Kategória: Gyermekvállalás

  • Civil szervezetek együtt állnak ki a gyermekek jogáért, hogy családban nőhessenek fel

    Civil szervezetek együtt állnak ki a gyermekek jogáért, hogy családban nőhessenek fel

    Még több gyermek nő majd fel állami gondoskodásban és kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz a kormány nemrég benyújtott családellenes javaslatcsomagja miatt – ez ellen szólal fel 11 civil szervezet november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján.

    A kijárási tilalom kezdete előtti napon nyújtotta be Varga Judit igazságügyi miniszter azt a törvényjavaslat-csomagot, amelynek igazi vesztesei az örökbefogadásra váró gyermekek lesznek. Ők mind megérdemelnék, hogy szerető családban nőjenek fel, de a kormány ellehetetlenítené az egyedülállók – és velük együtt az élettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élők – örökbefogadásának lehetőségét, csökkentve ezzel az örökbefogadók számát. Az 11 aláíró civil szervezet arra szólítja fel az Országgyűlést, hogy a gyermekek érdekeit helyezze előtérbe, és utasítsa el a törvényjavaslatot.

    Az állam nem jó szülő. A nevelőintézetekben sajnos nem ritka a súlyos gyermekbántalmazás: hiába tárt fel az ombudsman a gödi, kalocsai, zalaegerszegi és esztergomi gyermekotthonokban is fizikai és lelki bántalmazást, kínzást, illetve erőszakot, ezt mégsem követte változás. Szakértők szerint egy nevelőintézet még akkor sem tudja megadni a gyermekek fejlődéséhez szükséges figyelmet és érzelmi biztonságot, ha nem történnek ott olyan bűncselekmények, mint az előbb említett négy intézetben. Ezért minden gyermek érdeke az, hogy ne nevelőintézetben, hanem családban vagy közösségi gondozásban nőjön fel, ami megegyezik az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is. 

    Korábban szakmai szervezetek határoztak arról, hogy ki válhat örökbefogadó szülővé, pszichológiai és környezeti vizsgálatok után. Engedélyező határozat után a leendő örökbefogadó szülőknek egy tanfolyamon is részt kellett venniük. Azonban tavasszal a kormány az eddig kötelező tanfolyamot ajánlottá tette “az örökbefogadások elősegítése” érdekében, több gyermekjogi szervezet egyöntetű tiltakozása ellenére. Fél évvel azután, hogy ezt a szakmailag megalapozatlan javaslatot elfogadta, a kormány pont az ellenkező célért lép fel, hogy a jövőbeni örökbefogadásokat tovább nehezítse és hozzáférhetetlenné tegye. Októberben már tovább szigorították az egyedülálló szülők örökbefogadását: csak akkor ajánlhatnak ki egy gyermeket egyedülálló szülőhöz, ha sem a megyei, sem az országos listán nem találtak házaspárt, aki fogadná. Már ez a döntés is szembemegy a gyermekvédelem és az alapvető jogok biztosa álláspontjával, amely szerint a gyermek lakóhelyen, de legalább megyén belül maradása elsőbbséget kellene, hogy élvezzen a házaspároknál való elhelyezéssel szemben. Amellett, hogy a jogszabály megnyújtja az eljárást és késlelteti az örökbefogadást, azt is figyelmen kívül hagyja, hogy egyedülálló vagy nem házastársi kapcsolatban élő személyek is szerető otthon tudnak gyermekük számára biztosítani. Kimondottan károsnak és gyermekjogi szempontból is aggályosnak tartjuk, hogy a döntést az egyedülálló örökbefogadók esetében kivenné a kormány a szakértők kezéből és egy politikus, Novák Katalin családokért felelős miniszterre bízná.

