosabb, legégetőbb kérdésekkel, problémákkal kapcsolatban beszélgessünk, közösen ötleteljünk, szükség esetén pedig stratégiákat dolgozhassunk ki a minket érintő ügyekben.

    Az idei fórumon többek között a következő témákkal találkozhatsz:

    • egyház és az elfogadás
    • LMBTQIA+ közösség HIV/STI prevenciója
    • nemzetközi beszélgetés a közösséget érintő társadalmi problémákról, kihívásokról
    • nem-bináris identitások – kérdések, felvetések, ismeretek
    • erőszakmentes kommunikáció
    • és még sok minden más!

    A részletes programot hamarosan közzétesszük a Facebook oldalunkon!

    Minek halogatni a regisztrációt, kattints a linkre, jelentkezz és vegyél részt minél több programon!

    https://forms.gle/veQ8k5N63HXxYbVy7

    Tehát az időpont: 2024. március 23-24 (szombat-vasárnap). Gyülekező mindkét nap 9:30-kor.

    Helyszín: Central European University (CEU), Budapest 1051 Nádor utca 15.

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

  • Közös nyilatkozat a gyermek legfőbb érdekéről a KEH 2787/6/2023. számú elnöki kegyelmi határozattal összefüggésben

    Közös nyilatkozat a gyermek legfőbb érdekéről a KEH 2787/6/2023. számú elnöki kegyelmi határozattal összefüggésben

    A Gyermekjogi Civil Koalíció közös nyilatkozata, amelyet a Magyar LMBT Szövetség mint tagszervezet aláírt, és most változatlanul tesszük közzé a honlapunkon. 

    A Gyermekjogi Civil Koalíció, mint a legnagyobb magyarországi gyermekjogokkal foglalkozó szakmai hálózat, megdöbbenéssel értesült arról, hogy a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon volt igazgatóhelyettese köztársasági elnöki kegyelemben részesült. A Köztársasági Elnök egyéni kegyelmezési jogkörben meghozott döntése értelmében – ami a Kúria  Bfv. 1191/2022/13. sz. végzésében vált nyilvánossá – a kiszabott szabadságvesztés büntetés hátralévő részének (reintegrációs őrizet) végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette, a foglalkozástól eltiltás büntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés hátralévő részének végrehajtását elengedte, valamint az ítélet vonatkozásában a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesítette. S mindez elsősorban az érintetteknek jelent óriási megrázkódtatást.

    A Köztársasági Elnök döntése teljességgel elfogadhatatlan és összeegyeztethetetlen  egyrészt az Alaptörvény XVI. cikkében foglalt, a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő állami intézményes jogvédelmi kötelezettséggel, másrészt az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyermekvédelmi törvény) alapelveivel és értékeivel, mert a kegyelmi döntés, annak üzenete és következményei szembe mennek a gyermek legfőbb érdekeinek megfelelő eljárás elvével, amely valamennyi állami szervet, így a köztársasági elnököt is kötelezi. 

    Ennek kapcsán emlékeztetni szeretnénk arra, hogy a Kúria – az elnöki kegyelem ellenére – a Bfv. 1191/2022/13 számú döntésével helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a bűncselekmények elkövetői és sértetti köre speciális, a gyermekvédelemhez, gyermekotthonhoz kapcsolódik, továbbá az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokozott, mert éppen az ellenkezőjét teszi, mint ami a törvényi és erkölcsi kötelezettsége, ezért a cselekmény erkölcsileg is mélyen elítélendő. 

    A gyermekotthon igazgatója ugyanis 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút szexuálisan zaklatott az általa vezetett intézményben, a legfiatalabb áldozata tízéves volt. Az egyik áldozat öngyilkos lett, s a többi áldozat ma is a cselekmény hatása alatt áll. 

    A bántalmazást akkor lehet megakadályozni, ha aki tud róla, nem titkolja el, hanem a Gyermekvédelmi törvény szerint jelzéssel él a megfelelő szervek felé. A gyermekotthon igazgatóhelyettese azonban törvényi és erkölcsi kötelezettségét sem teljesítette, sőt az igazgató szexuális bűncselekmény miatti felelősségre vonásának elkerülését akarta segíteni. A vezetők hatalmukkal, tekintélyükkel, befolyásukkal visszaéltek, s a gyermekáldozatok évekig nem kaptak támogatást, segítséget, védelmet, kiszolgáltatottak maradtak. A gyermekvédelemben élők nagy része úgy nő fel, hogy  ez a világ rendje, hogy velük mindent meg lehet tenni, de ennek nem szabad így lennie. A  bántalmazás feltárása, erkölcsi és jogi elítélése azért is fontos, hogy a következmény elkerülhetetlenségének érzése erős legyen az elkövetőben, s ne bízzon annak elmaradásában. 

