Címke: Ptk

  • Gyermekeket kényszerít jogbizonytalanságba az új Ptk. tervezete

    A Parlament által 2009-ben elfogadott Polgári Törvénykönyvvel szemben a Kormány nemrégiben benyújtott törvényjavaslata mégsem tenné lehetővé az élettársak számára, hogy örökbefogadják partnerük gyermekét. A magát “családbarátnak” nevező Kormány ezzel családok ezreit – köztük azonos nemű párokat és gyermekeiket is – tartana jogbizonytalanságban.

    A hatályos családjogi törvény csak abban az esetben teszi lehetővé, hogy egy pár egyik tagja örökbefogadja partnerének gyermekét, ha a pár házasságot köt. Ezt a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatába is ütköző szabályozást a Parlament által 2009-ben elfogadott Polgári Törvénykönyv kiküszöbölte volna, és lehetővé tette volna az élettársaknak, hogy jogilag is felelősséget vállaljanak az általuk egyébként is nevelt gyermekekért. A konzervatív többségű Országgyűlés azonban a már elfogadott és kihirdetett Ptk-t 2010-ben visszavonta, és a most újraalkotott törvényjavaslatban ez a lehetőség már nem szerepel.

    A hazai és nemzetközi szakmai szervezetek véleménye szerint a gyermek érdekeinek leginkább az olyan jogi szabályozás felel meg, amely a gyermek jogi helyzetét a valóságban létező családi kapcsolatokhoz igazítja. A valóság márpedig az, hogy egyre több gyermek nevelkedik élettársi kapcsolatban, a házasság már a heteroszexuális pároknál sem magától értetődő. Mint arra az ENSZ gyermekek jogaival foglalkozó szakosított szervezete, az UNICEF Magyar Bizottsága a Ptk. kapcsán készült véleményében rámutatott: “a gyermek számára ismert, szeretett felnőtt személy – függetlenül attól, hogy az a gyermek vérszerinti szülőjének azonos vagy különböző nemű partnere – örökbefogadási jogosultságai, a gyermek számára biztosítható teljes családi élet nem hiúsulhat meg olyan jogszabályi rendelkezés miatt, amely ellentétes a gyermek jogaival és mindenek felett álló érdekével.”

    A Kormány által javasolt szabályozás egyaránt érinti a különböző és azonos nemű élettársakat, ez utóbbiakat azonban fokozottan, mivel az azonos nemű párok Magyarországon házasságot egyelőre nem köthetnek. Az elmúlt években folytatott számos empirikus kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az azonos nemű párok semmivel sem rosszabb szülők, mint a különneműek, az ilyen családban felnövő gyermekek semmilyen hátrányt nem szenvednek. Az UNICEF fent hivatkozott állásfoglalása külön is felhívja a figyelmet rá, hogy “minden gyermeket érintő ügyben elsődlegesen a gyermek szükségleteinek és jogainak kell érvényesülnie és nem pedig a szülők szexuális irányultságával kapcsolatos társadalmi, morális és egyéb fenntartásoknak.”

    A Magyar LMBT Szövetség a Ptk. társadalmi vitára bocsátott tervezetéről részletes véleményt készített és részt vettünk a Minisztérium által szervezett, államtitkári szintű személyes egyeztetésen is. Ennek ellenére a társadalmi vitáról szóló összefoglalóban a Minisztérium meg sem említi az örökbefogadási szabályokra vonatkozó javaslatainkat. Az ok nyilvánvaló: elutasításuk esetén a Minisztériumnak meg kellene indokolnia, miért nem kíván változtatni a diszkriminatív, a gyermekek jogait semmibe vevő, családellenes szabályokon. Érvek márpedig – a homofób előítéletektől eltekintve – nincsenek.

    A Magyar LMBT Szövetség ezért felszólítja a Kormányt és a parlamenti pártokat, hogy módosító javaslatok benyújtásával tegyék lehetővé, hogy az élettársak örökbefogadhassák partnerük gyermekét.  

  • Homofób nagykoalíció a Parlamentben

    Szokatlan jelenetnek lehettek ma tanúi a parlamenti munkát közelről követő állampolgárok: egymásra talált a két nagy parlamenti párt az új Polgári Törvénykönyv zárószavazásának vitájában, és elsöprő többséggel, 328 szavazattal, 20 ellenében, 6 tartózkodás mellett fosztotta meg az élettársakat és gyermekeiket az örökbefogadás  nyújtotta jogi biztonság lehetőségétől. A parlamenti többség ezzel visszavonta azt a módosító javaslatot, amelyet márciusban még mind a Kormány, mind a parlamenti bizottságok támogattak. A Magyar LMBT Szövetség a törvény hatályba lépése esetén az Alkotmánybírósághoz és a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságához kíván fordulni az ügyben.