    Az elmúlt évek politikai retorikája és kormánypárti vezető politikusok homofób megszólalásai alapján kétségtelen, hogy a javaslatcsomag hátterében a szivárványcsaládokkal szembeni előítéletek állnak. Olyan sztereotípiák, amelyeket a szakma tételesen utasít el: egyetlen tudományosan megalapozott és elismert kutatás sem támasztja alá, hogy az azonos nemű szülők gyermekei bármilyen szempontból hátrányo­sabb helyzetben lennének, mint a heteroszexuális párok gyermekei. Erre a tényre hívja fel a figyelmet a Háttér Társaság és a szivárványcsaládok közösségének új kampánya is. 

    Ma Magyarországon rengeteg gyermek marad állami gondoskodásban vagy kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz. Olyan gyermekek, akiket magyar párok vagy egyedülállók is szívesen felnevelnének, de nem tehetik. A Háttér Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia kutatásai szerint a meleg és leszbikus párok ugyanis sokkal nagyobb arányban fogadnának örökbe olyan gyermekeket, akiket a heteroszexuális párok inkább nem választanak. Például három évnél idősebbeket, vagy olyan gyermekeket, akiknek valamilyen hátrányosnak ítélt tulajdonságuk van. Ráadásul miközben sok más országban arra törekszik a jogalkotó, hogy minden gyermek családban nőhessen fel, Magyarországon folyamatosan szűkítik ennek a lehetőségét – a gyermekek szempontjait másodlagosnak ítélve.

    A javaslat-csomag – az örökbefogadás aránytalan megnehezítésén túl – a transz és interszex gyermekek jogait is tovább csorbítaná. Az Országgyűlés tavasszal már elfogadta a transz és interszex emberek nemének jogi elismerését betiltó törvényt, amely arra kényszeríti az érintetteket, hogy identitásuknak és/vagy megjelenésüknek meg nem felelő iratokkal éljék mindennapi életüket, most az Alaptörvénybe foglalnák a transz emberek megbélyegzését.

    A család az család, a gyermek az gyermek, és minden gyermeket azonos jogok kell hogy megillessenek. Ezt hangsúlyozta ma reggel az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa, Dunja Mijatovic, felszólítva a magyar országgyűlést, hogy halasszák el a javaslatokról történő szavazást. Az aláíró 11 civil szervezet, az Európa Tanács álláspontjával összhangban, felszólítja az országgyűlést, hogy ne fogadja el a javaslatcsomagot, amelynek elsődleges kárvallottjai a magyar gyermekek lesznek.
     

    Aláírók:

    Amnesty International Magyarország
    Budapest Pride
    Háttér Társaság
    Labrisz Leszbikus Egyesület
    LMBTQ gyermekek szülei és támogatói
    Magyar Aszexuális Közösség
    Magyar Helsinki Bizottság
    Magyar LMBT Szövetség
    Prizma Közösség
    qLit – Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület
    Társaság a Szabadságjogokért

  • Minden gyermek egyenlő

    Minden gyermek egyenlő

    Gyermekjogi szervezetek és szakértők reagálása Kövér László nyilatkozatára

    A Gyermekjogi Civil Koalíció tagjaiként felhívjuk minden nyilvánosság előtt megszólaló közszereplő figyelmét, hogy vélt vagy valós szexuális irányultságától vagy nemi identitásától függetlenül minden gyermeknek joga van a biztonságos és egészséges, diszkriminációtól mentes gyermekkorhoz, és az ezt biztosító egyenlő bánásmódhoz. Ez minden gyermekre vonatkozik, függetlenül a maga vagy szülei szexuális irányultságától vagy nemi identitásától.

    Az idén 30 éves, Magyarországon is hatályos Gyermekjogi egyezmény és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egyértelműen kimondja, hogy az emberi jogok egyetemesek. A Magyar Alaptörvény is kimondja, hogy az EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Legyen szó gyermekről vagy felnőttről, egyetlen embert sem lehet bántalmazni, diszkriminálni, társadalmilag kirekeszteni. Ismételten kérjük, hogy a nyilvánosságot a közszereplők a törvényeknek megfelelően az egyenlő bánásmód, az elfogadás és a szolidaritás előmozdítására használják.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció 2015 februárjában azért jött létre, hogy szakmai fórumot teremtsen és elősegítse a párbeszédet és aktív együttműködést a gyermekjogi és gyermekvédelmi civil szervezetek között.  

    Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
    Igazgyöngy Alapítvány
    Család, Gyermek,Ifjúság Közhasznú Alapítvány
    Gyerekesély Közhasznú Egyesület
    Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
    Magyar LMBT Szövetség
    Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért
    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
    Rosa Parks Alapítvány
    Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
    Európai Roma Jogok Központja
    Menedék Egyesület
    Társaság a Szabadságjogokért
    Európai Szülők Magyarországi Egyesülete
    valamint Bíró Dalma, dr. Lux Ágnes, dr. Révész Magda, Cserey Miklós és Tausz Katalin szakértők

  • Kövér László családellenes kijelentései minden örökbefogadó szülőt sértenek

    Kövér László családellenes kijelentései minden örökbefogadó szülőt sértenek

    Sajtóhírek szerint Kövér László egy zuglói fórumán sértő, tudatlan és családellenes kijelentéseket tett. A Magyar LMBT Szövetség, a Magyarországon működő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű szervezeteket összefogó ernyőszervezet, a következőket reagálja:

    1. Mindenkinek joga van családban felnőni és családot alapítani. Joguk van családban élni azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs módjuk a vérszerinti szüleikkel élni, és joguk van a családalapításhoz azoknak, akik bármilyen okból nem tudnak, vagy nem akarnak vérszerinti gyereket vállalni. A gyerekvállalást a pedofíliához hasonlítani nem csak az LMBTQI szülőket, hanem minden örökbefogadó szülőt sért.
    2. Nagyon veszélyes, ha valaki nem tud vagy nem akar különbséget tenni a szülővé válás iránti vágy és a pedofília között. A szülővé válás iránti vágy azt célozza, hogy biztonságos, jó, és szeretetteljes környezetet adjunk gyermekeinknek. A pedofília éppen ellenkezőleg, a gyermek kiszolgáltatottságát használja ki a felnőtt beteges vágyainak kiélése érdekében. Kövér László a pedofilok bűneit relativizálja azzal, hogy a kettő közé egyenlőségjelet tesz.
    3. Szemben Kövér Lászlóval mi azt valljuk, hogy a pedofilok nem csak a Jóistennek tartoznak elszámolással, hanem elsősorban az áldozataiknak és a társadalom egészének is. Éppen ezért a pedofil bűncselekményeket a törvény legnagyobb szigorával kell büntetni, attól függetlenül, hogy az elkövető milyen vallású. Pedofília és pedífilia között nincs különbség.
    4. Azt reméltük, hogy elmúltak már azok az idők, amikor a hatalmasok szemrebbenés nélkül érveltek amellett, hogy nem minden ember egyenrangú. Köszönjük Kövér Lászlónak, hogy ismét figyelmeztet, hogy sosem szabad hátradőlnie azoknak, akik abban hisznek, hogy minden ember egyenlő.
    5. Sajnáljuk, hogy Kövér László nem tud különbség tenni aközött, hogy valaki férfi vagy nő, illetve aközött, hogy valaki férfiakhoz vagy nőkhöz vonzódik. Szívesen küldünk felvilágosító anyagot erről, sőt szívesen látjuk egy ebben a témában tartott képzésünkön is.
  • Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának

    Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának

    Hazai LMBTQI szervezetek Szövetségünk koordinálásával jelentést készítettek a magyar LMBTQI helyzetről az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának.

    Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága rendszeresen felülvizsgálja, hogyan felelnek meg a tagállamok jogszabályai és intézkedései a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának. A vizsgálat keretében az államok országjelentést készítenek, amelyhez a civil szervezetek árnyékjelentéseket adhatnak le. A Bizottság azután személyesen meghallgatja a tagállamok képviselőit, és ütközteti az állami álláspontot a civillel. A felülvizsgálat egy ajánláslistával zárul.

