Címke: ENSZ

  • Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának

    Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának

    Hazai LMBTQI szervezetek Szövetségünk koordinálásával jelentést készítettek a magyar LMBTQI helyzetről az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának.

    Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága rendszeresen felülvizsgálja, hogyan felelnek meg a tagállamok jogszabályai és intézkedései a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának. A vizsgálat keretében az államok országjelentést készítenek, amelyhez a civil szervezetek árnyékjelentéseket adhatnak le. A Bizottság azután személyesen meghallgatja a tagállamok képviselőit, és ütközteti az állami álláspontot a civillel. A felülvizsgálat egy ajánláslistával zárul.

    Magyarországnak meghallgatására az Emberi Jogi Bizottság előtt 2018 tavaszán kerül sor. A kormány már korábban elkészítette válaszait a neki megküldött kérdésekre: többek között arra, hogy milyen intézkedésekkel lép fel a szexuális irányultság miatti hátrányos megkülönböztetés ellen a társadalomban és a közoktatásban, és hogyan segíti elő, hogy az LMBT emberek ellen irányuló hátrányos megkülönböztetés és zaklatás elkövetői megfelelő büntetést kapjanak. A kérdések kitértek a civil szervezetek elleni kormányzati fellépésre is.

    A kormány minderre érdemben annyit válaszolt, hogy a 2013-ban hatályba lépett Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli a közösség tagja elleni erőszakot és a közösség elleni uszítást, és a két tényállás nevesítetten tartalmazza a szexuális irányultságot és a nemi identitást mint a bűncselekmények lehetséges célcsoportját, illetve hogy a civil szervezetek korábbi vizsgálata jogszerű volt.

    Jelentésünkben, amelyet a Magyar LMBT Szövetség a Transvanilla Transznemű Egyesület, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület közreműködésével állított össze, kitérünk az LMBTQI emberek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények és hatósági kezelésük kérdéskörére, a munkahelyi és iskolai hátrányos megkülönböztetésre, az azonos nemű szülők és gyermekeik helyzetére, a transz emberek jogaira, valamint a civil szervezetek ellen irányuló politikai diskurzusra és intézkedésekre.  

    Letölthető mellékletek

  • Az interszex emberek jogai – nemzetközi ajánlások

    Az interszex emberek jogai csak az elmúlt években kerültek a nemzetközi intézmények fókuszába, amelyek az alábbi jelentéseket, állásfoglalásokat, ajánlásokat tették közzé. 

    Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) interszex emberekkel kapcsolatos jelentése

    Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2008 óta rendszeresen tesz közzé jelentéseket az LMBTI emberek jogi és társadalmi helyzetéről az Európai Unióban. Az országjelentésekre épülő adatgyűjtés 2014-ben újdonságként már az interszex emberek helyzetére is kitért, 2015 áprilisában az FRA egy kifejezetten erre a kérdésre összpontosító jelentést tett közzé The fundamental rights situation of intersex people címmel. A jelentés egy nem-semleges harmadik opció bevezetését javasolja a férfi-nő megjelölés mellett a személyazonosító dokumentumokban. A jelentés emellett az interszex gyermekeken beleegyezés nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek beszüntetését javasolja a tagállamoknak.

    Az Európa Tanács emberi jogi biztosának interszex emberekkel kapcsolatos jelentése

    Az FRA-hoz hasonlóan az Európa Tanács emberi jogi biztosa is jelentést tett közzé 2015 áprilisában az interszex emberek emberi jogainak érvényesüléséről Human rights and intersex people címmel. A jelentés nyolc ajánlást fogalmaz meg a tagállamoknak, amelyben többek között az interszex gyermekeken beleegyezés nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek beszüntetését és az anyakönyvi eljárások rugalmassá tételét javasolja. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy egy új védett tulajdonság bevezetése vagy a „nem” mint védett tulajdonság megfelelő értelmezése révén biztosítani kell, hogy az egyenlő bánásmódra és a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokat az interszex emberekre is alkalmazzák.

    Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének interszex emberekkel kapcsolatos határozata

    Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése már 2013-ban foglalkozott az interszex gyermekek helyzetével: a gyermekek fizikai integritásáról szóló határozat felszólítja a tagállamokat az interszex gyermekekkel kapcsolatos kutatások folytatására és az interszex gyermeket családjainak nyújtandó támogatásra. 2017 októberében a Közgyűlés egy önálló határozatat is elfogadott Promoting the human rights of and eliminating discrimination against intersex people címmel. A határozat felszólítja a tagállamokat, hogy tiltsák be az egészségügyileg indokolatlan, ún. „normalizáló” műtéteket; növeljék az interszex emberek számára elérhető egészségügyi ellátások színvonalát és előrhetőségét; biztosítsanak rugalmasságot az anyakönyvi eljárások során; tegyék választhatóvá a nemre vonatkozó információ feltüntetését a születési anyakönyvben és a személyazonosító iratokban; valamint biztosítsanak pszichoszociális támogatást az interszex embereknek és családjuknak. 

    Az ENSZ szerveinek közös állásfoglalása a kényszersterilizálásról

    Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala, az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége (UN Women), a Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS), az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világegészségügyi Szervezet (WHO) 2014-ben Eliminating forced, coercive and otherwise involuntary sterilization címmel közös állásfoglalásban álltak ki a kényszersterilizálás ellen. A dokumentum kényszersterilizálásnak tekinti az interszex gyermekeken, beleegyezésük nélkül végzett ún. „normalizáló” műtéteket; felszólította az egészségügyi szolgáltatókat, hogy halasszák el ezen műtétek elvégzését mindaddig, amíg az érintettek saját maguk nem tudnak azokról dönteni; és felhívta a figyelmet az interszex gyermekek és szüleik számára elérhető pszichoszociális támogatás és önsegítő csoportok fontosságára. 

  • Tizedik alkalommal ülésezett az LMBT munkacsoport

    2013-as létrehozása óta tizedik alkalommal ülésezett 2017. június 30-án a Kormány által létrehozott Emberi Jogi Kerekasztal LMBT Emberek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportja. A napirenden a UPR ajánlások, a gyermeket nevelő párok helyzete és a Budapest Pride voltak.

    A Kormány 2012 februárjában hozta létre az emberi jogok területén feladatkörrel rendelkező minisztériumok képviselőiből az Emberi Jogi Munkacsoportot, illetve az emellett civil tanácsadó testületként működő Emberi Jogi Kerekasztalt. A Kerekasztal tagjai tematikus munkacsoportokba szerveződve vitatják meg, illetve tesznek javaslatot a kormányzat számára az emberi jogi helyzet javítása érdekében. Szövetségünk három munkacsoport munkájába is bekapcsolódott, részt veszünk a LMBT emberek, a nők és a gyermekek jogaival foglalkozó munkacsoportban.

    A 2017. június 30-i ülésen három téma került napirendre: 2016 folyamán zajlott Magyarország második Egyetemes Időszakos Felülvizsgálata az ENSZ-ben, amelynek keretében számos, az LMBT emberek szempontjából is releváns ajánlást kapott a magyar Kormány. Szövetségünk részletes javaslatcsomagot készített a Kormány által elfogadott ajánlások végrehajtása érdekében szükséges lépésekről. Az ülésen a Kormány vállalta, hogy az illetékes állami szervek valamennyi ajánlási pontot írásban véleményezik.

    A második napirendi pont tagszervezetünk, a Háttér Társaság gyermekvállalással kapcsolatos kutatásának ismertetése volt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kutatást érdekesnek tartotta, ugyanakkor kifogásolta, hogy az nem reprezentatív. Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának (AJBH) munkatársa a jelentést kifejezetten hasznosnak ítélte, amely segíti a Hivatal jelenleg futó vizsgálatát az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségei kapcsán.

    A harmadik napirendi pont a Budapest Pride volt, különösen annak biztosítása és kormányzati kommunikációja. A Budapest Pride képviselő elmondta: kordon nélküli felvonulást szeretnének, és jó lenne, ha a Kormány pozitív kommunikációval segítené az eseményt. A biztosítás kapcsán a BRFK képviselője jelezte, hogy a kordonozás szükségességét csak az utolsó pillanatban fogják tudni eldönteni, amikorra információval rendelkeznek az esetleges ellentüntetésekről. Az AJBH munkatárs jelezte, hogy az ombudsman már 2009-es jelentésében is kitért a teljes kordonozás véleménnyilvánítási szabadságot korlátozó vetületére. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kormányzati kommunikáció kapcsán kifejtette: álláspontjuk szerint a Pride-ot támogató közlemény kiadása indulatokat gerjesztene, amely nem szolgálja felvonulók biztonságát. A Háttér Társaság képviselője felhívta a figyelmet, hogy a rendőrségnek fontos lenne kommunikálni, hogy a Pride résztvevők elleni erőszakos támadások bűncselekmények, amely ellen a rendőrség fel fog lépni.

