A Magyar LMBT Szövetség és tagszervezetei üdvözlik az LMBTQ+ emberek jogegyenlősége felé tett legutóbbi kormányzati lépéseket. Miközben hosszú idő után végre olyan változások körvonalazódnak, amelyek okot adnak a bizakodásra, fontosnak tartjuk, hogy a következő időszakban maguk az érintettek és az őket képviselő szakmai és civil szervezetek is aktív részesei legyenek az őket érintő döntések előkészítésének.
Fontos előrelépések
Üdvözöljük, hogy a Tisza-kormány változtatni kíván az egyedüli örökbefogadásra vonatkozó szabályozáson, amelyet 2020 őszén úgy módosítottak, hogy az jelentősen megnehezítette az azonos nemű párkapcsolatban élők egyéni örökbefogadását. Magyar Péter miniszterelnök bejelentése szerint a döntésekben a politikai szempontok helyett a szakmai mérlegelésnek és mindenekelőtt a gyermek érdekének kell érvényesülnie.
Hasonlóan fontos előrelépésnek tartjuk, hogy az Országgyűlés elé került törvényjavaslat eltörölné a 2021-ben elfogadott, úgynevezett „gyermekvédelmi” törvény több, az LMBTQ+ embereket hátrányosan érintő rendelkezését. A javaslat többek között megszüntetné a homoszexualitás és a transzneműség „megjelenítésére” és „népszerűsítésére” vonatkozó korlátozásokat a gyermekvédelmi, média-, reklám- és oktatási szabályozásban, ugyanakkor nem tűntetné el teljesen a szabályt a jogrendszerből.
Örömünk azonban nem lehet teljes
A közösséget képviselő civil szervezetek érdemi bevonását egyelőre nem tapasztaltuk. A Magyar LMBT Szövetség és tagszervezetei az elmúlt hónapokban több alkalommal kezdeményeztek párbeszédet a döntéshozókkal: parlamenti és kormányzati szereplőket kerestünk meg szakpolitikai javaslatainkkal, és személyes egyeztetést kezdeményeztünk az oktatási, az igazságügyi, a kulturális, valamint a szociális és családügyi tárcával. Több megkeresésünkre továbbra is várjuk a választ.
Tisztában vagyunk azzal, hogy egy új kormányzati rendszer felállása, a feladatok és problémák feltérképezése, valamint a szakpolitikai prioritások kialakítása időt igényel. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy miközben már elindult az LMBTQ+ embereket közvetlenül érintő jogszabályok átalakítása, ezzel párhuzamosan kezdődjön meg az intézményes párbeszéd is az érintett közösségekkel.
A Magyar LMBT Szövetséget alkotó civil szervezetek között több évtizedes múltra visszatekintő szervezetek vannak. Az Orbán-kormányok időszakában ezek a szervezetek sokszor rendkívül nehéz jogi és társadalmi környezetben képviselték az LMBTQ+ embereket, segítették az érintetteket, végeztek kutatásokat, szerveztek közösségeket és eseményeket, dolgoztak szakemberekkel, és álltak ki az alapvető jogok mellett.
„Ezek a szervezetek aktívan hozzájárultak az LMBTQ közösséget megbélyegző, kirekesztő, antidemokratikus rendszer leváltásához” – mondta Rédai Dorottya, a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvezetője.
Ennek a több évtizedes munkának az eredményeként olyan egyedülálló tudás és szakmai tapasztalat halmozódott fel a civil szervezeteknél, amelynek helye van a döntéshozatalban. Mélyrehatóan ismerjük azokat az élethelyzeteket, amelyekkel LMBTQ+ emberek Magyarországon nap mint nap találkoznak, a közösség problémáit, igényeit és félelmeit, valamint azokat a szakpolitikai és szociális megoldásokat is, amelyek valódi változást hozhatnak.
Ezt a tudást szeretnénk felajánlani Magyarországnak.
„Nem azt várjuk a döntéshozóktól, hogy minden kérdésben automatikusan értsenek velünk egyet. Azt viszont igen, hogy amikor rólunk születnek döntések, beszéljenek velünk. Mi nem kívülről szeretnénk figyelni a változásokat: szeretnénk részt venni a folyamatokban” – mondta Kanicsár Ádám András, a Magyar LMBT Szövetség kommunikációs vezetője.
Hiszünk a „Semmit rólunk nélkülünk” elvében. Abban, hogy egy demokratikus társadalomban azoknak, akiknek az életét egy döntés közvetlenül érinti, lehetőséget kell kapniuk arra, hogy tudásukkal és tapasztalataikkal hozzájáruljanak annak megszületéséhez.
Ez nem kizárólag LMBTQ+ ügy. Arról is szól, milyen döntéshozatali kultúrát szeretnénk Magyarországon. Olyat, amely felismeri, hogy a tudás nem kizárólag az állami intézményekben létezik: ott van a civil szervezetekben, a szakmai közösségekben és maguknál az érintetteknél is. Egy erős állam nem veszít, hanem nyer azzal, ha meghallgatja ezeket a hangokat.
Egyelőre ennyi nem elég
A párbeszéd azért is fontos, mert a jogszabályok megváltoztatása önmagában nem old meg minden problémát. Az LMBTQ+ fiataloknak továbbra is szükségük van arra, hogy életkoruknak megfelelő, hiteles információkhoz juthassanak, és olyan közegben nőhessenek fel, amelyben a különbözőség nem válik megbélyegzés, kirekesztés vagy bántalmazás forrásává. A mostani törvényjavaslat jelentős változtatásokat tartalmaz, ugyanakkor több, az LMBTQ+ embereket hátrányosan érintő rendelkezést nem érint.
Mi megtettük és továbbra is megtesszük az első lépést. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre és az információmegosztásra, és arra kérjük a kormányt és valamennyi döntéshozót: használják azt a tudást, amelyet az LMBTQ+ közösség és az érte dolgozó szervezetek évtizedek alatt felhalmoztak.
Mert ha valóban egy olyan Magyarországot szeretnénk építeni, amelyben mindenki számít, akkor mindenki hangját meg kell hallani.
Magyar LMBT Szövetség
Atlasz Sportegyesület
Budapest Pride
Diverse Youth Network
Háttér Társaság
Labrisz Leszbikus Egyesület
Magyar Aszexuális Közösség
Partiscum Egyesület
Prizma közösség
Szabadnem Egyesület
Szimpozion Egyesület