    Magyarországnak meghallgatására az Emberi Jogi Bizottság előtt 2018 tavaszán kerül sor. A kormány már korábban elkészítette válaszait a neki megküldött kérdésekre: többek között arra, hogy milyen intézkedésekkel lép fel a szexuális irányultság miatti hátrányos megkülönböztetés ellen a társadalomban és a közoktatásban, és hogyan segíti elő, hogy az LMBT emberek ellen irányuló hátrányos megkülönböztetés és zaklatás elkövetői megfelelő büntetést kapjanak. A kérdések kitértek a civil szervezetek elleni kormányzati fellépésre is.

    A kormány minderre érdemben annyit válaszolt, hogy a 2013-ban hatályba lépett Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli a közösség tagja elleni erőszakot és a közösség elleni uszítást, és a két tényállás nevesítetten tartalmazza a szexuális irányultságot és a nemi identitást mint a bűncselekmények lehetséges célcsoportját, illetve hogy a civil szervezetek korábbi vizsgálata jogszerű volt.

    Jelentésünkben, amelyet a Magyar LMBT Szövetség a Transvanilla Transznemű Egyesület, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület közreműködésével állított össze, kitérünk az LMBTQI emberek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények és hatósági kezelésük kérdéskörére, a munkahelyi és iskolai hátrányos megkülönböztetésre, az azonos nemű szülők és gyermekeik helyzetére, a transz emberek jogaira, valamint a civil szervezetek ellen irányuló politikai diskurzusra és intézkedésekre.  

    Letölthető mellékletek

  • A gyermek az első, nem az örökbefogadók szexuális irányultsága

    A Gyermekjogi Civil Koalíció tagjaiként azon álláspontunknak adunk hangot, hogy az örökbefogadásról szóló döntések meghozatala során az örökbefogadásra váró gyermek legfőbb érdekének megfelelően kell eljárni, ezt pedig az szolgálja legjobban, ha a hatóságok az érintett gyermek szükségleteit és alapvető jogait szem előtt tartva csak az örökbefogadásra való alkalmasságot vizsgálják, és nem diszkriminálnak az örökbefogadó szülők között szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk alapján.

    Szervezeteink megdöbbenéssel értesültek róla, hogy 2016 tavaszán egy jól indult örökbefogadási eljárás szakadt meg azért, mert a hatóságok – felülírva a szakemberek korábbi döntését, mely szerint az örökbefogadásra jelentkező nő és élettársa alkalmasak a gyermek örökbefogadására – visszaléptek az örökbefogadás jóváhagyásától, felmérhetetlen károkat okozva ezzel az örökbefogadásra váró, új szüleihez már kötődő gyermeknek.

    Az alapvető jogok biztosa 2017. november 20-án hozta nyilvánosságra az ügyhöz kapcsolódó átfogó vizsgálata alapján készült jelentését. A jelentés az üggyel kapcsolatban feltárt tények alapján egyebek között megállapítja, hogy az eljáró gyámhatóságok eljárása hatásában alkalmas volt arra, hogy az érintett gyermeknek a védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozzon; hogy figyelmen kívül hagyta az érintett gyermek érdekeinek fokozott figyelembevételére vonatkozó eljárási alapelvet; továbbá az eljárás során nem érvényesült a gyermek legjobb érdekét figyelembe vevő eljárás követelménye sem; hogy a gyámhatósági eljárás és döntés összességében alkalmas volt arra, hogy a panaszos szexuális irányultságán mint védett tulajdonságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközzön; hogy a tényleges családi kapcsolatok azonos szintű védelmet érdemelnek a szülő-gyermek kapcsolaton vagy házasságon alapuló családdal; és hogy az örökbefogadásra irányuló eljárás középpontjában a gyermek, a gyermek családban való nevelkedésének joga, illetve a gyermek legjobb érdekének védelme áll.

