Címke: választások

  • Mit ígérnek a választáson induló pártok az LMBT+ embereknek?

    Mit ígérnek a választáson induló pártok az LMBT+ embereknek?

    Március elején közzétettük, mik azok a jogi-közpolitikai lépések, amelyek megtételét Szövetségünk elvárja a 2026-ban felálló kormányzattól. Most azt szedtük össze, mit várhatunk a választáson induló pártoktól választási programjuk, nyilvános megszólalásaik, korábbi tevékenységük alapján.

    (A pártok álláspontját a szavazólapon szereplő sorrendben ismertetjük.)

    Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP)

    A párt választási programja az LMBTQ egyenjogúság, az azonos nemű párok házassága, örökbefogadása, gyerekvállalása, valamint a nem- és névváltoztatás biztosítására tesz ígéretet. A 2026-os választásra külön LMBTQ+ programot is közzétettek, ami a fentiek mellett az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a nemi identitáson alapuló diszkrimináció elleni védelem visszaállítását, az Alaptörvény kirekesztő passzusainak törlését, az egészségügyi dolgozók képzését, transzbarát egészségügyet és TB-finanszírozott PrEP-et ígérnek. A párt rendszeresen részt vesz a Budapest Pride és a Pécs Pride felvonulásokon. Az LMBTQ+ emberekkel kapcsolatos tevékenységüknek a honlapjukon külön oldalt szentelnek.

    Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA)

    A párt választási programja az LMBT+ témát nem érinti. A párt vezetője, Magyar Péter többször említette, hogy „olyan országért dolgoznak, ahol nem az számít, hogy ki hol született, hol nőtt fel, miben hisz vagy kit szeret, hanem, hogy mit tesz a közösségéért, a társaiért és a hazájáért”, illetve hogy egy TISZA-kormány alatt a gyülekezési jogával mindenki élhet majd. Újságírói kérdésre elmondta, személyes véleménye szerint egy gyermeknek jobb helye van egy azonos nemű párnál, mint a gyermekvédelmi rendszerben. A párt országos listájának 12. helyén az a Bódis Kriszta található, aki a Falusi románc (meleg szerelem) című dokumentumfilmet rendezte, illetve ajánlót írt a Meseország mindenkié című könyvhöz.

    Mi Hazánk Mozgalom (Mi Hazánk)

    A párt választási programja az LMBT+ témát részletesen tárgyalja. A „genderideológiáról, a hagyományos nemi szerepek felszámolásáról” mint „deviáns propagandáról”, „kultúrmarxista, fehérellenes, keresztényellenes, családellenes világképről” beszélnek. Homoszexuális kapcsolat esetén 18 évre emelnék a beleegyezési korhatárt. Kizárnák az „LMBTQ-propagandát” tartalmazó alkotások állami támogatását; adókkal, büntetésekkel, korlátozásokkal állítanák meg „a kereskedelmi felületekről ránk zúduló életellenes propagandát”. A párt vezetőjét, Toroczkai Lászlót a bíróság 2011-ben bűnösnek mondta ki gyülekezési szabadság megsértése bűncselekményében, mivel 2009-ben a „Meleg Méltóság Menet” erőszakos megakadályozására hívott fel.

    Demokratikus Koalíció (DK)

    A párt választási programja szerint törvénybe foglalnák a különböző családformák hátrányos megkülönböztetésének tilalmát, hatályon kívül helyeznék a „gyermekvédelminek hazudott” homofób törvényeket, az azonos nemű párok számára is lehetővé tennék az örökbefogadást. A párt egyes politikusai meghatározó szerepet játszottak a 2002-2010 közötti kormányzati időszakban. Ez alatt az időszak alatt fogadták el a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetést tiltó egyenlő bánásmódról szóló törvényt, illetve vezették be az azonos nemű párok számára a házassággal közel azonos jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. A párt rendszeresen részt vesz a Budapest Pride és a Pécs Pride felvonulásokon. Egyik alapítói és aktív tagjai az LMBTQ jogegyenlőségért dolgozó parlamenti képviselőket összefogó Sokszínű Magyarországért Országgyűlési Képviselői Csoportnak. A párt országos listájának 107. helyén a melegségét nyíltan vállaló Sebián-Petrovszki László áll.