    Az egyebek napirendi pont keretében a Belügyminisztérium képviselője jelezte, hogy a Háttér Társaság Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai (ENyÜBS) rendszerben szereplő családjogi kategóriák kapcsán tett javaslatát megvizsgálták, és azt a 2018-ban induló új ENyÜBS rendszerben érvényre is juttatják.

  • Magyar leszbikus és transz nők jogai az ENSZ napirendjén

    Magyar leszbikus és transz nők jogai az ENSZ napirendjén

    2017. június 9-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a nők magyarországi helyzetével foglalkozó jelentést tárgyalt. A vitában az ILGA révén Szövetségünk is részt vett.

    Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2010-ben hozta létre a jogszabályokban és a gyakorlatban előforduló nők elleni diszkrimináció feltárásával foglalkozó munkacsoportot. A Munkacsoport feladata, hogy a tagállamokkal, az ENSZ különböző szerveivel és a civil szervezetekkel együttműködésben bezonosítsa a jogszabályok, valamint a mindennapi gyakorlati szintjén jelentkező nők elleni diszkriminációt, és az ezek megszüntetésére vonatkozó jó gyakorlatokat. 

    A Munkacsoport tagjai Magyarországra 2016 májusában látogattak első alkalommal. A tíznapos látogatás során számos állami szervvel és civil szervezettel is találkoztak. A látogatásról egy részletes, 23 oldalas jelentést készítettek. A jelentés kitér többek között az azonos nemű családok jogait csorbító alaptörvénymódosításra, az LMBTI civilszervezeteket érő kormányzati zaklatásra, a politikusok és kormányitisztviselők homofób és transzfób megjegyzéseire. 

    A jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2017. június 9-i ülésén vitatta meg. Az ülésen az ENSZ-nél akkreditált civilszervezetek is felszólalhattak. A Magyar LMBT Szövetség, a Transvanilla Transznemű Egyesület, a COC Nederland és az ILGA álláspontját az ILGA képviselője ismertette. A beszédben a jelentésben foglaltakon kívül felhívtuk a figyelmet a leszbikus, biszexuális és transz nőket érő munkahelyi diszkriminációra, a nem jogi elismerésére vonatkozó jogszabály hiányára, a nemi megerősítő beavatkozások alacson TB-támogatására és a mesterséges megtermékenyítés diszkriminatív szabályozására is. A jelentés vitájának felvétele itt érhető el.

  • Megerősítette az ENSZ Közgyűlés az LMBTI jelentéstevő mandátumát

    Magyarország is megszavazta az ENSZ-ben a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetést vizsgáló független szakértő kinevezését. 

    Mint ahogy arról néhány hónapja beszámoltunk, 2016. szeptember 30-án az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kinevezte az első olyan független szakértőt (jelentéstevőt), akinek a feladata a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetés vizsgálata. 

    Az Emberi Jogi Tanács döntését követően azonban országok egy csoportja a döntés felfüggesztését szerette volna elérni az ENSZ Közgyűlésében. Konzervatív civil szervezetek még online aláírásgyűjtést is kezdeményeztek a „homoszexuális hatóság” felállítása ellen. 

    Az LMBT emberek jogai iránt elkötelezett civil szervezetek sem maradtak azonban szótlan: több mint 800 civil szervezet – köztük Szövetségünk – követelte a Tanács döntésének tiszteletben tartását.

    A végső szavazásra 2016. november 20-án került sor: 84 tagállam (köztük Magyarország) támogatta, 77 ellenezte a döntés megerősítését, 17 pedig tartózkodott, ezzel sikerült érvényt szerezni az Emberi Jogi Tanács döntésének. 

    A jelentéstevő feladata, hogy értékelje a meglevő nemzetközi emberi jogi eszközök gyakorlati érvényesülését, hogy azonosítsa a jó gyakorlatokat és a hiányosságokat a jogvédelem területén, és hogy párbeszédet folytasson államokkal és más szervezetekkel, valamint éves jelentést állítson össze az LMBT emberek jogairól a világ országaiban. 