    Támogatjuk tehát, hogy az azonos nemű párjukkal élő, a Tegyesz, az alkalmasságot vizsgáló pszichológus és a Gyámhatóság egyetértésével örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánított örökbefogadni szándékozókat ne érje hátrányos megkülönböztetés a többi hasonló helyzetben levő örökbefogadni szándékozóhoz képest,

    • mert az örökbefogadásra váró gyermekek legjobb érdeke az, hogy őket arra alkalmasnak talált, családjukba örömmel fogadó szülők neveljék;
    • mert minden olyan megkülönböztetés, amely nem a gyermek szükségletei szerint értékeli az örökbefogadni kívánó szülőket, hátrányos a gyermekre nézve;
    • mert tanulmányok sora bizonyítja, hogy az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek semmilyen hátrányt nem szenvednek a heteroszexuális szülők által nevelt gyermekekhez képest,
    • mert a megkülönböztetés tilalmát támogatja az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó gyakorlata is, és mindennek megfelelően egyre több európai országban nyílik meg az azonos nemű szülők előtt a közös örökbefogadás lehetősége is.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció részéről:

    Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 
    Európai Szülők Magyarországi Egyesülete
    European Roma Rights Centre
    Gyerekesély Közhasznú Egyesület
    Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
    Igazgyöngy Alapítvány
    Magyar LMBT Szövetség
    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
    Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak Munkabizottság
    Pressley Ridge Magyarország Alapítvány 
    valamint Bíró Dalma és dr. Lux Ágnes egyéni szakértők

  • Tizedik alkalommal ülésezett az LMBT munkacsoport

    2013-as létrehozása óta tizedik alkalommal ülésezett 2017. június 30-án a Kormány által létrehozott Emberi Jogi Kerekasztal LMBT Emberek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportja. A napirenden a UPR ajánlások, a gyermeket nevelő párok helyzete és a Budapest Pride voltak.

    A Kormány 2012 februárjában hozta létre az emberi jogok területén feladatkörrel rendelkező minisztériumok képviselőiből az Emberi Jogi Munkacsoportot, illetve az emellett civil tanácsadó testületként működő Emberi Jogi Kerekasztalt. A Kerekasztal tagjai tematikus munkacsoportokba szerveződve vitatják meg, illetve tesznek javaslatot a kormányzat számára az emberi jogi helyzet javítása érdekében. Szövetségünk három munkacsoport munkájába is bekapcsolódott, részt veszünk a LMBT emberek, a nők és a gyermekek jogaival foglalkozó munkacsoportban.

    A 2017. június 30-i ülésen három téma került napirendre: 2016 folyamán zajlott Magyarország második Egyetemes Időszakos Felülvizsgálata az ENSZ-ben, amelynek keretében számos, az LMBT emberek szempontjából is releváns ajánlást kapott a magyar Kormány. Szövetségünk részletes javaslatcsomagot készített a Kormány által elfogadott ajánlások végrehajtása érdekében szükséges lépésekről. Az ülésen a Kormány vállalta, hogy az illetékes állami szervek valamennyi ajánlási pontot írásban véleményezik.

    A második napirendi pont tagszervezetünk, a Háttér Társaság gyermekvállalással kapcsolatos kutatásának ismertetése volt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kutatást érdekesnek tartotta, ugyanakkor kifogásolta, hogy az nem reprezentatív. Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának (AJBH) munkatársa a jelentést kifejezetten hasznosnak ítélte, amely segíti a Hivatal jelenleg futó vizsgálatát az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségei kapcsán.