    Fidesz Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt (FIDESZ-KDNP)

    A pártszövetség 2010 óta nem tett közzé választási programot. 2010 óta tartó kormányzása során a pártszövetség olyan Alaptörvényt, illetve Alaptörvény-módosításokat fogadott el, amelyek a házasságot heteroszexuális intézményként határozzák meg, a család alapjaként pedig a házasságot és a gyermekvállalást jelölik meg; kimondják, hogy az ember férfi vagy nő, illetve hogy az anya nő, az apa férfi, és hogy a gyermeknek joga van „a születési nemének megfelelő önazonossághoz”. Betiltották a nem jogi elismerését a transz és interszex emberek számára, törölték a nemi identitást mint védett tulajdonságot az egyenlő bánásmódról szóló törvényből, megszüntették az önálló Egyenlő Bánásmód Hatóságot. Korlátozták a nem házasok, így az azonos nemű párkapcsolatban élők örökbefogadási lehetőségeit. Betiltották a kiskorúak hozzáférését az LMBT+ tartalmakhoz, e tárgyban homofób és transzfób kérdéseket tartalmazó népszavazást kezdeményeztek, valamint betiltották az LMBT+ témájú gyűléseket (mint pl. a Pride felvonulások). Ugyanakkor nem nyúltak a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményéhez, 2012 óta pedig explicit büntetőjogi védelmet biztosítanak a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekményekkel és gyűlöletbeszéddel szemben, és 2020 óta nem zárják ki a férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiakat a véradásból. A pártot vezető Orbán Viktor szerint „Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni (…): hagyják békén a gyerekeinket”. Szerinte „nagyon nagy vita” van arról, hogy a homoszexualitás „elvezet-e a pedofíliához”. A legutóbbi pártkongresszuson elmondott beszéde szerint az Európai Unióban „a ferdeségek propagandája (…) mindenkit elér”, de ők megvédik a magyar embereket a „gender-veszedelemtől”.

  • Érvénytelen kérdésre érvénytelen válasz!

    Érvénytelen kérdésre érvénytelen válasz!

    Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivőjének és Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatójának beszéde a Tanítanék X noÁr Szolidaritási koncert a Pedagógusainkért! eseményen.

    Sziasztok! 

    Elképesztően menők vagytok! Hogy a hideg idő és a kormányzati támadások ellenére ilyen sokan itt vagytok! Hónapok óta kérlelhetetlenül álltok ki azért, ami jár.  Jogaitokért, megbecsülésért és egymásért. Tapsoljátok most meg magatokat, mert bátor, szabad és csodálatos emberek vagytok! 

    Az elmúlt évek arról szóltak, hogy a kormány újra és újra cserben hagyta a pedagógusokat és a diákokat. Az életpálya-modellel, a központosított tankönyvekkel, a NAT elbarmolásával, a követeléseitek figyelmen kívül hagyásával. A kormány akadályozza, hogy a tanáraink a munkájukat végezzék! És akadályozza, hogy a fiatalok minőségi tudáshoz jussanak! 

    Nyáron elfogadtak egy putyini mintára előkészített propagandatörvényt. Ez gyalázatos módon összemossa a pedofíliát két azonos nemű ember szerelmével. Ez a törvény durván és értelmetlenül avatkozik be a közoktatásba is. Elveszi a fiataloktól a jogot, hogy objektív, életkoruknak megfelelő tudást szerezzenek az őket körülvevő világról. Elveszi a bántalmazott, leköpött, lenézett fiatal áldozatoktól a jogot, hogy segítséget kérjenek.

    Ez a törvény nem bízik a tanárokban! Elveszi tőlük a jogot, hogy a tudásuknak megfelelően beszéljenek a szexualitás és nemiség kérdéseiről. Ez a törvény lehetetlenné teszi a melegség és transzneműség megjelenítését este 10 óra előtt a TV-ben. Ez a törvény ki akarja radírozni a nyilvánosságból a szexuális és nemi kisebbségeket. 