    Az egyéni kegyelem megadása az államfő mérlegelésen alapuló diszkrecionális joga, ami az igazságügyi miniszter ellenjegyzéséhez kötött. A kegyelmezési jogkör gyakorlása csak kivételes eszköz lehet, amelynek feltételeit, illetve körülményeit nem határozza meg sem az Alaptörvény, sem pedig más törvény. Király Tibor jogászprofesszort idézve: „a kegyelem megakadályozza az igazságszolgáltatást, illetőleg törli annak eredményét, és benne néha olyan politikai célok érvényesülhetnek, amelyek túlmutatnak a büntetőjog és igazságszolgáltatás társadalmi küldetésén.” Az alkotmányos gyakorlat a feltételek, illetve körülmények közé sorolja az elítélt olyan személyes körülményét, amit a bíróság az ítélethozatalkor nem tudott figyelembe venni. Az egyéni kegyelmi jogkör mérlegelése esetében nagy jelentősége van az elkövetett bűncselekmény súlyának, társadalmi hatásának és annak is, hogy kik a bűncselekmény áldozatai, mert esetükben a jogerősen elítélt elkövetőnek adott kegyelemnek különös konkrét súlya van. A kegyelemben megnyilvánuló megbocsátás – mint méltánylást érdemlő eset – alapjául elsősorban erkölcsi, igazságossági, emberiességi szempontok szolgálhatnak, ugyanakkor összhangban kell állniuk a társadalmi igazságérzettel és értékrenddel, de ez az összhang a szóban forgó kegyelmi döntésnél erősen aggályos.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció ezért indokoltnak tartja az elnöki kegyelmi jogkör alkotmányos kereteinek felülvizsgálatát, mert álláspontunk szerint az egyéni kérelmek alapján induló kegyelmi eljárásoknál a jogszabályi rendelkezések nem fedik le hiánytalanul a kegyelmi eljárás folyamatát, ezáltal csorbulhat az átláthatóság és a jogbiztonság. 

    A Gyermekjogi Civil Koalíció álláspontja szerint a gyermekeket, a gyermekek jogait  érintő  büntető ügyekben alkotmányos elvárás, hogy a Köztársasági Elnök bármely elítélt esetében megfontoltan, valamennyi szempontra, a gyermek legfőbb érdekeinek védelmére tekintettel hozza meg a kegyelmi döntését. Az Alaptörvény 9. cikkének (1) bekezdése alapján a Köztársasági Elnök kifejezi a nemzet egységét, amelyet minden döntése esetében szintén zsinórmértékként kell követnie, így a kegyelmi jogkör gyakorlása során is.

     A gyermekek védelme mindannyiunk közös felelőssége! Álljunk ki értük!

    Felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra is, hogy az Európai Unió Gyermekjogi Stratégiája az erőszakmentes gyermekkor célkitűzése okán azt javasolja a tagállamoknak, hogy fejlesszék a gyermekvédelmi rendszerek működését, ezért a büntetőjogi megközelítésű törvényeik mellett a megelőzésre és az áldozatvédelemre fókuszáló gyermekvédelmi törvénycsomagot is készítsenek elő, hogy az érintett felnőttek és gyerekek fel tudják dolgozni a történteket, a traumát, továbbá megelőzhetőek legyenek a hasonló cselekmények. 

    Budapest, 2024. február 7.

    Az aláírók és támogatók teljes listája elérhető a Gyermekjogi Civil Koalíció honlapján.

  • Egy vidéki taggal bővült a Szövetség

    Egy vidéki taggal bővült a Szövetség

    A Magyar LMBT Szövetséghez tizenegyedik tagként csatlakozott decemberben a Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért. Hatalmas lépés ez nem csak az egyesület, de a Szövetség számára is, hiszen az utóbbi években fokozott figyelmet kapott a vidéki és fővárosi szervezetek kötelékének és kapcsolatának megerősítése, amihez az egyesület Szövetségbe történő csatlakozása még inkább hozzájárult. Az, hogy vidéki szervezet is részt vesz a Szövetség munkájában, további lehetőségeket nyit meg az együttműködések, kapcsolatépítések terén, ami által reményeink szerint hatékonyabban tudunk segíteni a hazai LMBTQ+ embereknek, támogatni tudjuk őket nem csak a fővárosban, hanem vidéken is.

    A Partiscum Egyesület 2012-ben jött létre fiatal szociális munkások és egyetemisták szervezésében, akkor még Colorful Circles’ World néven. Fókuszuk az érdekérvényesítés és közösségszervezés, valamint hogy biztonságos tereket és programokat kínáljanak a helyi LMBTQ+ embereknek. A csoport 2022 júniusában lett bejegyzett egyesület, ezután jelentős arculatváltáson ment keresztül, ami leginkább belső munkájukra, tevékenységükre és szervezésükre volt hatással. A több mint 10 év alatt számos ügyük és akciójuk volt, emellett több száz programot szerveztek, melyek közt alkalmi és rendszeres események is vannak. Havonta visszatérő találkozójuk a Teaház, ahol teával, ropogtatni valóval várják barátaikat egy kötetlen, társasjátékokkal teli szombat délutánra. Filmklubjaikon az LMBTQ+ közösséget érintő és érdeklő filmeket vetítenek, melyek sok esetben kapcsolódnak aktuális világnapokhoz, születésnapokhoz, évfordulókhoz. A Pénteki Melegedőre azon érdeklődőket várják, akiknek kérdésük van az LMBTQ+ közösséggel, a helyi ügyekkel vagy magával az egyesülettel kapcsolatban. 2023 őszén indult a Rómeó és Fólia névre keresztelt könyvklubjuk, ahol fóliázatlanul olvashatják el az érdeklődők választott könyveiket.

    Az egyik elnökségi tag, Sammy elmondása szerint páratlan lehetőség, hogy csatlakozni tudtak a Szövetséghez, mivel a hazai LMBTQ+ embereknek történő segítséghez elengedhetetlen a szoros civil kapcsolat, a tapasztalatcsere. „Vidékiként még van bőven hova fejlődni, van mit tanulni, amihez rendkívül sok hasznos tanáccsal szolgálhatnak a fővárosi kollégák – erre már az elmúlt években is több lehetőség nyílt, reméljük, ez ezt követően sem lesz másként.”

    Az Egyesületről többet olvashattok weboldalukon (szegedilmbt.hu), vagy keressétek fel Facebook oldalukat (facebook.com/szegedilmbt).

    A tagszervezetek nevében is köszöntjük a Partiscum Egyesületet a Szövetségben!