    A harmadik napirendi pont a Budapest Pride volt, különösen annak biztosítása és kormányzati kommunikációja. A Budapest Pride képviselő elmondta: kordon nélküli felvonulást szeretnének, és jó lenne, ha a Kormány pozitív kommunikációval segítené az eseményt. A biztosítás kapcsán a BRFK képviselője jelezte, hogy a kordonozás szükségességét csak az utolsó pillanatban fogják tudni eldönteni, amikorra információval rendelkeznek az esetleges ellentüntetésekről. Az AJBH munkatárs jelezte, hogy az ombudsman már 2009-es jelentésében is kitért a teljes kordonozás véleménnyilvánítási szabadságot korlátozó vetületére. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kormányzati kommunikáció kapcsán kifejtette: álláspontjuk szerint a Pride-ot támogató közlemény kiadása indulatokat gerjesztene, amely nem szolgálja felvonulók biztonságát. A Háttér Társaság képviselője felhívta a figyelmet, hogy a rendőrségnek fontos lenne kommunikálni, hogy a Pride résztvevők elleni erőszakos támadások bűncselekmények, amely ellen a rendőrség fel fog lépni.

    Az egyebek napirendi pont keretében a Belügyminisztérium képviselője jelezte, hogy a Háttér Társaság Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai (ENyÜBS) rendszerben szereplő családjogi kategóriák kapcsán tett javaslatát megvizsgálták, és azt a 2018-ban induló új ENyÜBS rendszerben érvényre is juttatják.

  • Magyar leszbikus és transz nők jogai az ENSZ napirendjén

    Magyar leszbikus és transz nők jogai az ENSZ napirendjén

    2017. június 9-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a nők magyarországi helyzetével foglalkozó jelentést tárgyalt. A vitában az ILGA révén Szövetségünk is részt vett.

    Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2010-ben hozta létre a jogszabályokban és a gyakorlatban előforduló nők elleni diszkrimináció feltárásával foglalkozó munkacsoportot. A Munkacsoport feladata, hogy a tagállamokkal, az ENSZ különböző szerveivel és a civil szervezetekkel együttműködésben bezonosítsa a jogszabályok, valamint a mindennapi gyakorlati szintjén jelentkező nők elleni diszkriminációt, és az ezek megszüntetésére vonatkozó jó gyakorlatokat. 

    A Munkacsoport tagjai Magyarországra 2016 májusában látogattak első alkalommal. A tíznapos látogatás során számos állami szervvel és civil szervezettel is találkoztak. A látogatásról egy részletes, 23 oldalas jelentést készítettek. A jelentés kitér többek között az azonos nemű családok jogait csorbító alaptörvénymódosításra, az LMBTI civilszervezeteket érő kormányzati zaklatásra, a politikusok és kormányitisztviselők homofób és transzfób megjegyzéseire. 

    A jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2017. június 9-i ülésén vitatta meg. Az ülésen az ENSZ-nél akkreditált civilszervezetek is felszólalhattak. A Magyar LMBT Szövetség, a Transvanilla Transznemű Egyesület, a COC Nederland és az ILGA álláspontját az ILGA képviselője ismertette. A beszédben a jelentésben foglaltakon kívül felhívtuk a figyelmet a leszbikus, biszexuális és transz nőket érő munkahelyi diszkriminációra, a nem jogi elismerésére vonatkozó jogszabály hiányára, a nemi megerősítő beavatkozások alacson TB-támogatására és a mesterséges megtermékenyítés diszkriminatív szabályozására is. A jelentés vitájának felvétele itt érhető el.

  • „A mi családunk” alkotópályázat

    „A mi családunk” alkotópályázat

    “A MI CSALÁDUNK”
    címmel hirdet pályázatot a Magyar LMBT Szövetség

    Várjuk olyan alkotások (fénykép, film, blog, grafika, esszé, novella, vers, napló, szabad szöveg, plakát stb.) beküldését, amelyek középpontjában a szivárványcsaládok állnak: gyermeket nevelő vagy gyermeket vállalni tervező azonos nemű párok, egyedülálló szülők, társszülők…

    Beküldési cím: info@lmbtszovetseg.hu
    Határidő: 2017. január 15.

    A beküldött munkákat a szivárványcsaládok elfogadását, jogi egyenlőségük elérését célul tűző kampányunkhoz használjuk fel 2017 februárjában. Minden pályázót értesítünk, az általunk felhasználni kívánt tartalmakról január második felében egyeztetünk az alkotókkal.
  • Kiállunk az örökbefogadásért!