    Mintha nem is léteznénk! Ez történik veletek is. Ki akarja radírozni a kormány a nyilvánosságból a hónapok óta tartó példaértékű ellenállást. Legszívesebben eltüntetné a tanárokat, a diákokat és a szolidaritást vállaló szülőket a nyilvánosságból: mert nem is akar tudomást venni a létezésükről. Ezt az arroganciát viszont nem hagyjuk! Mi nem hagyjuk

    A gimiben felettem járt egy leszbikus pár. Az első évnyitó után nem sokkal vettem észre őket, mindenhova kézen fogva mentek. Aztán azt is észrevettem, hogy a szünetben mindig egyedül ülnek a radiátoron, és nem beszélgetnek velük az osztálytársaik. 15 évesen nekem ez azt jelentette, hogy ha én egy lányba leszek szerelmes, akkor el fogom veszíteni a barátaimat.

    17 éves voltam, amikor összejöttem az első barátnőmmel, és az egész kapcsolatunkat titkoltam. Az iskolapszichológus volt az egyetlen, akinek el mertem ezt mondani. Bele sem merek gondolni, hogy mi történt volna, ha be lett volna tiltva, hogy ilyen kérdésekről beszéljünk. 

    Én éveken keresztül nem tudtam és nem is mertem még magamnak sem megfogalmazni, hogy mi vagyok. Egyszerűen tizenévesként nem tudtam, hogy, ami én vagyok, annak mi a neve. Csak hallgattam, amikor az utcán, a villamoson vagy bárhol “mocskos buziztak” és elfogott a félelemmel vegyes szégyenkezés. Nekem nagyon sokat segített volna, ha az iskolámban lett volna kifejezetten olyan program vagy segítség, ahova fordulni tudtam volna. Miért kell ma is, 20 évvel később egy fiatalnak így felnőnie? Kinek jó, ha a tabusítással, a tiltással még több fiatal életét teszik tönkre?

    Sokan számoltak be arról, hogy nőtt a diákok közötti kirekesztés, a verbális agresszió, a homofób szitokszavak használata már az alsósok körében is. Az iskolai zaklatás megelőzése és kezelése eddig sem volt az állam által támogatott terület. A pedagógusokat a putyini propagandatörvénnyel és a kirekesztő népszavazással végleg cserben hagyhatja a kormány. Addig fajult a kormány hangulatkeltése, hogy a tanárok nem mernek a szexualitással kapcsolatos kérdésekre válaszolni, mert attól félnek, hogy az állásukba kerülhet. Hol védi ez meg a fiatalokat? Honnan kapjanak választ a kérdéseikre? 

    Most vasárnap erről a putyini törvényről is szavazni fogunk a kirekesztő népszavazáson. Mi azt gondoljuk, hogy az elénk erőszakolt kérdések nem valódi kérdések, hanem értelmetlen propaganda. Érvénytelen kérdésre érvénytelen választ fogunk adni ezen a népszavazáson. Így állíthatjuk meg legjobban azt az ámokfutást, ami tovább csorbítja a tanárok, a fiatalok és a szülők jogait a közoktatásban! Ikszeljük be az Igen és a Nem választ is mind a négy kérdésnél. Érvénytelen kérdésre, érvénytelen válasz

    Azért vagyunk ma itt, hogy szolidárisak legyünk a pedagógusokkal. Egy olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol a sztrájk valóban alapjog. Ahol százezrek követelését nem próbálja a kormány egy rendelettel elfojtani. Ahol egy pedagógusnak sem kell másod- vagy akár harmadállást vállalnia azért, hogy ki tudja fizetni a számlákat, vagy eltarthassa a családját. És ahol nem erőszakol a kormány értelmetlen gyűlöletkampányt az oktatásra sem.

    A tanárok szakértelmét tiszteletben kell tartani. Egy szabad és mindenki számára biztonságos Magyarországot szeretnénk, ahol a kormány nem zaklatja a fiatalokat, szülőket és a tanárokat érvénytelen kérdésekkel. Adjunk vasárnap érvénytelen kérdésre érvénytelen választ. Hagyjuk a tanárainkat méltósággal a munkájukat végezni! Arra kérünk titeket, mondjátok el még három vagy öt vagy 10 vagy 100 embernek hogy érvénytelen kérdésre érvénytelen válasz jár.