    A pozíciót három évre a thai Vitit Muntarbhorn, a bangkoki Chulalongkorn Egyetem nemzetközijog-tanára fogja betöltebi. Muntarbhorn a Yogyakarta alapelveket kidolgozó bizottság társelnöke volt.

  • Kinevezték az ENSZ első LMBTI jelentéstevőjét

    Szövetségünk is lobbizott azért, hogy az ENSZ-ben létrejöjjön az új pozíció, amelyet mostantól három évig Vitit Muntarbhorn bangkoki professzor fog betölteni.

    2016. szeptember 30-án az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kinevezte az első olyan független szakértőt (jelentéstevőt), akinek a feladata a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetés vizsgálata. 

    A pozíciót a thai Vitit Muntarbhorn, a bangkoki Chulalongkorn Egyetem nemzetközijog-tanára tölti be. Muntarbhorn a Yogyakarta alapelveket kidolgozó bizottság társelnöke volt.

    A jelentéstevői pozíciót, amelynek létrehozásáért az LMBT Szövetség is lobbizott, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának júliusi határozata hozta létre: a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetést elítélő határozatot 23 ország képviselője támogatta, míg 18 ellene szavazott és 6 tartózkodott.

    A jelentéstevő feladata, hogy értékelje a meglevő nemzetközi emberi jogi eszközök gyakorlati érvényesülését, hogy azonosítsa a jó gyakorlatokat és a hiányosságokat a jogvédelem területén, és hogy párbeszédet folytasson államokkal és más szervezetekkel, valamint éves jelentést állítson össze az LMBT emberek jogairól a világ országaiban.

    A jelentéstevő pozíciójának létrehozásáról szóló határozat az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának egy korábbi, 2014. szeptember 26-án kelt határozatán alapul, amely megerősítette, hogy az LMBT jogok emberi jogok. A határozat-tervezetet Brazília, Chile, Uruguay és további 42 támogatója terjesztette elő, és a Bizottság meggyőző többséggel fogadta el: 25 állam képviselője támogatta, 14 ellenezte és 7 tartózkodott.

  • Támogatja-e a Kormány az LMBT diákok védelmét?

    Támogatja-e a Kormány az LMBT diákok védelmét?

    Támogatja-e a Kormány az LMBT diákok védelmét?

    Júliusban levélben kerestük meg az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságát és az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy támogassák a magyar kormány csatlakozását a „Befogadó és méltányos oktatást minden tanulónak hátrányos megkülönböztetéstől és erőszaktól mentesen” című UNESCO-nyilatkozathoz.

    2016. május 18-án az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) Párizsban 18 ország részvételével kormányközi találkozót szervezett „Az oktatási szektor válaszai a szexuális irányultságon és nemi identitáson vagy nemi önkifejezésen alapuló erőszakra” címmel. A résztvevők egy nyilatkozatot fogadtak el, amelyben az egyes országok oktatásért felelős miniszterei konkrét lépésekre tesznek ígéretet az oktatási intézményekben előforduló hátrányos megkülönböztetés és erőszak kezelésére és megelőzésére; ennek címe: „Befogadó és méltányos oktatást minden tanulónak hátrányos megkülönböztetéstől és erőszaktól mentesen”. A nyilatkozathoz 2016. július végéig várják további kormányok csatlakozását.

    A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) diákokat érő iskolai erőszak világszerte súlyos problémát jelent. Az UNESCO a közelmúltban jelentést tett közzé az LMBTI diákok elleni iskolai homofób és transzfób erőszakról. A jelentés szerint a szexuális irányultságon és a nemi identitáson vagy önkifejezésen alapuló erőszak gyakrabban fordul elő iskolai környezetben, mint az érintettek otthonában vagy tágabb közösségében. Az erőszak áldozatai körében megnövekszik az iskolai hiányzás, a tanulmányi eredmények romlása, az iskolai programok elkerülése és a korai iskolaelhagyás.

    A fenti nyilatkozathoz, amelynek aláírói elkötelezik magukat annak biztosítása mellett, hogy az iskolák a gyerekek és a fiatalok számára az erőszaktól és a fenyegetettségtől mentes tanulást lehetővé tevő, biztonságos terek legyenek, információink szerint idáig 25 ország csatlakozott, közülük 14 európai ország – Magyarország azonban még nincs közöttük.