    Kiállunk az örökbefogadásért!

    Kiállunk az örökbefogadásért!

    Sajtóközleményben állt ki 11 civil szervezet az azonos nemű párok örökbefogadása mellett azt követően, hogy egy pécsi leszbikus pár örökbefogadását ellehetetlenítették a hatóságok. 

    2016. április 28-án egy pécsi leszbikus pártól megtagadták, hogy örökbe fogadhassanak egy másfél éves roma kislányt. A folyamatot felügyelő szakemberek korábban a legteljesebb mértékben alkalmasnak találták őket arra, hogy örökbefogadó szülők legyenek. Az örökbefogadást két héttel az után tagadták meg tőlük, hogy megkapták a határozatot: a gyereket hazavihetik, családként élhetnek vele együtt. A visszautasítást nem kísérte semmilyen szakmai indoklás.

    A kislány, akitől így elvették annak a lehetőségét, hogy otthonra találhasson azoknál az embereknél, akiket az ismerkedés és az örökbefogadásra készülés folyamatában megszeretett, többszörösen hátrányos helyzetű. Nem kellett az örökbefogadáskor előnyben részesített házaspároknak Baranya megyében – mert roma, mert az édesanyja szenvedélybeteg tüneteket mutatott a terhesség alatt, s mert idő előtt jött a világra. E pár viszont vállalta és akarta őt.

    Indoklás nélkül tagadták meg a leszbikus pár örökbefogadó szülőségre jelentkező tagjától a kislányt, s a kislánytól a szerető szülőket. Világos ugyanakkor, hogy két dolog motiválta azokat, akik végül megakadályozták, hogy ez a család létrejöjjön. Egyfelől: a homofóbia. Másfelől: a halmozottan hátrányos, roma gyerekek érdekeinek semmibe vétele. És e kettőnek a gyökere közös: az a hatalom, amelyik diszkriminál, amelyik nem tiszteli az állampolgárt, érzéketlen annak vágyaira és szükségleteire, ugyanakkor méltánytalanul s akár az emberi jogokat is semmibe véve avatkozik bele az általa másodrendűnek tekintett állampolgárok életébe. Jelen esetben: egy takarásban maradó minisztériumi döntnök gyereket nevelni vágyó nőket alázott porig a szexuális orientációjuk miatt, és súlyos lelki sérüléseket okozott egy roma kislánynak, akit eddig senki sem akart, s most sem élhet azokkal, akik viszont akarták őt.

    Kiállunk azért a Baranya megyei családért, amelynek létrejöttét megakadályozták! Követeljük, hogy Magyarországon a hivatalos örökbefogadási eljárást úgy alakítsák ki, hogy az minden örökbefogadásra váró gyerek érdekeit, beleértve a legnagyobb hátránnyal indulókét is, szem előtt tartsa, és ne vegye el tőlük egy jobb élet esélyét!

    Követeljük, hogy sem nyílt, sem burkolt homofóbia ne akadályozza az azonos nemű kapcsolatban élők örökbefogadó szülővé válását! Követeljük, hogy tartsák be a kialakított eljárási módot. Az új Polgári Törvénykönyv Családjogi törvénye, az ehhez kapcsolódó kormányrendeletek és a TEGYESZ Módszertani kiadványa az örökbefogadásról világosan leírja az eljárás folyamatát és az örökbefogadáshoz szükséges feltételeket, az örökbefogadási rendszert és az örökbefogadás hatálytalanná válását, amelybe nem tartozik bele a felülről lefelé jövő, a szabályokat felülíró utasítás. Követeljük az elutasító döntések kötelező érvényű szakmai indoklását.

