Barátaival, támogatóival, aktivistatársaival és családjával együtt mi is Rózsa Milánra emlékezünk a mai napon Sopronban, Milán temetésén.
Szövetségünk és tagszervezetei mind szomorúan gyászolják Milánt. Milán 2011-2013 között az LMBT Szövetség ügyvivője, majd 2013-tól felügyelő bizottsági tagja volt. Hosszú éveken át folytatott állhatatos munkája az LMBTQ jogokért egész közösségünk hasznára vált és ezért örökké hálásak leszünk.
Milán szervezetünkben is, a tőle más csoportokban is megszokott módon, emberfeletti energiával és lelkesedéssel vállalta feladatait. Halála figyelmeztető jel is lehet aktivistaközösségeink számára. Aktivizmusunkban a közösségért végzett munka mellett ugyanannyira fontos, hogy önmagunkra is figyeljünk: a munkánkat befolyásoló saját motivációinkat jobban megismerjük és azokra folyamatosan reflektáljunk, a magánéletünkben történő és munkánk során szerzett traumákat feldolgozzuk, és megtanuljuk beosztani időnket és energiánkat úgy, hogy a kiégést minél hatékonyabban megelőzhessük.
Önmagunk testi és lelki épségére vigyázni, aktivizmusunk szerves része kell, hogy legyen. Reméljük, hogy a jövőben közösségeink tagjai ezzel a szemlélettel, több figyelmet tudnak fordítani magukra és egymásra is.
"Az önmagunkkal való törődés nem holmi önkényeztetés, hanem önmagunk megőrzése, s ily módon a politikai harc része." – Audre Lorde