    A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) embereket érő iskolai diszkrimináció és erőszak Magyarországon is súlyos problémát jelent. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2012-es kutatása szerint (n=2267) a magyar LMBT válaszadók 24%-át érte a kutatást megelőző 12 hónapban hátrányos megkülönböztetés iskolai / egyetemi alkalmazott részéről. 60%-uk számolt be a személyüket, 90% a társaikat érő, szexuális irányultsággal vagy nemi identitással kapcsolatos negatív megjegyzésekről vagy viselkedésről iskolai környezetben. Az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér Társaság 2010-es kutatása (n=1991) szerint a tanárok mindössze az esetek 18%-ban léptek fel a homofób és/vagy transzfób zaklatók ellen; 59%-uk semmit sem tett, 17%-uk pedig kifejezetten a zaklató mellé állt. Az Együtt az iskolai zaklatás elleni koalíció (Háttér Társaság, Romaversitas, Társaság a Szabadságjogokért, Tett és Védelem Alapítvány) 2015-ben 331 középiskola részvételével zajlott kutatása szerint csak az iskolák töredékében (15 iskolában) van kidolgozott eljárásrend a zaklatásos esetek kezelésére.

    Levelünkben arra kértük Dr. Réthelyi Miklóst, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnökét, illetve Balog Zoltán minisztert (EMMI), hogy kezdeményezzék a Kormány csatlakozását a nyilatkozathoz, az oktatási kormányzat pedig aktívan lépjen fel a homofób és transzfób iskolai légkör felszámolása érdekében.

    Július 12-én kelt levelében Dr. Réthelyi Miklós arról tájékoztatta szervezetünket, hogy a cselekvési javaslathoz aláíróként való csatlakozást az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága kezdeményezte az EMMI-n belül, a hivatalos magyar álláspont kialakítása folyamatban van, annak eredményéről értesítést kapunk.

  • A UPR ajánlások elfogadására kértük a kormányt

    A UPR ajánlások elfogadására kértük a kormányt

    A UPR ajánlások elfogadására kértük a kormányt

    Trócsányi László igazságügy miniszternek írott levelünkben szólítottuk fel a kormányt, hogy fogadja el az ENSZ egyetemes időszakos felülvizsgálata keretében kapott, az LMBTQI emberek jogainak biztosítása szempontjából releváns ajánlásokat.

    Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa négyévente minden tagállam emberi jogi teljesítményét megvizsgálja az ún. egyetemes időszakos felülvizsgálat (universal periodic review, UPR) keretében. Magyarország az idei évben került sorra, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2016. május 4-i ülésén tekintette át a magyar emberi jogi helyzetet. A kormány által első ízben készített olyan országjelentést a Tanács részére, amelyben az LMBT emberek jogaival is külön foglalkozott. Szövetségünk más LMBTQI szervezetekkel összefogva ugyanakkor részletes árnyékjelentést készített, hogy az ENSZ az LMBTQI emberek valós helyzetével is megismerkedjen. 

    Fáradozásaink nem voltak hiábavalóak, több tagállam is tett fel a kormánynak kemény kérdéseket az LMBTQI emberek jogainak érvényesítése kapcsán, és az ország számára megfogalmazott 221 ajánlás közül hat nevesítetten is foglalkozik az LMBTQI emberekkel, illetve a szexuális irányultságon és/vagy nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetéssel. Emellett számos ajánlás foglalkozik az LMBTQI emberek szempontjából is releváns témákkal, így pl. a családfogalom kiterjesztésével; a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépéssel; az emberi jogi keretrendszer fejlesztésével; illetve a diszkrimináció valamennyi formája elleni fellépés megerősítésével.

    A magyar kormánynak most szeptemberig van ideje, hogy nyilatkozzon: az ajánlások közül melyeket fogadja el. A döntést megkönnyítendő Szövetségünk a Háttér Társasággal, a Labrisz Leszbikus Egyesülettel és a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal együttműködésben levelet írt a UPR delegációt vezető igazságügyminiszternek, amelyben az LMBTQI emberek jogainak biztosítása szempontjából releváns ajánlások elfogadását javasoltuk.