    Érvénytelen kérdésre érvénytelen válasz.

    Köszönjük, hogy meghallgattatok.

  • Ezt kérik az LMBTQI szervezetek a polgármesterjelöltektől

    Tízpontos javaslatlistát dolgozott ki a magyarországi LMBTQI szervezetek tömörítő Magyar LMBT Szövetség az önkormányzatok számára arról, hogy hogyan léphetnek fel az LMBTQI emberek egyenlősége és társadalmi befogadása érdekében.

    Bár az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI) emberek társadalmi elfogadottsága Magyarországon, a közösség tagjai továbbra is gyakran válnak hátrányos megkülönböztetés és erőszak áldozatává. Egy 2016-os kutatás szerint 29%-ukat ért személyében zaklatás a munkahelyén. Egy 2017-es kutatás szerint az LMBTQI diákok 52%-a nem érzi magát biztonságban az iskolában szexuális irányultsága, 37%-a pedig nemi önkifejezése miatt. Egy 2016-os kutatás szerint a megkérdezett LMBTQI emberek 46%-a volt már tanúja vagy áldozata gyűlölet-bűncselekménynek valós vagy vélt szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt.

    A hátrányos megkülönböztetés és kirekesztés nem csak az érintetteknek rossz, hanem  a társadalom egészének is kárt okoz: az oktatási és a munkahelyi diszkrimináció miatt az LMBTQI emberek nem tudják képességeiket teljes mértékben kibontakoztatni és a közösség javára fordítani; a folyamatos megaláztatások a lelki egészséggel kapcsolatos problémákhoz vezethetnek, amelyek aztán az egészségügyi ellátórendszert terhelik; az érintettek közül sokan az ország elhagyását tervezik, vagy már meg is tették azt. Ezért minden állami szervnek feladata, hogy fellépjen az LMBTQI emberek esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében. A jogszabályi szintű diszkriminációt nyilvánvalóan csak a Kormány és az Országgyűlés szüntetheti meg, ugyanakkor az önkormányzatok is számos lépést tehetnek a közszolgáltatások javítása és egy befogadó társadalmi attitűd kialakítása érdekében. 

    “Tagszervezeteinkkel közösen konkrét, helyi szinten megvalósítható javaslatokat dolgoztunk ki valamennyi magyarországi önkormányzat számára” – mondta Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője. “Bízunk benne, hogy minél több polgármester- és képviselőjelölt megfogadja azokat, és a következő ciklusban egyre több önkormányzat tesz pozitív lépéseket az LMBTQI emberek esélyegyenlőségének előmozdítására.”

    A Magyar LMBT Szövetség a javaslatlistát a politikai pártok mellett a főpolgármester-jelölteknek is megküldi, és arra kéri őket, hogy szeptember 24-ig jelezzék, felvállalják-e ennek a közösségnek az ügyeit is polgármesterré választásuk esetén.

    Letölthető mellékletek

  • Indul az előválasztás, összehasonlítottuk a jelöltek programját

    Indul az előválasztás, összehasonlítottuk a jelöltek programját

    2019. június 20. és 26. között zajlik Budapesten az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztása. Utána néztünk, ki mit ajánl a fővárosi LMBTQI választóknak.

    Idén első alkalommal tartanak Budapesten előválasztást, amelynek keretében az ellenzéki pártok kiválasztják, hogy ki mérkőzzön meg színeikben az őszi önkormányzati választáson a főpolgármesteri tisztségért. Három jelölt indul: Kálmán OIga a Demokratikus Koalíció, Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd és Kerpel-Fronius Gábor a Momentum jelöltje. Mindhárom politikus részletes programot tett közzé, megvizsgáltuk ki mit ajánl az LMBTQI emberek számára.