    A hatályos családjogi törvény csak házastársak esetén teszi lehetővé, hogy az egyik fél korábbi párkapcsolatából származó gyermekét a szülő partnere örökbefogadja. Ennek a diszkriminatív szabálynak az az eredménye, hogy  hiába neveli együtt a pár hosszú éveken keresztül a gyermeket, a gyermeket mégiscsak az egyik őt nevelő szülőhöz köti törvényes kapcsolat. Hiába nevelkedik a gyermek akár hosszú éveken keresztül a nem házas szülők felügyelete alatt, a vérszerinti szülő akadályoztatása (megbetegedése, elutazása) esetén az élettárs még a gyermekkel kapcsolatos legegyszerűbb ügyet sem intézheti el. További probléma, hogy a vérszerinti szülő halála vagy a kapcsolat felbomlása esetén a gyermeket hosszú időn keresztül nevelő szülő kirekesztődhet a gyermek életéből, a gyermek állami gondozásba kerülhet. Hiába szeretne a pár az ilyen helyzetekre felkészülni, ezt a törvény nem teszi lehetővé, mivel megtiltja az élettársak számára a partner gyermekének örökbefogadását.

    Ezt a diszkriminatív szabályozást szüntette volna meg az MSZP-s képviselők által benyújtott, korábban mind a Kormány, mind a mind a parlamenti bizottságok által támogatott módosító javaslat. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerint a módosító javaslat visszavonására azért volt szükség, mert közben elfogadásra került a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény: ez azonban teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a javaslat nem csak az azonos nemű bejegyzett élettársak, hanem a jóval nagyobb számban érintett különnemű élettársak helyzetét is rendezte volna, akikre a közben elfogadott törvény nem is vonatkozik. Nyíltabban vallott a módosítás visszavonásának valódi okairól a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, akik egyértelművé tették, hogy még a különnemű élettársak által nevelt gyermekek feláldozása árán is hajlandóak megakadályozni, hogy egy gyermeknek a törvény szerint is két azonos nemű szülője legyen. Álságos a Minisztérium érvelése, hiszen a javaslat kapcsán nem az a kérdés, hogy a gyermeknek mi jobb, ha azonos vagy külön nemű, házas vagy nem házas pár neveli: a gyermeket így is, úgy is az a pár neveli, a kérdés csak az, hogy milyen jogi kapcsolat fűzi a gyermeket az őt nevelő szülőkhöz.

    Az új Polgári Törvénykönyv komoly lépést tett előre a családi kapcsolatok sokszínűségének elismerése, az élettársak jogainak kiterjesztése terén. A törvény egyértelművé teszi, hogy nem csak a házasságon alapuló kapcsolatokat tekinti családnak, hanem a bejegyzett élettársi és élettársi kapcsolatban élőket is. Hiába mondja azonban ki a törvény alapelvként a családi kapcsolatok védelmét, ha a korlátozások révén maga is hozzájárul a bizonytalan jogi helyzetek fenntartásához. A Magyar Köztársaság Alkotmánya és nemzetközi kötelezettségeink előírják a jogalkotó számára a család intézményének, valamint a gyermekek érdekeinek védelmét.

    A Magyar LMBT Szövetség ezért arra kéri a köztársasági elnököt, hogy tekintettel a gyermekek érdekeit súlyosan sértő, diszkriminatív rendelkezésekre a most elfogadott törvényt ne írja alá. A törvény hatályba lépése esetén a Szövetség az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához kíván fordulni a szabályozás hatályon kívül helyezése érdekében.

  • Lobbilevél: Partner gyermekének örökbefogadása

    2009 májusában Szövetségünk kezdeményezésére az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a partner gyermekének örökbefogadását lehetővé tevő módosító javaslatot nyújtott be az új Polgári Törvénykönyv vitájában. A javaslatot a parlamenti többség el is fogadta. Néhány héttel később azonban, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nyomására, a Kormány az elfogadott javaslat visszavonása mellett döntött.

    2009 szeptemberében, a zárószavazás előtt álláspontunkat valamennyi parlamenti frakciónak és képviselőnek eljuttattuk, és kértük őket a módosító javaslat elutasítására. Kérésünknek egyedül az SZDSZ-es képviselők tettek eleg, így az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta az előremutató modósító javaslat visszavonását. 

    Letölthető mellékletek