    A törvény nem vizsgálja a jelentkező szexuális orientációját, ugyanakkor homofób módon jár el azáltal, hogy a házastársi és az élettársi kapcsolat/bejegyzett élettársi kapcsolat között különbséget tesz az örökbefogadási eljárásban. Követeljük, hogy az élettársi kapcsolatban élők egymás gyerekeit törvényesen örökbe fogadhassák, és a magyar állam ismerje el, hogy ezek: családok!

    Kijelentjük, hogy egyetlen államnak sem áll jogában beleszólni abba, ahogyan a nők a gyerekvállalásról döntenek. Minden nőnek joga van ahhoz, hogy ne vállaljon gyereket, s joga van ahhoz is, hogy anya legyen. Az állam dolga e döntések teljes mértékű támogatása, nem pedig az akadályozása!

    Labrisz Leszbikus Egyesület

    Csatlakozó szervezetek:

    Budapesti Szociális Forrásközpont

    Háttér Társaság

    Közéleti Roma Nők Egyesülete

    Magyar LMBT Szövetség

    Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

    NANE Egyesület

    Nőkért Egyesület

    Szimpozion Egyesület

    Szivárvány Misszió Alapítvány

    Szivárványcsaládokért Alapítvány

     
  • A Gyermekjogi Civil Koalíció évzáró ülése

    A Gyermekjogi Civil Koalíció évzáró ülése

    A Gyermekjogi Civil Koalíció évzáró ülése

    December 16-án tartotta évzáró ülését a Gyermekjogi Civil Koalíció, amelynek a Magyar LMBT Szövetség is tagja. Az ülésen áttekintettük az első év eredményeit, és szó volt a jövő évi tervekről is.

    A Gyermekjogi Civil Koalíció az UNICEF Magyarország kezdeményezésére megalakult szakmai fórum, célja a párbeszéd és az aktív együttműködés előmozdítása a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakértők között, valamint a gyermekjogokkal kapcsolatos egységes fogalomrendszer kidolgozása, továbbá az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által Magyarország számára megfogalmazott ajánlások végrehajtásának és az ENSZ emberi jogi bizottságai számára küldendő következő jelentések előkészületeinek elősegítése. A koalícióhoz olyan a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakemberek csatlakoztak, amelyek illetve akik az ENSZ gyermekjogi egyezményének rendelkezéseivel összhangban végzik tevékenységüket, és aktív szerepet vállaltak a szakmai együttműködésben.

    A Koalíció 2015 februárjában jött létre több mint 20 szervezet és 10 szakértő részvételével. Az év során árnyékjelentést készítettünk az ENSZ időszakos egyetemes felülvizsgálat keretében a gyermekjogok magyarországi érvényesüléséről, és kiálltunk a büntetőeljárási törvény menekültválság kapcsán történt módosítása ellen, amely felülírta a fiatalkorúak speciális védelmét. 

    Szövetségünk átfogó anyagot készített a Koalíció számára az azonos nemű párokkal nevelkedő, illetve LMBTI gyermekek helyzetének javítása érdekében szükséges lépésekről. A szakmai anyag elkészítésének apropóját az adta, hogy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága, amely a gyermekek jogairól szóló egyezményben foglaltak teljesítésének felülvizsgálatát végzi, 2014. szeptember 19-én fogadta el a Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentésre vonatkozó záró észrevételeket. Ez azt tartalmazza, hogy a Bizottság sürgeti Magyarországot, hogy tartassa be a különböző módokon marginalizált és hátrányos helyzetű, pl. azonos nemű szülőkkel élő vagy LMBTI gyermekekkel szembeni diszkriminációt tiltó törvényeit, valamint tegyen intézkedéseket a közvélemény egyenlőséggel és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos tájékoztatása és iskolai programjainak bővítése érdekében. Az évzáró ülésen ezen dokumentum főbb javaslatait is ismertettük. 

    A Koalíció munkájának különböző területeit lefedő munkacsoportok felállása is megkezdődött. 2016-ban is folytatjuk az együttműködést a részvevő gyermekjogi civil szervezetekkel és szakemberekkel.