    Kálmán Olga programja az Egyenesen Budapestért! címet viseli, és az alábbi vállalás szerepel benne: “Az érintett civil szervezetekkel és a kerületekkel közös átfogó esélyegyenlőségi stratégiát kell kidolgozni. Egy európai városban nem elfogadható a diszkrimináció, az, hogy valakit szexuális orientációja, vallása vagy neme alapján érjen hátrány. Az ilyen jellegű gyakorlattal szemben fel kell lépni, a rendeletalkotás és nyomásgyakorlás, jogérvényesítés eszközeivel is. Olyan fővárosi jogvédő pozíciót, „esélyegyenlőségi ombudsmant” hozunk létre, amely segít a diszkriminációs esetekben a hatékony fellépést, az érintettek jogérvényesítését minden diszkriminált csoport esetében. Zéró toleranciát hirdetünk a gyűlöletkeltés, a gyűlöletbűncselekmények minden formája ellen. Elfogadhatatlan, hogy valaki ne érezze biztonságban magát Budapesten bőrszíne, vallása, szexuális orientációja miatt. Budapest legyen az elfogadás és béke városa.”

    Karácsony Gergely programja az Budapest mindenkié! címet viseli, és az alábbi vállalás szerepel benne: “Támogatjuk a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét és az elfogadást erősítő civil szervezeteket, felvilágosító programokat és rendezvényeket.”

    Kerpel-Fronius Gábor programja a Budapest 2.0 címet viseli, és bár kifejezetten LMBTQI vállalás nem szerepel benne, az alábbi általános megfogalmazás igen: “Egy igazi, nemzetközi nagyváros, ahol a világ minden tájáról jövő emberek, gondolatok és értékek találkoznak. Egy elfogadó és sokszínű város, amely egyenlő lehetőségeket biztosít mindenkinek.”

    A választási programok fontos jelzést nyújtanak arra vonatkozóan, milyen témákat tekint fontosnak egy jelölt, de a döntés meghozatala során érdemes arra is tekintettel lenni, hogy a jelölt és az őt jelölő párt a múltban hogyan nyilatkozott, illetve mit tett az LMBTQI emberekért. Ennek kapcsán tájékozódhattok az európai parlamenti választás kapcsán szervezett vitánkból, illetve a Szegedi LMBT Közösségért csoport összefoglalójából.

    Az előválasztáson a budapesti lakhellyel vagy tartózkodási helyen rendelkező választópolgárok vehetnek rész 2019. június 20. és 26. között, online és számos fővárosi helyszínen. Az előválasztást a pártok és civil szervezetek képviselőiből álló Civil Választási Bizottság (CVB) bonyolítja le. Bővebben: https://elovalaszto.hu/

  • Meleg és leszbikus párok buzdítanak választási részvételre

    Meleg és leszbikus párok buzdítanak választási részvételre

    Meleg és leszbikus párok buzdítanak választási részvételre

    Szevasztok! Szavaztok? címmel indított kampányt a Magyar LMBT Szövetség a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek választási részvételének növelése érdekében. A köztéri plakátok és online filmek mellett a különböző pártok és politikusok LMBT emberekkel kapcsolatos tevékenységét bemutató honlap is készült.

    „Alapvető jelentőségű, hogy az LMBT emberek megértsék, milyen nagy a választásokon való részvétel tétje” – közölte Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője, a választási projekt koordinátora. „Meg kell mutatnunk a politikusoknak, hogy mi is fontos választói réteg vagyunk, nem lehet velünk bármit megtenni.”
    Meleg és leszbikus párok buzdítanak választási részvételre

    „Az azonos nemű párokat bemutató óriásplakátokkal ugyanakkor az is célunk volt, hogy hozzájáruljunk az LMBT közösség láthatóságához” – tette hozzá Nagy Szilvia kampánykoordinátor. „Szokjanak hozzá az emberek, hogy mi is részei vagyunk a sokszínű magyar társadalomnak.”

    A kampányt egy információs honlap egészíti ki, ahol a szavazással kapcsolatos tudnivalók mellett feldolgozták a rendszerváltás óta eltelt időszak közel 50, az LMBT emberek szempontjából jelentős jogszabály elfogadásának körülményeit, bemutatva: kormányra kerülve mit tettek az egyes pártok az LMBT emberekért. A honlapon található több mint száz politikusi idézet is segíti az érintetteket, hogy tisztán lássák, mely politikai erők hogyan gondolkodnak az őket érintő kérdésekről.