    Letölthető mellékletek

  • Az ENSZ különleges jelentéstevőjével találkoztunk

    Az ENSZ különleges jelentéstevőjével találkoztunk

    Az ENSZ különleges jelentéstevőjével találkoztunk

    Michel Forsttal, az ENSZ  emberi jogi jogvédők védők helyzetével foglalkozó különleges jelentéstevőjével találkoztak hazai LMBT szervezetek, köztük Szövetségünk, 2016. február 10-én. 

    Az Egyesült Nemzetek Szervezete az emberi jogok érvényesülését számos különleges jelentéstevővel biztosítja, akiknek feladata, hogy feltárják és dokumentálják az emberi jogok megsértését a világ országaiban. Jelenleg 37 ilyen különleges jelentéstevő működik, közülük egy az emberi jogi jogvédők helyzetével foglalkozik. A pozíciót 2014 óta Michel Forst francia emberi jogi szakember tölti be. 

    A különleges jelentéstevő 2016. február 8 és 16. között Magyarországon tart helyszíni vizsgálatot. Ennek keretében minisztériumi tisztviselőkkel, az emberi jogi intézmények képviselőivel és civil jogvédőkkel is találkozik. A 2016. február 10-én tartott egyik találkozó fókuszában az LMBT jogvédők munkája volt. A találkozón a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar LMBT Szövetség és a Transvanilla Transznemű Egyesület képviselői vettek részt. 

    A beszélgetésen a résztvevők megosztották a jelentéstevővel a civil szervezetek bírósági nyilvántartása és közhasznú státusza körüli anomáliákat, a civil szervezeteket ért kormányzati támadásokat, a finanszírozási nehézségeket, valamint a Budapest Pride betiltása és biztosítása körüli problémákat. 

  • A Gyermekjogi Civil Koalíció évzáró ülése

    A Gyermekjogi Civil Koalíció évzáró ülése

    A Gyermekjogi Civil Koalíció évzáró ülése

    December 16-án tartotta évzáró ülését a Gyermekjogi Civil Koalíció, amelynek a Magyar LMBT Szövetség is tagja. Az ülésen áttekintettük az első év eredményeit, és szó volt a jövő évi tervekről is.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció az UNICEF Magyarország kezdeményezésére megalakult szakmai fórum, célja a párbeszéd és az aktív együttműködés előmozdítása a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakértők között, valamint a gyermekjogokkal kapcsolatos egységes fogalomrendszer kidolgozása, továbbá az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által Magyarország számára megfogalmazott ajánlások végrehajtásának és az ENSZ emberi jogi bizottságai számára küldendő következő jelentések előkészületeinek elősegítése. A koalícióhoz olyan a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakemberek csatlakoztak, amelyek illetve akik az ENSZ gyermekjogi egyezményének rendelkezéseivel összhangban végzik tevékenységüket, és aktív szerepet vállaltak a szakmai együttműködésben.

    A Koalíció 2015 februárjában jött létre több mint 20 szervezet és 10 szakértő részvételével. Az év során árnyékjelentést készítettünk az ENSZ időszakos egyetemes felülvizsgálat keretében a gyermekjogok magyarországi érvényesüléséről, és kiálltunk a büntetőeljárási törvény menekültválság kapcsán történt módosítása ellen, amely felülírta a fiatalkorúak speciális védelmét. 

    Szövetségünk átfogó anyagot készített a Koalíció számára az azonos nemű párokkal nevelkedő, illetve LMBTI gyermekek helyzetének javítása érdekében szükséges lépésekről. A szakmai anyag elkészítésének apropóját az adta, hogy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága, amely a gyermekek jogairól szóló egyezményben foglaltak teljesítésének felülvizsgálatát végzi, 2014. szeptember 19-én fogadta el a Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentésre vonatkozó záró észrevételeket. Ez azt tartalmazza, hogy a Bizottság sürgeti Magyarországot, hogy tartassa be a különböző módokon marginalizált és hátrányos helyzetű, pl. azonos nemű szülőkkel élő vagy LMBTI gyermekekkel szembeni diszkriminációt tiltó törvényeit, valamint tegyen intézkedéseket a közvélemény egyenlőséggel és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos tájékoztatása és iskolai programjainak bővítése érdekében. Az évzáró ülésen ezen dokumentum főbb javaslatait is ismertettük. 

    A Koalíció munkájának különböző területeit lefedő munkacsoportok felállása is megkezdődött. 2016-ban is folytatjuk az együttműködést a részvevő gyermekjogi civil szervezetekkel és szakemberekkel.